hirdetés

Rolf, a kutya, aki nemcsak írni, de számolni is tudott: levelezett is négylábú társaival

László Enikő, 2021. augusztus 8

A kutyák csodás élőlények, rendkívül sok mindenre megtaníthatóak, ezzel pedig az emberiséget is szolgálják különböző módokon. De az, hogy levelezzenek egymással, még igen messze van. Vagy mégsem?

hirdetés

Csányi Vilmos etológus szerint nem kizárt, hogy a kutyák ötven év múlva akár beszélni is képesek lesznek. Írni, olvasni és számolni nem tudnak, hacsak valami turpisság nincs a dologban. (Habár egyes ebek már gombnyomással alkotnak mondatokat.) Saját kedvencével azonban sok gazdi igen elfogult. A következőkben Rolf történetét ismerheted meg. Ő volt az a kutya, aki gazdája szerint nemcsak írni, de számolni is tökéletesen tudott.

A Literatura 1936-os, 11. számában írt Ráth-Végh István egy különös történetet a hihetetlen képességű kutyákról. Felvezetőjében beszámol arról, hogyan tévesztette meg egy napilap az olvasóit április elsején azzal a történettel, hogy egy Cézár nevű eb verseket költ, és le is írja azokat. Természetesen a történet végén felhívták a figyelmet a különleges dátumra. Erről az írásról jutott az író eszébe az a történet, amit 1914-ben olvasott a német sajtóban.

A kutya, aki megírta az emlékiratait

Rolf, a kutya igen nagy népszerűségre tett szert azzal, hogy gazdája állítása szerint megírta saját emlékiratait. Az eb ugyanis képes volt írni, sőt, számolni is. Az emlékiratot egy könyvben is kiadták 1920-ban, Erinnerungen und Briefe meines Hundes címmel, Paola Moekel és férje jóvoltából.

Eleinte sokan kételkedtek Rolf, az airedale terrier képességeiben. Úgy gondolták, csalás áll a háttérben, és az egész egy átverés. Azonban a Moekel család igen nagy köztiszteletben állt, elismert írók és még egy tudományos egyesület, a Gesellschaft, für Tierpsycholo­gie is melléjük álltak. Népszerű emberek nyilatkoztak Rolfról, elsősorban azt emelték ki, hogy az ebnek vannak érzelmei, ami igencsak emberi tulajdonság. Ez pedig így is lehetett, hiszen ma már közismert, hogy a kutyáknak vannak érzelmeik, még ha annyira nem is összetettek, mint az embereké.

Egyesek úgy vélték, a kutya képességei valósak, azonban biztosan valamiféle szellem bújt belé, ami által képes számolni és írni. Ráth-Végh István szerint az eb gazdája hosszadalmas és fáradságos munka során tanította meg kedvencét ezekre.

Így írt róla a Literatúrában:

„Idővel már tökéletesen értette az emberi beszédet, s az elébe tett írást el tudta olvasni. Sajnos, válaszolni csak kutyamódon volt képes, holmi csaholással, morgás­sal, farkcsóválással s efélével. Tehát, hogy az iskoláztatás csonkán ne végződjék, meg kellett tanítani Rolfot az írásra is. De hogyan? Mancsa nem volt alkalmas arra, hogy tollat szorítson a körmei közé és betűket rajzoljon vele. Moekel asszony tehát kieszelt egy koppantó-alfabétumot.
Rolf leült, elébe tettek egy keménypapír-táblát s ő egyik első lábával annyiszor koppantott rá a táblára, ahány koppantás-szám megfelelt a koppantó-alfabétum illető betűjének. Például: 1 koppantás az f betűt jelentette. 2 koppantás az o-t, 3 az r-t, 4 az a-t, 5 az l-1, 6 az n-t és így tovább, egészen 25 koppantásig; amely a ritkán előforduló q betűnek felelt meg.
Most aztán lehetett a kutyával szellemileg érintkezni.”

Levelezett is más kutyákkal

Rolf helyesírása persze hagyott némi kivetnivalót, emellett fonetikusan diktálta a szavakat. De tehetsége így is fantasztikus volt. A Stuttgarti Egyetem professzora, Dr. H. E Ziegler is felfigyelt a kutyára, és ismertette is a jelenséget tanulmányaiban. Rolf egyszer kapott egy levelet egy úrtól, aki arról írt, hogy van neki egy Pick nevű kutyája, valamint egy beteg tacskója, akik nem tudnak írni. Rolf gazdája az eb elé tartotta a levelet, majd az koppantgatni kezdett.

A válaszlevélben ez állt:

Lib! big bei mdr gomm lrn dagl aug dogdr holn grus lol.

Irodalmi németségre fordítva a levél ekként hangzott:
Lieb! Pick bei Mutter kämmen, lernen, Dackel auch. Doktor holen. Gruss Lol.”

Lol névvel Rolf magát illette, egyfajta becenévként. Levelében használta a Lieb!, azaz Kedves! megszólítást, valamint az elköszönést is (Grüß, azaz üdvözlettel). A Mutter, azaz anya szóval gazdájára utalt. Azt tanácsolta Picknek, hogy jöjjön el hozzá tanulni, a beteg tacskó pedig menjen orvoshoz.

Idővel Rolf egyre jobban fejlődött, rendszeres levelezésekbe kezdett. Mikor kölykei születtek egy Jela nevű szukától, azt is megírta ismerősének. Itt már jobban megmutatkoztak a kutya érzelmei, ugyanis kifejtette, hogy bizony féltékeny kölykeire, mert Jela csak velük foglalkozik, őt pedig elhanyagolja. Sőt, azt is sérelmezte, hogy a szuka morog rá, ha a kicsik felé közeledik.

Ráth-Végh István szerint ezek a sorok egyáltalán nem viccnek voltak szánva, és komoly szaklapokban jelentették meg őket. Rengeteg német újság cikkezett a csodakutyáról, aki számos levelet kapott a gazdáktól, akik maguk is szerették volna, ha kedvencük így tudna kommunikálni velük. A kételkedők árgus szemekkel figyelték az eb gazdáját, nem ad-e alig észrevehető jeleket Rolfnak. Hiszen ilyen trükköt a cirkuszokban is alkalmaztak. Sőt, 1907-ben vált egy német ló ismertté igen hasonló tehetséggel megáldva. Gazdája azonban lebukott, és ma már tudjuk, hogy a ló csak gazdája apró jelzéseit követte mindvégig.

Rolf a politikában

1915. március 15-ei írásában az airedale terrier arról panaszkodott, hogy a háború miatt egyre kevesebb az élelem, és kezdenek soványodni. A megoldást abban látta, hogy fejezzék be mielőbb a harcokat és számos tanácsot adott azzal kapcsolatban, hogyan lehetne ezt kivitelezni. Sokan gondolhatják, hogy a kutya ezzel túllőtt a célon, de nem. Hitelessége stabilabb volt, mint valaha.

Rolf az irodalomban

A kutya tehetségére egy kiadó is felfigyelt. Zoológusok véleményét kérték ki arról, hogy Rolf története valós-e. Egyikőjük pedig megerősítette az eb rendkívüli tehetségét. Így hát ajánlatot tettek a gazdának, hogy kiadnák a kutya emlékiratait. Ehhez természetesen a kutya beleegyezését is kérték, aki persze kikopogta az igent.

Mit tartalmazott az emlékirat?

Első gazdája rosszul bánt Rolffal, ezért megszökött tőle. Moekelék cselédje befogadta, így került a családhoz. Itt azonban valaki megkötözte, és elrabolta, hogy eladja. A kutya azonban sikeresen kirágta magát a kötél fogságából. Emlékirataiban taglalja, hogy Frankfurtba akarták vinni egy vonattal, hogy jó pénzt kapjanak érte. Érdekes, hogy az eb már akkor ismerte a pénzt, a vonatot, illetve tudta, hogy a várost Frankfurtnak hívják. A kutya végül visszakerült a családhoz, ahol felépült.

Számolni is megtanult

A család Frida nevű kislánya nehezen boldogult a matematikával. Rolf mindig figyelte tanulás közben, ahogy a lány a golyós számológéppel számol. Egy alkalommal, amikor a gyerek nem tudta a szorzás eredményét, Rolf jelzett, hogy diktálna. És természetesen a helyes megoldást koppantotta gazdájának.

Közjegyző is hitelesítette

Moekelné halála után a kutya emlékiratai abbamaradtak, így egyre többen kezdték megkérdőjelezni hitelességét. Dr. Ziegler a kételkedők miatt közjegyzőt hívott, hogy bebizonyítsa Rolf tehetségét. Az eb ténylegesen értelmes válaszokat adott. Sok elismert tudós, ügyvéd állt Moekel asszony igaza mellé.

Hitlert is megihlette

A második világháborúban Adolf Hitlerhez is eljutott Rolf híre. A náci diktátor elhatározta, hogy kutyákat képeztet ki arra, hogy elsajátítsák az airedale terrier tudását.  A beszélő kutyák ötlete nagyon foglalkoztatta, azonban nem tudta véghezvinni tervét, és elbukta a háborút. Rolf egyébként nagyon szimpatikus volt számára, tehetsége mellett leginkább hazaszeretete tetszett neki. A kutya ugyanis úgy tudni, jelezte szándékát a hadseregbe való belépésre, de ez végül nem valósult meg, ahogyan a beszélő náci kutyák projektje sem.

Hogyan és miért?

Habár bizonyára szemfényvesztés áll a dolog hátterében, soha, senki sem jött rá, hogyan csinálta ezt Rolf és Moekel asszony. A titkot bizonyára lányával is megosztotta, hogy folytathassa a kutya munkásságát halála után is. De mire volt jó ez?

Valószínűleg nem a pénz állt a dolog hátterében, hiszen semmit sem profitált a család az eb tehetségéből. Az emlékiratokat is csak az asszony halála után adták ki, de mivel nem volt túl hosszú mű, a szerzői jogdíj sem lehetett túl sok Ráth-Végh István szerint. Szerinte az egyetlen ok, ami a dolog hátterében állhat az a szenvedélyes állatszeretet. Az elismertség, a büszkeség hajthatta. Bizonyára Rolf nem tudott olvasni vagy számolni, de kétségkívül rendkívül tanulékony és okos kutya volt.

A cikkhez a Literatura 1936-as, 11. számában található Egy kutya emlékiratai (Ráth-Végh István írása) szolgált forrásul, ami az Arcanum Digitális Tudománytárában elérhető.

(Képek: Getty Images Hungary)

hirdetés
Webshop
További cikkeink

Keresés az oldalon