hirdetés

Nagy angol-francia trikolor kopó fajtaleírás: az örök vadász

Mádi-Krezinger Cintia

2024. március 25 - Képek: Getty Images Hungary

Ezeknek az erős és elszánt kutyáknak a mai napig annyira a vérében van a vadászat, hogy házi kedvencként nem is javasolt a tartásuk.

hirdetés

A nagy angol-francia trikolor kopó még hazájában is ritkaságnak számít. Nem is igazán tartják társállatként, a legtöbb kutya aktív vadászok tulajdonában van.

Öblös ugatásukkal jelzik a vad helyét

Eredet

A 1800-as években Franciaországban kitenyésztett fajtának van másik két színváltozata is, a fehér-fekete és a fehér-cser. A trikolor verzió a 19. században megjelent Bâtard Anglo-Saintongeois-ból származik. Kifejezetten vadászati célra született, a nevében szereplő „nagy” is kevésbé utal a méretére, mint a munkájára. Ezek a kutyák ugyanis nagyobb csapatokban, falkában vadásznak, hagyományosan szarvasra és vaddisznóra.

Az FCI (Fédération Cynologique Internationale – Nemzetközi Kutyatenyésztő Szövetség) 1983-ban jegyezte be a fajtát, ám a tenyésztők már ezt megelőzően is nagyon vigyáztak arra, hogy a nagy angol-francia kopó ne veszítsen semmit eredeti fajtajellegéből. Ennek köszönhetően ezek a kutyák a mai napig vérbeli vadászok, akikből az idő múlásával sem vált szelektív tenyésztéssel házi kedvenc.

Megjelenés

A nagy angol-francia trikolor kopó magas, karcsú kutya, szikár testtel, és egyenes, izmos lábakkal. Feje tipikus, a kopókra jellemző megjelenéssel rendelkezik: széles koponyája, nagy, barna szemei, lelógó fülei és feltűnő, szögletes, fekete orra van. Farka hosszú, melynek a vége általában fehér.

Ahogy neve is sugallja, a kutya szőre háromszínű: fehér, cser és fekete. Kétrétegű bundája rövid és sima. Marmagassága általában 60-70 centiméter, súlya 30-35 kilogramm.

Jellem

A nagy angol-francia trikolor kopó legkívánatosabb jellemvonása a vadászati képessége. Ezek a kutyák rendkívül elkötelezettek munkájuk iránt; bátor vadászok, akik képesek órákon át dolgozni változatos körülmények között. Mivel falkavadász kutyák, nem jellemző rájuk a fajtársak iránti agresszió. Ám nem tanácsos őket más házi kedvenc mellett tartani, mert valószínűleg prédaként tekintenének rájuk. A mai napig elsősorban munkakutyák, akik számára a vadászat a legfontosabb.

Ideális környezet

Az elmúlt kétszáz évben a fajta hozzászokott a kinti életmódhoz, ezért kérdéses, hogy képesek lennének-e alkalmazkodni a benti tartáshoz. Funkciójuk miatt nem véletlen, hogy a nagy angol-francia trikolor kopók a mai napig vadászok mellett, munkakutyaként élnek. Ha nem vadászhatnak, nélkülözhetetlen számukra a napi szintű intenzív testmozgás. Ennek hiányában az unalom és frusztráció komoly viselkedésproblémákhoz vezethet. Még a vadászatra használt ebek esetében is fontos, hogy szezonon kívül a falkának olyan helyettesítő tevékenységet biztosítson a gazda, amely kielégíti mozgásigényüket.

Fontos még megjegyezni, hogy a nagy angol-francia trikolor kopó ha szagot fog, semmi más nem érdekli. Emiatt egy nem vadászati környezetben a póráz nélküli séta vagy kirándulás nem valószínű, hogy kivitelezhető.

Ez a fajta kizárólag falkában érzi jól magát

Ápolás

A fajta nem igényel különösebb ápolást. Havi néhány alkalommal elegendő átkefélni a bundáját, illetve attól függően, milyen terepen dolgozik, szükséges lehet a karomvágás is. Az egyetlen dolog, amire nagyon oda kell figyelni, az a fülek ápolása, mivel a nagy angol-francia trikolor kopó hajlamos a külsőfül-gyulladásra. Rendszeresen tisztítani kell őket, vizes tevékenységeket követően pedig szárazra kell törölni.

Gyakori egészségügyi problémák

10-13 éves várható élettartama alatt a nagy angol-francia trikolor kopó általában jó egészségnek örvend, és a fent említett fülprobléma mellett nem jellemző rá súlyosabb megbetegedés. Méretéből fakadóan azonban előfordulhat nála csípődiszplázia, munkakutya lévén pedig az aktív életmód miatt gyakoribbak lehetnek a sérülések (karomsérülések, ficamok, csonttörések), mint a társállatként tartott ebeknél.

Ha érdekelnek a nagytestű kopók, ebben a cikkünkben az FCI csoport alapján A-tól L-ig mutatjuk be, ebben a cikkben pedig N-től V-ig.

angol rókakopó kopó nagy angol-francia trikolor kopó poitevin vadászkutya

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink

A macskák is a kedvenceid?
Látogass el az Az én macskám oldalunkra is!