hirdetés

Rekordösszegű támogatás az állatvédőknek

Gerhát Petra

2024. május 26 - Képek forrása: Index, MTI

Rekordszámú pályázat érkezett a május elején meghirdetett, állatvédelemmel, illetve mentő-, segítő- és vakvezető kutyás jellegű tevékenységgel foglalkozó civil szervezetek számára szóló pályázatra.

hirdetés

Azon szervezetek jelentkezhettek a pályázatra, melyek állatvédelemmel, mentő-, segítő- és vakvezető kutyás jellegű tevékenységgel foglalkoznak. Nemcsak a társállatokat, hanem a haszonállatokat és a vadon élő állatokat ellátó szervezetek is élhettek a lehetőséggel 2024-ben. Ovádi Péter kormánybiztos nyilatkozott az állatvédőknek nyújtható támogatás részleteiről.

Az ivartalanításért cserébe támogatás jár az állatmentőknek

A pályázat célja az állatvédelemmel és mentő-, segítő- és vakvezető kutyákkal foglalkozó civil szervezetek működési és programjaihoz kapcsolódó, illetve ivartalanítási és állategészségügyi költségeinek, valamint – amennyiben állatmenhellyel vagy természetvédelmi mentőközponttal is rendelkeznek – a telephely fejlesztésének anyagi támogatása. A felhívásra közel 300 civil szervezet nyújtott be pályázatot, a nyertesek 300 000 és 10 000 000 forint közötti összeghez juthatnak.


Ovádi Péter állatvédelmi kormánybiztos a pályázat kapcsán kiemelte, hogy az ivartalanításra és az állategészségügyi szempontokra is kiemelt hangsúlyt fektettek. A társállatokkal foglalkozó szervezeteknek az igényelt támogatási összeg 20 százalékát kötelezően ivartalanítási költségre kell fordítaniuk. A vadállatokkal, haszonállatokkal és mentő-, segítő- és vakvezető kutyákkal foglalkozó szervezetek esetében pedig minimum 20 százalékot kell fordítani az állategészségügyi szolgáltatási költségekre.

A kormánybiztos azt is hangsúlyozta, hogy kiemelten fontosnak tartják az állatvédelem területén a civil szervezetek munkájának segítését, az elmúlt két évben közel 1 milliárd 200 millió forintot fordítottak tevékenységük anyagi támogatására.

 „A 2022-es 500 millió forintos keretösszegű pályázatunkon 187 nyertes civil szervezet volt, ezt követően kikértük a véleményüket annak érdekében, hogy a következő pályázatunkon milyen változtatásokat tartanának szükségesnek. Úgy gondolom, hogy ez lehet az egyik oka annak, hogy az idei pályázatunkra közel 300 kérelem érkezett be” – nyilatkozta Ovádi Péter. A pályázattal elnyerhető vissza nem térítendő, előfinanszírozott támogatás összege 300 000 forinttól 10 000 000 forintig terjedhet, a pályázat lebonyolítója a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. 

 

Tudj meg mindent hamarabb a kutyás élet szakértőitől! Az én kutyám YouTube-csatornájának előfizetőjeként már szerdánként meghallgathatod a DOGZ Podcast legfrissebb epizódjait.

állatvédelem ivartalanítás közös ügyünk az állatvédelem menhely Ovádi Péter szaporítás támogatás vadállat

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink

A macskák is a kedvenceid?
Látogass el az Az én macskám oldalunkra is!