hirdetés

14-szer vitték vissza a menhelyre a kutyát, mire végre családra talált: az örökbefogadás nem játék

Szénási Szimonetta

2023. március 25 - Képek: Mirror; Getty Images Hungary

Ennek a keverék kutyának igen mostoha volt a sorsa, mielőtt rátalált mostani, szerető otthonára: korábban tizennégy alkalommal vitték vissza a menhelyre, amelyek jócskán megviselték az ebet.

hirdetés

Ronaldról már gondozói is azt hitték, örökre ott marad velük a menhelyen, ahova a keverék eb újra és újra visszakerült. Pedig egy mentett kutya számára óriási trauma, ha gazdásodás után ismét lemondanak róla. Neki ezt a csapást tizennégyszer kellett elszenvednie.

Kép: Mirror

Nagy és szeles

Ronald egy városi mentőállomásról került 2022 decemberében az amerikai Észak-Karolinában található SPCA of Wake County nonprofit menhelyre.

A közel 30 kilós, tehát viszonylag jól megtermett keverék jószág mérete mellett igen energikus is. Ez lehetett a fő oka annak, hogy a kutya újra és újra visszakerült a menhelyre. Holott már a bekerülése utáni első héten érdeklődtek iránta, majd haza is vitték a potenciális gazdák. Ám rövidesen meggondolták magukat.  Ez pedig több mint tízszer megismétlődött. A gondozók azonban nem mondtak le arról, hogy a szeleburdi, kicsit ügyetlen blöki szerető családra találjon.

Kép: Mirror

Minden követ megmozgattak

A szervezet munkatársai a közösségi média lehetőségeit kiaknázva igyekeztek minél többeket megszólítani, és megmutatni nekik csillogó szemű, mosolygós védencüket.

Segítsetek nekünk megtörni Ronald szerencsétlen sorozatát! 14 örökbefogadás hiúsult meg ennek a kedves srácnak – többnyire azért, mert túl nagy/erős volt. Ez igaz, ő egy nagyfiú! De a nagy testalkatához képest csak 30 kilogrammot nyom. Ronald ismeri a parancsszavakat, szuper óvatosan fogadja a jutalomfalatokat, és 100 százalék kedvesség jellemzi. Tényleg egy nagyon jó fiú! Néha-néha, ha izgatottá válik, feláll, és rád támasztja a mellső mancsait, vagy egy kicsit szétszórt, de végül is ő egy nagy kölyökkutya. Ha a gazdiként elég stabil lábakon állsz, nem lesz gondod Ronalddal

– állt a kedves felhívásban.

Sorjáztak a jelentkezők

A posztot nagyon pozitívan fogadták az oldal követői, majd rövidesen az érdeklődők is elkezdtek jelentkezni a menhelynél. Köztük volt Kiersten Davis ápolónő, akit már a képek alapján elvarázsolt a tündéri, kölyökképű eb.

– Biztosra vettem, hogy valaki gyorsabban lecsap a lehetőségre, és nekem esélyem sem lesz az örökbefogadásra – árulta el később a hölgy, aki végül hazavitte magukhoz Ronaldot.

Kép: Mirror

Egy ötfős család boldog kedvence

A híressé vált kutya hirtelen egy ötfős családban találta magát, amelyet a Davis házaspár mellett két gyermekük, valamint Billie nevű, három esztendős ausztrál juhászkutyájuk alkot.

Ronald élénksége és játékossága már az első percben elvarázsolta őket, így esetükben fel sem merült, hogy ezek a tulajdonságok nem összeegyeztethetők az életükkel.

Amint hazahoztam, és megláttam őt a fiúkkal és a másik kutyánkkal, tudtam, hogy véglegesíteni fogjuk az örökbefogadást. Egyáltalán nem ijedtem meg az energikus kölyök viselkedésétől! Két fiúval élek együtt, akik 7 és 4 évesek, így hozzászoktam a káoszhoz és az őrülethez

– mesélt az első benyomásról az asszony. Hozzátette, hogy Ronald személyében egy nagyon bújós, ölelkezős kutyust ismertek meg, aki imád a kanapén henyélni, és ha módja esik, szívesen csen egy kis rágcsálnivalót a kunyhapultról.

Az örökbefogadás nem játék!

Szerencsére Ronald története jól végződött, de a számos csalódás és elutasítás minden bizonnyal rosszul érintette a kutyát. Ahogy arról korábban írtunk is, a vizsgálatok bebizonyították, hogy a mentett állatok számára hatalmas trauma lehet, ha örökbefogadásuk után mégis visszaviszik őket a menhelyre. Szorongás, pánik, bizalomvesztés, agresszió, étvágytalanság,  depresszió – hogy csak néhány súlyosabbat emeljünk ki a lehetséges testi-lelki reakciók listájából.

Ha még döntés előtt állsz, nagyon fontos, hogy mérlegelj minden anyagi, érzelmi és életszervezési szempontot, és csak akkor vágj bele ebbe a csodálatos, de roppant sok feladattal járó, hosszú távú elköteleződést igénylő kalandba, amit a kutya-, és tágabban véve az állattartás jelent!

állatmenhely állatok örökbefogadása állatvédők energikus kutya keverék keverék kutya kutya és gazda kutya örökbefogadás menhely mentett kutya nagytestű kutya örökbefogadás

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink

A macskák is a kedvenceid?
Látogass el az Az én macskám oldalunkra is!