hirdetés

Japán vadászból amerikai őrző-védő: az amerikai akita kialakulása

Csupor Erik

2023. október 12 - Képek: Getty Images Hungary

Hogyan lett az akita amerikai akita? Van-e különbség az akita inu és az amerikai „tesó” között? Miben hasonlítanak és térnek el egymástól?

hirdetés

Az amerikai akita története természetesen összefonódott a ma ismert japán akita inu történetével. Ezeket a közép termetű kutyákat eredetileg Japán egyik északi tartományában, Akita-ban használták fekete medvék és más vadállatok vadászatára, terület őrzésre és kutya-kutya elleni küzdelemre is.

A szamurájok kedvencéből GI Joe kedvence

Ezt a típust a XVI – XVII. századi leírások említették először és Matagi akita néven nevezték. Az 1900-as évek elejétől a japán tenyésztők komoly kísérletet tettek az ősi Matagi vonalak helyreállítására és megőrzésére, a fajtát érő komoly viszontagságok ellenére tulajdonképpen ők tekinthetőek a ma élő japán akita inuk őseinek. Mellettük azonban egy új jelenség is egyre elterjedtebbé vált és már az I. világháború idején kezdődött, amikor az akiták nyugati értelemben vett munkaképességének javítása érdekében az akkori akitákat német juhászkutyákkal kezdték el keresztezni. Ezeket a tenyész vonalakat Dewa-vonalú kutyaként tartották számon, nagyobbak voltak az akita inuknál, ráncosabb pofával, méretesebb fülekkel és számos német juhász jellegzetességgel. A II. világháború idején a japán kormány arra kötelezte az akita tenyésztőket, hogy számolják fel a kenneljeiket és a kutyáikat adják le a hadseregnek, ahol – és ez a mai füleknek hihetetlenül hangzik – a szőrükből katonai egyenruhák gallérjai készültek. A leadási kötelezettség alól egyetlen fajta mentesült, a német juhászkutyák, akiket a hadsereg is szolgálati célokra használt. Ezek a brutális intézkedések két jellemző hatással jártak: egyrészt a régi Matagi akiták kis híján kihaltak, a mai akita inu rekonstrukciójára alig néhány tucat elrejtett kutyából került sor a háború után. Másrészt, a japán tenyésztők kétségbe esetten keresztezték mind nagyobb számban a kutyáikat német juhászokkal az állomány megmentése érdekében, így jelentősen nőtt a Dewa-vonalba tartozó kutyák száma.

1937-ben, egy Japánba látogató amerikai hölgy, Helen Keller vitt haza magával először egy Japánban vásárolt akitát, aki történetesen szintén a DEWA típushoz tartozott. A világháború után Japánban állomásozó amerikai katonák – akik elsősorban szintén ezekből a vonalakból és a keresztezésekből származó kutyákkal találkoztak – közül sokan megkedvelték az ilyen típusú egyedeket és tömegével vitték őket haza az új világba. Ahogy a (Dewa típusú) akita egyre népszerűbbé vált az USA-ban, a rajongók és a tenyésztők 1956-ban megalakították az Amerikai Akita Szövetséget, majd 1972-ben az amerikai kennel klub (AKC) hivatalosan is fajtaként regisztrálta őket.
Ezzel egy időben egy sokáig nem rendezett vita robbant ki az AKC és a japán akita fajta gondozó egyesület (AKIHO) között, a japánok ugyanis megkérdőjelezték a Dewa vonalból származó kutyák „akitaságát”, hivatkozva a sokszor nyomon követhetetlen keresztezésekre és a két fajta eltérő küllemére. A két fajtagondozó 1992-ig egymás illetékességét sem ismerte el és a két típus a nemzetközi versenyeken közös ringen belül szerepelt, azonos fajtanév alatt. Ennek az áldatlan állapotnak az FCI igyekezett véget vetni 2000-ben, amikor az amerikai változatot „nagy japán kutyának” nevezte el és a két fajtát hivatalosan is szétválasztotta egymástól. Kis idő elteltével a FCI elfogadta az amerikai akita elnevezést és ezt az újonnan elfogadott fajtát végleg elválasztotta a japán akita inutól. Ez a szétválasztás, megdöbbentő módon, éppen az USA-ban nem történt meg a mai napig, az AKC az összes akitát egy kalap alatt, egy fajtaként kezeli és regisztrálja.

Mi a különbség az amerikai és a japán akita (akita inu) között?

Először is, a méret és a küllem. Az amerikai akita mérete és súlya jelentősen nagyobb, a felépítése pedig zömökebbnek tűnő. A japán testvér sztenderdje mind a méretet, mind a súlyt, mind pedig a küllemet nagyon szigorúan kezeli, míg az amerikai változat sztenderdje sokkal megengedőbb. Másrészt, a japán akita inu őseit elsősorban vadászatra szelektálták, míg a napjainkban amerikainak ismert változatot szolgálati kutyának. Amiben hasonlítanak, mindkét fajta megőrizte ősei harcos „vérét”, hiszen az ősök (kutya-kutya elleni) harci kutyaként is szolgálták a gazdáikat.
Múltjából adódóan mindkét fajta kiváló őrző-védő ösztönökkel rendelkezik és meglehetősen gyanakvó idegenekkel szemben. Míg a japán akita inu az elmúlt évtizedekben inkább egy még munkaképes társasági kutyává vált, addig az amerikai változat sokkal inkább tekinthető napjainkban is egy terület és személy őrző kutyának, mint társaságinak, aki ugyan képes beilleszkedni egy családi környezetbe, de valódi gazdájának egy személyt fogad el igazán.

Speciális karaktere miatt egyik fajta sem ajánlott kezdő kutyások számára, ez az ajánlás azonban kiemelten igaz az amerikai akitával kapcsolatban. Mivel az amerikai verzió egy hatalmas erejű és kiemelt küzdőképességű kutyafajta, aki ráadásul az azonos nemű más fajtákkal sem jön ki jól igazán a múltja miatt, tartása és megfelelő szocializációja átlagnál nagyobb gyakorlatot igényel a leendő gazda részéről

akita akita inu amerikai akita amerikai kutyafajta Csupor Erik

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink

A macskák is a kedvenceid?
Látogass el az Az én macskám oldalunkra is!