hirdetés

Amputált betegek rehabilitációját segítik ezek a sorstársak

Molnár Enikő

2023. december 11 - Képek: Getty Images Hungary

A terápiás kutyák gazdái (vagy felvezetői) nap mint nap csodálatos interakcióknak lehetnek szemtanúi. Az alábbi történet három kutyájának gazdája már több mint 12 éve tevékenykedik ezen a területen, és látja, ahogy kedvencei reményt adnak azoknak, akik éppen nehéz időszakon mennek keresztül.

hirdetés

Az állatasszisztált terápia csodáiról órákon keresztül lehetne beszélni. Az állatok rengeteget tudnak adni az embereknek, és az elfogadás, illetve a remény érzése csak kettő a sok közül, amit egy ilyen foglalkozás során megtapasztalhatnak a részvevők. Számos élethelyzet van, amit egyedül nehezen tud feldolgozni az érintett személy, ezek egyike, amikor valamelyik végtagjukat amputálni kell. Hiszen egy testrészről van szó, amivel éveken vagy évtizedeken keresztül együtt élt. Gondoljunk bele az érzelmi aspektusába a helyzetnek… Az amputált emberek sokszor tehetetlennek érzik magukat, vagy attól félnek, hogy ezentúl mindig mások segítségére lesznek szorulva. Itt jönnek a képbe Domenick Scudera kutyái, Cyrus, Lucky, és Deuce.

A hasonlóság ereje

Scudera és kutyái majdnem minden héten meglátogatnak egy kórházat, a Bryn Mawr Rehab Hospitalt, aminek az egyik programja kifejezetten az amputáltak rehabilitációjára jött létre. Miért különleges, hogy három kutya meglátogat egy rehabilitációs központot? Azért, mert lényegében ők is keresztülmentek ugyanazon, mint az ellátottak. Cyrus, Lucky, és Deuce mind amputált, kétlábú terápiás kutyák. Így nemcsak, hogy az állatok gyógyító erejét viszik magukkal, de inspirációként is szolgálnak számos ember számára, akik nemrégiben elvesztették valamelyik végtagjukat.

Csodálatos és valahogy mindig ugyanolyan. Az emberek mindig ugyanazt mondják. »Ha ő képes rá, akkor nekem is menni fog«

– nyilatkozta Scudera a Daily Pawsnak.

A három kutya története

Scudera már jelenlegi hármasa előtt is állatasszisztált terápiával foglalkozott, ám 12 évvel ezelőtt még csak egy háromlábú ebbel járta a rehabilitációs központot, illetve a philadelphiai gyermekkórházat. Festus azonban elkezdett közeledni a nyugdíjas évei felé, Scudea viszont nem szerette volna abbahagyni a segítői munkát. Olyan kutyát keresett, akinek nincs meg minden végtagja, mert nekik általában sokkal kisebb esélyük van az örökbefogadásra. Így talált rá Cyprusra, a kistermetű terrier keverékre, akinek csak a két hátsó lába van meg.

Lucky néhány évvel később érkezett Scudera gondozásába, egyenesen Kairó utcáiról. Egy helyi állatmentő talált rá a kutyára az út szélén, nagy valószínűséggel egy autó ütötte el. A baleset miatt mindkét hátsó lábát amputálni kellett, emiatt deréktól lefelé nem érez semmit, így az egészségügyi igényei egy kis extra odafigyelést igényelnek. Ennek ellenére ő az egyik legaktívabb a három jószág közül, rengeteg energiával, mozgásigénnyel és kíváncsisággal. Nem igazán hatja már meg a hátsó végtagok hiánya, kerekeskocsijával közel megállíthatatlan.

A sort a közel 5 éves Deuce zárja, akire egy árokban találtak rá Kentuckyban. A bal oldali lábai egyrészt el voltak törve, másrészt el is fertőződtek. A röntgenfelvételek alapján úgy gondolják, hogy lehet, nem „csak egy egyszerű” balesetet szenvedett, hanem az emberi kegyetlenség áldozata lett. Szerencsére megmentették, de a két érintett lábát amputálni kellett. Scudera magához fogadta, és belőle is terápiás kutya lett, így amikor éppen nem dolgozik, kényelemben és biztonságban élheti mindennapjait másik két barátjával együtt.

A fogyatékkal élő kutyákat nehéz elhelyezni. (…) Olyan sokat nyersz abból, ha van egy kutyád, aki másmilyen.

– fejtette ki Scudera.

Otthon egyszerű házi kedvencek, akik elhalmozzák gazdájukat szeretettel (és feladatokkal), csakúgy, mint bármelyik másik kutya, legyen négylábú vagy annál kevesebb.

Ha hasonló, inspiráló kutyákról szeretnél olvasni, ajánljuk Füli megható történetét ebben az írásunkban. 

amputált lábú kutya inspiráló kutyák kerekes kocsi kórház terápiás kutya

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink

A macskák is a kedvenceid?
Látogass el az Az én macskám oldalunkra is!