hirdetés

Életveszélyessé vált a kedvelt kirándulóhely

Szénási Szimonetta

2024. január 11 - Képek: Az én kutyám

Komoly kockázatra hívták fel a figyelmet a szakemberek.

hirdetés

A napok óta tartó zord időjárás és fagypont alatti hőmérséklet a part mentén jégbe borította a természetes vizeinket, köztük a Balaton felszínét is. Sokakat vonz a varázslatos téli látvány, ám a a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ) figyelmeztette az oda látogatókat.

Az előrejelzések szerint a hideg tartja magát, így várhatóan egyre beljebb fog húzódni a jégréteg. Ám az nem lesz elég vastag ahhoz, hogy rá lehessen lépni.

Legalább 8-10 centiméteres jégrétegnek kellene kialakulnia ahhoz, hogy biztonságosan rá lehessen lépni a jégre

hangsúlyozta Illés Zoltán, a VMSZ munkatársa.

Az állatokra is vigyázni kell a Balaton partján

Ezzel a kutyatartóknak is számolniuk kell, ugyanis az ebek számára is ugyanakkora kockázata van annak, ha „vékony jégre lépnek”.

Semmiképpen se engedd kedvencedet túl közel a vízhez! Arra is ügyelj, hogy néha nem látszik, hol ér véget a szárazföld, és hol kezdődik a víz, jelen esetben a jég. Főleg, ha zúzmarás, vagy épp havas az adott terület.

Ha mégis megtörténne a baj

Amennyiben kutyád mégis rossz helyre téved, és beszakad alatta a jég, fontos, hogy mihamarabb meleg helyre vidd az állatot, és amilyen gyorsan csak tudod, szárítsd meg! A vizes bunda hamar kihűtheti az állatot, a hipotermia pedig ami súlyos következményekkel járhat. A legjobb, ha meleg pokrócba csavarod, hogy mihamarabb visszamelegedjen.

Azt tanácsoljuk, hogy a biztonság kedvéért akkor is vidd orvoshoz az állatot, ha szemmel láthatóan nincs baja. De ha gyengének, enerváltnak, bágyadtnak látod, lelassult a légzése és a szívverése, nem reagál arra, ha szólongatod, akkor azonnal ellátást igényel!

Meg is sérülhet

Nemcsak a beszakadás, de a sérülések miatt is vigyázni kell a jeges felületekkel. Az élesebb darabok megsérthetik az állat mancsát, a simább felületeken pedig megcsúszhat, ami ficammal, rándulással, rosszabb esetben töréssel járhat.

A tartós hideg miatt számos óvintézkedést meg kell tenned kutyád biztonsága érdekében. Ebben a cikkünkben részleteztük, milyen kockázatokat rejt a hideg, és miképp védekezhetsz ellenük.

Balaton fagy hideg jég tél

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink

A macskák is a kedvenceid?
Látogass el az Az én macskám oldalunkra is!