Az eutanázia állatkínzás? Amikor az orvos jogszabályt sért – Dr. Kajó Cecília írása

Jelen cikkben dr. Kajó Cecília szakjogász részletezi, milyen állatvédelmi jogszabályok  vonatkoznak az orvosokra az eutanázia kapcsán.

Jogsegélyszolgálatunkat rendszeresen keresik meg állatvédő szervezetek azokkal a kérdésekkel, hogy egyfelől jogszerű/szakszerű-e, ha az állatorvos a „harapósnak”, „támadósnak” titulált (egyébként egészséges) állatot a gazdája kérésére elaltatja?

Másfelől szintén szakmailag-jogilag aggályos-e, ha egy állatorvos a nyílt utcán szíven döf egy kutyát előzetes kábítás nélkül T61-es szerrel altatás címszóval, mert sajnos településükön ez a gyakorlat.

2023 tavaszán egy állatgyógyászati centrum szakmai napján találkoztam egy előadás során egy olyan kutatás eredményeivel, amelyek őszintén megmondom, jogászként (is) sokkoltak.

Az eutanázia jogi háttere

Az állatvédelmi törvény az általános logika szerint főszabályként tiltja az állatok életének elfogadható ok vagy körülmény nélküli kioltását. Ugyanakkor megteremti azokat az indokokat, amikor elfogadható okra hivatkozva az állatot le lehet ölni.

Ez elsősorban élelmezési célból tartott vágóállatokat érint, továbbá fertőző betegségek elleni védelmet jelent. Esetenként a másként el nem hárítható támadás megakadályozását (büntetőjogi értelemben tehát a jogos védelmet, polgári jogi-birtokvédelmi értelemben pedig a jogos önhatalmat).

Egyértelműen elfogadható indok, ha az állat súlyos beteg, állapota gyógyíthatatlan. Az állatvédelmi törvény szól a kábítás kötelezettségéről is (nyilván szintén kivételekkel), de jelen témánk szempontjából a kedvtelésből tartott kutya esetében kötelezettség az előzetes kábítás a T61 injekció beadása előtt.

Kamarai álláspont

A Magyar Állatorvosi Kamara eutanáziáról szóló szakmai irányelve szerint

az állatorvos felelőssége az eutanázia azon módjának megválasztása, amely a lehető legnagyobb tiszteletet és legkevesebb szenvedést eredményezi. Kívánatos az állat gyors és teljes tudatvesztése, ennek ellenőrzése, azt követően pedig a szív-és érrendszer, valamint az idegi működést gyorsan és véglegesen megállító gyógyszerek használata. A tudatvesztésnek mindig meg kell előznie a keringési- és idegi működést véglegesen leállító gyógyszer vagy módszer alkalmazását. A fájdalom egy olyan kellemetlen érzelmi és érzékelési élmény, amelyet vélt vagy valós szövetroncsoló hatás eredményez. Fajonként és egyedenként is különböző, megítélése és kezelése az állatorvos feladata. A stressz negatív értelemben az állat olyan ingerre történő válasza, amely jólétét és kényelmét rontja. Az állatorvosnak ezért törekednie kell arra, hogy az állat végleges elaltatása annak viselkedési és fizikális komfortzónájában történjen.

A kamara irányelve egyértelmű: nem megengedett a szenvedni hagyás, ami elsősorban jól megválasztott szakmai eszközökkel érhető el, valamint elvárt kívánalom a tevékenység legnagyobb tisztelettel űzése, ami nyilván inkább erkölcsi-etikai kategória. Bár az irányelv nem jogszabály, hanem soft-law kategória, megsértése alkalmas lehet etikai eljárás lefolytatásának alapjára.

Vagyis kutya eutanizálása esetében minden olyan esetben „kívánatos” (itt értelmezésem szerint: elvárt) a premedikáció az irányelv szerint, amikor az eutanáziára használt egyes szerek egyben önmagukban nem altatók. Az előzetes kábítástól el lehet tekinteni például barbiturátok esetén, mert azok önmagukban is altatók.

Ha például T61-es szert narkózis előidézése nélkül adnak be a kutyának, akkor a légzőközpont bénulása megelőzheti a tudatvesztést, ami különös szenvedést okozhat az állatnak.

A különös szenvedés okozása a későbbiekben a büntetőjog szempontjából nagyon fontos definíció lesz: bár jogi meghatározás, de nem jogkérdés, és nem a nyomozó hatóság feladata eldönteni, hogy megvalósult-e.

A különös szenvedés jogi definíció szakmai tartalommal való kitöltése igazságügyi szakértő feladata egy lehetséges büntetőeljárásban. Szakvéleménye segítségével dönthető el ugyanis, hogy az állatkínzás minősített fordulatát elkövette-e az állatorvos (elsősorban a rendelkezésre álló kórlapok, a használt vagy használni elmulasztott szerek listája és a lehetséges tanúk, illetve a boncolás eredménye ismeretében).

Sokkoló kutatási eredmények

A hivatkozott kutatás kérdőíves része 211 állatorvos válaszain alapult, akik 39,8%-a 31-40 év közötti, a megkérdezettek többsége nő, 50,7%-uk nem vallásos, praxisuk elsősorban kisállatokra épül (75,8%). Többségük (31,5%) a fővárosban dolgozik.

(A diagram adatainak forrása: Fekete Rita: Az állatok eutanáziájának témakörével kapcsolatos kérdések, nézőpontok vizsgálata (Állatorvostudományi Egyetem; Állattenyésztési, Takarmányozástani és Laborállattudományi Tanszék, Budapest 2019.) 25. old.)

A kutatásban részt vevő állatorvosok 11,8%-a elvégzi az eutanáziát tulajdonos kérésére, elhelyezési (!), anyagi nehézségekre (!) hivatkozva. Megjegyzésben egy állatorvos írta, hogy rossz anyagi helyzetre hivatkozással végez eutanáziát, de elhelyezési gondok miatt sosem, arra mindig megpróbálnak más megoldást találni.

A sokkoló részt tehát beazonosítottuk: tulajdonos kérésére a megkérdezett állatorvosok 11,8%-a végez eutanáziát.

Hogy kérés alatt azt értjük-e, hogy az előzetes szakmai elemzés és kioktatás során jutott arra a tulajdonos, hogy nincs más mód, mint az altatás, mert olyan súlyos, gyógyíthatatlan és főként fájdalommentesen menedzselhetetlen betegségben szenved az állat, hogy ez az egyetlen optimális megoldás, vagy simán „kérést” értünk. Ez lehet további vita tárgya, ennek nem jártam utána.

Amikor bírságolható az orvos

Az ugyanakkor kétségtelen, hogy az „elhelyezési, anyagi nehézségek” hivatkozási alap világos: tökéletesen jogsértő ilyen indokokra hivatkozva altatást végezni.

Amennyiben pedig ez bizonyítható, akár az indokkal ellátott, aláírt nyilatkozattal (erre kevesebb esélyt látok, ismerve az általános dokumentálási kedvet), vagy utólagos állapotfelméréssel az állat egészségügyi előéletének elemzésével, illetve boncolással (erre nagyobb esélyt látok), úgy az állatvédelmi törvény megsértése miatt az állatorvos állatvédelmi bírsággal sújtható.

Megint nem jogi, hanem erkölcsi-etikai fókusz: mi különbség van vajon a rossz anyagi helyzet (amely egyeseknél indoka lehet az altatásnak) és az elhelyezési nehézségek között?

Elhelyezési nehézségeket nem elsősorban a rossz anyagi körülmények indikálnak? Vagy elhelyezési „nehézségek” alatt azt az általános gyakorlatot értjük, ami meghatározza ma az ország állattartási kultúráját: költözünk, válunk, külföldre megyünk dolgozni, nem tudjuk magunkkal vinni a kutyát – nehézségeink támadtak mert kolonc lett a házikedvencből?

Az állattartót is büntetni kellene?

Az már véleményes (és abban a rendkívül kevés ügyben, amellyel volt szerencsém találkozni országosan, eltérő a joggyakorlat ennek tekintetben), hogy ilyenkor a kérést megfogalmazó állattartót is meg kell-e bírságolni, vagy csak az eutanáziát végző állatorvost?

Az állatvédelmi törvény vonatkozó szakaszát megszegővel szemben eljárhat állatvédelmi hatóságként a települési jegyző, a járási hivatal, a vármegyei kormányhivatal, a Pest Vármegyei Kormányhivatal és a NÉBIH is. Hogy melyikőjük pontosan, azt az eljárási kódex szerint a megelőzés elve alapján döntjük el: ahová először benyújtották a bejelentést, ott indul a hatósági eljárás.

„Bemondásos” altatások – ha nem a gazda viszi el az állatot

A kutatás eredményei szerint továbbá a kitöltő állatorvosok 36,5%-a nem írat alá beleegyező nyilatkozatot az altatásra hozott állat tulajdonosával – ha ugyan egyáltalán ilyen státuszú személyről beszélhetünk.

Kis túlzással bárki bevihet tehát egyes állatorvosokhoz bármilyen tulajdonjogi státuszú állatot azzal, hogy „harapós”, „támadós”, kérésre altassa le. De mi a helyzet akkor, ha kiderül, hogy ez az állat például a szomszéd kutyája volt, és valamilyen korábbi konfliktus miatt bosszúból került az állat a rendelőbe?

Elvárás-e egyáltalán az írásos nyilatkozat készítése? Mindjárt kiderül!

A jogszabályi „elfogadható indok” keretei közé nem illő indokok listája tehát bizonyosan jogsértő, az az állatvédelmi törvény megsértését jelenti, és állatvédelmi bírság kiszabásával járhat.

Ha maga az altatás olyan körülmények között, olyan eszközökkel, szerekkel történt, melyek nem felelnek meg a szakmai irányelvnek, és szenvedést vagy különös szenvedést okoztak, úgy a szabálytalan eljárás kimerítheti az állatkínzás bűncselekményét, amelyért akár szabadságvesztés is kiszabható.

Milyen jogszabályokat sért az állatorvos?

Etikai vétség-e a „bemondásra altatás”, illetve a rosszul megválasztott szerek használata? A Magyar Állatorvosi Kamara hatályos Etikai és Etikai Eljárási Szabályzata alapján értelmezésem szerint igen. Milyen szakaszok megszegését merítheti ki a „bemondásra altatás”? A teljesség igénye nélkül lássunk néhányat.

A II. 4. pont szerint „az állatorvos munkavégzése, tanácsadási tevékenysége során köteles az állat-, a környezet- és a természetvédelmi jogszabályokat betartani és betartatni.”

„Bemondásra” altatás nem elfogadható indok. Vagyis itt az állatorvos nem tartotta be az állatvédelmi törvény előírásait, tehát jogsértést követett el.

A VII. 1. pont alapján „a gyógyító-megelőző alapellátó szolgáltató állatorvosi tevékenység körében (a folyamatos ellátás alatt lévő egyed és állomány eseteinek kivételével) kötelező az egyed vagy az állomány vizsgálata, melynek minden panaszra és a vizsgálat során észlelt minden kóros tünetre ki kell terjednie. Az állatorvos felelős a beteg szakszerű vizsgálatáért, gyógykezeléséért, egészségének, termelésének védelme érdekében tett intézkedésekért vagy azok elmulasztásáért. A beteget, illetve az állományt az adott lehetőségek között az állatorvostudomány mindenkori állásának, a beteg, illetve az állomány egyéni adottságainak, valamint a betegsége szakaszának megfelelő gyógykezelésben kell részesíteni. Az állatorvosnak mindig a legcélravezetőbbnek ítélt gyógymódokat és eszközöket kell alkalmazni.”

Gondolom, vita nélkül megállapíthatjuk, hogy a helyhiány vagy az anyagi nehézség nem betegség, az nem állatorvosi kezelést igényel, hanem például állatvédő szervezetek segítségét az elhelyezésben.

Fontos hangsúlyozni, hogy az állattartó elsősorban felelős az általa tartott állatért. Nem elvárható sem civil szervezetektől, sem profitorientált vállalkozásoktól (itt értsd: állatorvosi rendelőktől), hogy helyette majd gazdát keressenek a kolonccá vált állatnak.

A fenti kettő csak kiragadott elvárás az etikai kódex alapján, de az alaposak találhatnak még többet, amellyel alátámasztható, hogy a „bemondásra altatás” etikai vétséget is kimeríthet. Az etikai eljárások gyakorlata azonban – az általam részben indított, illetve ismert és nyilván szubjektív értékelésem alá eső ügyeknél – az, hogy elsősorban illetékesség és hatáskör hiányában felfüggesztik az eljárásokat, és megvárják amíg a büntetőeljárás véget ér az ügyben (annak minden lehetséges következményével, tehát az elévüléssel is.)

A „bemondásos” altatási igények buktatói: ha nincs mikrochip

2013 óta kötelező a kutyákban a transzponder-azonosító (mikrochip) elhelyezése, és az azonosítószám (illetve további adatok) regisztrálása a PetVetData nevű adatbázisban. Óvatos becslések szerint 2023-ban a kutyák 30%-ában még mindig nincsen ilyen azonosításra szolgáló eszköz.

A „tulajdonosnak kinéző személyről” tehát honnan tud az állatorvos elég nagy bizonyossággal meggyőződni, hogy valóban ő-e a tulajdonos? Nem egy szomszédháború, birtokvédelmi konfliktus forrása a szomszéd ingatlanára átszökő kutya-macska, egyre elterjedtebb az ultrahangos ugatásgátló készülék használata, a macskákat pedig előszeretettel élőcsapdázzák, állítván, hogy semmi bántódásuk nem esett. Majd a csapdába besétálás után kivitték őket a település határába, boldoguljanak ezentúl ott.

Nehéz bizonyítani, mi történt az állattal. A feljelentések sorsa általában az elutasítás a rendőrség részéről, mondván, nincs sérült vagy elpusztult állat, állatkínzást lehetetlen megállapítani. (Pedig mint tudjuk, az állatkínzás nem eredmény-bűncselekmény, a magatartás alkalmassága elegendő a megállapítására, nem kell hozzá sérülés vagy tetem.) Vajon mekkora a valószínűsége annak, hogy az élőcsapdás kutyákat-macskákat valaki elviszi állatorvoshoz és a saját költségen altatást kér rájuk? Nyilván kevés, de nem zárnám ki teljességgel, főleg, ha a bosszú fűt valakit, és ilyenkor nem ismer se istent, se embert.

A kamarai etikai szabályzat X. 2. pontja szerint meg kell tagadni az állat életének kioltását, ha a beavatkozást kérő személy nem tudja hitelt érdemlően igazolni rendelkezési jogosultságát, vagy arról sajátkezű nyilatkozatot nem tett.

Vagyis a korábban hivatkozott, utólagos bizonyítási eszköznek is alkalmas nyilatkozat szükségszerű elem, amennyiben bizonytalan az állatorvosi rendelőben megjelenő személy jogi státusza. Ennek véleményem szerint mindenképpen része kell legyen az alapvető személyes adatokon túl az altatás indoka is. Vajon ki írja azt le, illetve melyik állatorvos őrzi meg a nyilatkozatot a kellő időig akkor, ha abban „elhelyezési nehézségek” szerepelnek? Egy esetleges büntetőeljárás során ki fogja majd becsatolni bizonyítékként, hogy elfogadható indok nélkül altatott, a gazda kérésére?

Az állatorvosi eskü tartalma és funkciója

Sokan és sokszor hivatkoznak tévesen az állatorvosi esküre, főként amikor drágának tartják a kezelések árát, vagy amikor gazdátlan, rászoruló, balesetes állat esetében is elkérik a megtalálótól a beavatkozások költségeit, és ezt az állatot beszállítók felháborítónak érzik. De tudjuk-e valójában, mire esküsznek fel az állatorvosok? Nem, nem arra, hogy életüket és vérüket adva ingyenesen gyógyítsanak és életük végéig 0-24 órában rendelkezésre álljanak bárkinek éjszaka, hétvégén, pihenés vagy családi programok helyett.

Az állatorvosi praxis, bocsássák meg nekem, de leegyszerűsítve semmi több, mint egy profitorientált vállalkozás. Olyan, mint a sarki közért, ahol szintén nem vásárolhatunk ingyen megható családi történeteket zengve. Irreális elvárás tehát, hogy az állatorvos ingyen vagy hatalmas kedvezményeket adva, bármikor ellásson bármilyen állatot.

De azt igenis tartalmazza az állatorvosi eskü, hogy a jogszabályokat kötelezően be kell tartani. Itt lenne az ideje tehát mindenkinek maradéktalanul jogkövető módon intézni az eutanázia kérdését is, mert a jogsértő módon végzett eutanázia közigazgatási és büntetőjogi értelemben is kimeríthet állatkínzást.