hirdetés

Így figyelnek a gyerekekre a kutyák

Szénási Szimonetta

2024. május 26 - Képek: Az Én Kutyám

Izgalmas megállapításra jutottak az Oregoni Állam Egyetem kutatói a kisgyermekek és a kutyák közti kapcsolatról.

hirdetés

A vizsgálat során négylábú társaink és a velük egy háztartásban élő gyerekek közt kialakult kapcsolat milyenségét figyelték meg a tudósok. Ennek alapján kiderült, hogy a kutyák másként hangolják össze a viselkedésüket a velük élő kicsikkel, mint a felnőttekkel.

A kutyák másként viszonyulnak a gyerekekhez / Fotó: Az Én Kutyám

Miként az Index is idézi az Animal Cognition című folyóiratban megjelent tanulmány vezető szerzőjét, Monique Udellt, a kutyák ennek alapján kiemelt figyelmet fordítanak a velük élő gyerekekre, ami a gazdák, illetve valamennyi családtag számára jó hírt jelent. Ahogy a szakember fogalmazott,

a kutyák reagálnak a gyerekekre, és gyakran velük összhangban cselekednek, ami a pozitív kapcsolódás jele, valamint jó alapot jelent a szoros kötelék kialakulásához.

Összhang

A vizsgálat során 30, 8 és 17 év közötti gyereket, valamint kutyáikat figyelték meg. Fontos információ, hogy a részt vevő fiatalok 83 százaléka küzdött valamilyen fejlődési rendellenességgel. A tesztfeladatok során a résztvevőknek meghatározott útvonalakon kellett közlekedniük egy nagy helyiségen belül, ahol jelen voltak négylábú társaik is, szabadon, póráz nélkül. Eközben a kutatók figyelték a gyerekek és a kutyáik aktivitását (mennyit mozogtak vagy álltak egyszerre), közelségét (mennyi időt töltöttek egymástól maximum 1 méteres távolságban), illetve orientációját (mennyi időn keresztül néztek azonos irányba.)

A vizsgálat során arra jutottak, hogy az ebek olyan mértékű összehangoltságot mutattak fiatal gazdáikkal mindhárom területen, hogy az nem véletlen, hanem tudatos viselkedés. Ennek alapján elmondható, hogy a kutyák megfigyelik a gyerekeket, valamint követik őket, illetőleg másolják is a viselkedésüket.

Kedvenceink remek megfigyelők / Fotó: Az Én Kutyám

Tudj meg mindent hamarabb a kutyás élet szakértőitől! Az én kutyám YouTube-csatornájának előfizetőjeként már szerdánként meghallgathatod a DOGZ Podcast legfrissebb epizódjait.

A felnőtt a mérvadó

Ugyanakkor kiderült, hogy bár az ebek gyakran hangolják össze reakcióikat és gesztusaikat az otthonukban élő gyerekekkel, azt mégsem olyan gyakorisággal teszik, mint a velük élő felnőttkorú gazdákkal.

Tehát kimondható, hogy a kutyák kiemelt figyelmet fordítanak a gyerekekre, ugyanakkor a kutya-gyermek és a kutya-felnőtt kapcsolat a figyelem és a kapcsolódás szempontjából nem egyforma. Ahogy dr. Udell is rámutatott, ezen a téren érdemes tovább vizsgálódni.

A felnőtt viselkedése inkább követendő / Fotó: Az Én Kutyám

A gyerekeknek jót tesz a kutya közelsége

Érdemes kitérnünk arra is, mennyi pozitívummal jár egy négylábú társ a kisgyerekek számára. Mint korábban írtunk róla, amellett, hogy egy házi kedvenc jó hatással van a lelki fejlődésre, ahogy a szociális kapcsolatokra is. A négylábú ugyanis képes megtanítani a gyerekeket arra, hogy az övéktől eltérő nézőpont, illetve igények is léteznek.

Továbbá a kutyával járó teendők miatt a kis gazdák többet vannak friss levegőn (a kutyasétáltatás vagy a kerti játék okán.) Így kevesebbet töltenek a televízió vagy egyéb elektronikai eszköz előtt. Ugyanígy megtanulnak felelősségteljesen gondolkodni a kötelességekről, mint jelen esetben szőrös barátjuk etetése, az itatótál újratöltése, vagy a rendszeres fésülés.

A témához kapcsolódóan érdemes kitérni arra a jelenségre is, amikor a kutya valamilyen céllal kezdi el utánozni a gazdáját, vagy éppen imitálni egy cselekvést. Itt írtunk a szimpátiasántítás nevű, roppant érdekes és megmosolyogtató jelenségről.

állattartás felelős állattartás gyerek gyerek és kutya gyerekek kutatás kutya gazda kapcsolat tudomány utánzás

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink

A macskák is a kedvenceid?
Látogass el az Az én macskám oldalunkra is!