Csányi Vilmos: „Ha egy nap beszélni kezdenek a kutyák, akkor sem fognak filozofálni!”

Csányi Vilmos a mai napig 5 kilométert sétál a kutyájával, de kizárólag arra, amerre Janka akar menni. Az ország legismertebb etológusának márciusban jelent meg új könyve, ám ezúttal az emberekről ír.

Amikor megérkezünk budapesti otthonukba fotós kollégámmal, Csányi Vilmos felesége, Éva óva int minket attól, hogy levegyük a cipőt az előszobában, hiszen kutya van a háznál. „Bármit csinálhatnak, amit a kutya” – egészíti ki a professzor úr. „Csak az ágyra ne ugráljanak fel” – csillogtatja meg hamisítatlan humorát, ami a tudomány mellett fontos része az életének.

„Nem kínzom Jankát diétákkal”

Melyik az első kutyás történet az életéből, amire visszaemlékezik?

Cs. V.: Sokáig könyörögtem a szüleimnek, hogy legyen kutyánk, és ők sokáig ellenálltak, mert egy kis lakásban laktunk Zuglóban. Aztán lett egy vizslánk. Sajnos abban az időben nem volt még ilyen állatorvosi háló, így később több kutyánk is elpusztult valamilyen fertőzésben. A háború után volt egy kis tacskónk, és a bátyámmal észrevettük, hogy még mielőtt mi hallanánk, hogy valaki érkezik hozzánk, ő szalad az ajtóhoz, és valami különös, speciális nyüszítő hangot ad. Mi pedig egyszer leutánoztuk a tacsinkat, aki ezen annyira megsértődött, hogy soha többé nem ugatott azon a furcsa hangon. De volt pulink is, ám azt is elvitte valamilyen kutyabetegség.

Mindig volt kutyája?

Cs. V.: Nem, 18 éves koromtól egészen Bukfencig nem. Őt 1973-ban találtuk a Kékes-tetőn. Janka pedig 11 éve csatlakozott hozzánk.

Picit teltebb a derékvonala…

Cs. V.: Úgy öt kilóval több, mint kellene. Ezt tudós emberként tudom, gazdaként viszont nem kínzom diétákkal. Ha nem kövér, akkor mindig éhes lenne.

Janka valójában egy kísérlet keretében éli az igencsak kellemes életét.

Cs. V.: Amikor Janka hozzánk került, úgy döntöttem, hogy csak olyan szabályoknak kell megfelelnie, hogy a testi épsége ne kerüljön veszélybe, de azonkívül szabadon élheti az életét. Arra voltam kíváncsi, hogy ha egy kutya így nevelkedik, akkor milyen állat válik belőle. Például a séták során is arra megyünk, amerre neki kedve van. Így megyünk naponta kétszer egy órát.

És merre szeret menni?

Cs. V.: Hat-nyolc bejáratott útvonala van, például ha Budapesten vagyunk, szeret a Várban liftezni, és a Halászbástyáról vagy a Szentháromság térről lenézni a városra. De tény, hogy ez a szabad nevelési elv sok problémát okoz. Bukfenc és Jeromos póráz nélkül sétálhatott, és ha azt mondtam: „marad”, még a másik kutyához sem szaladtak oda. Jankánál ez nem működik, de így derülhetett ki, hogy bizony vannak saját elképzelései. A fiammal is így volt ez; 3-4 éves kora környékén sokat sétáltam vele, és mindig arra, amerre ő akart.

Kimondatlan szövetség, ami előnyökkel jár

Sok gazda szó szerint arra vár, hogy egy nap megszólaljon a kutyája. Megtörténhet?

Cs. V.: Akik nem kutyások, gyakran csúfolódnak és kérdezik: beszél-e már? De valójában Janka már most beszél; másképpen ugat, ha idegen jár előttünk, a szomszédhoz akar átmenni, vagy másik kutyát lát. Komoly érzelmi életet él; ha megsértődik, két napig nem áll velem szóba. Ugyanakkor – bár a kutyánkat csak félig-meddig tekintjük állatnak – azt látni kell, hogy az embernek 1400 grammos az agya, a kutyának pedig 100, tehát, ha beszélni is kezd, nem fog filozofálni.

Igaz, hogy olyan szinten vannak, mint egy hároméves gyerek?

Cs. V.: Jó 20 éve volt egy kísérlet; megtudtuk, hogy külföldön egy kutya 200 tárgy nevét tudja, ami óriási dolog, hiszen ezeket nehezen tanulják meg. Ennek pedig az az oka, hogy a labda egy kutya számára nemcsak a tárgyat jelenti, hanem a hozzá kapcsolódó történést is; hogy eldobjuk, és visszahozza. Itthon 40 kutya vett részt a tanulmányban; végül egy border collie volt, aki egy hét alatt 10 új tárgyat és 10 új nevet tudott biztonsággal megjegyezni.

És ha ezeket a jó képességű kutyákat pároztatnák?

Cs. V.: Nekem is ez volt az első kérdésem. Ám ki kell, hogy ábrándítsam; mindegyik ivartalanított volt.

Hogyan kerültek a kutyák ilyen közel hozzánk? Hogy már-már emberi tulajdonságokkal ruházzuk fel őket?

Cs. V.: Amikor évezredekkel ezelőtt a Homo erectus Afrikából átvándorolt Európába, találkozott a farkasokkal. Ebben az időben ezek a ragadozók már pásztoroltak, azaz terelgették a növényevő állatokat, és kiszemezgették a nyájból az öreg vagy beteg példányokat. Az ember pedig – ugyanúgy, mint a farkas – családi csoportokat alkotott, és egy idő után együtt kezdték az állatokat terelni.

Ezért van sok nép hiedelmében ott az, hogy a farkasoknak hagyni kell az elejtett prédából.

Az együttműködés az, ami kiemelte a kutyává fejlődő farkasokat az állatok közül. Ez az együttműködés amúgy sok fajnál megfigyelhető – például polipok és halak között is –, de az ausztrál őslakosok és a dingók ugyan külön vadásznak, ám éjjel, amikor a sivatagban hideg lesz, a vadkutyák bemennek az emberek közé, és egymást melegítik. Létrejött egy kimondatlan szövetség, ami mindkettőjüknek előnyökkel jár.

Csányi Vilmos másfél évig készült az új könyvre

Legújabb könyve, a Teremtő képzelet – A kreativitás evolúciója címet viseli, amelyben arról ír, hogy miképp fejlődött ki az emberi képzelet és a kreativitás, illetve hogyan játszott mindez közre az ősi közösségek életében és a kultúrák kialakulásában.

Cs. V.: Másfél éven át olvastam szakirodalmat, hiszen rengeteg újdonság és felfedezés keletkezett ezzel a témával kapcsolatban az elmúlt húsz évben. Többek között arról is, hogy a képzelet nemcsak az ember sajátja, hanem az állatokban is megvan. Sok esetben pedig az lesz egy-egy csoport vezetője, akiben nagyobb a képzelet és a kreativitás, hiszen ő az, aki feltalálja magát egy helyzetben, aki irányítja a többieket, ha vadászni kell, vagy ha ég a ház.

Amikor pedig már csoportban élünk – és esetleg még nincs közös nyelv –, még nagyobb szükség van a képzeletre, hiszen el kell tudnom képzelni, hogy a másiknak mi a terve, és abban én hogyan tudom segíteni.

Később persze nemcsak a közös feladatok elvégzéséhez kell a képzelőerő, de például a spirituális élethez is; hogy az ember elképzelje, hogy van egy felsőbb erő, aki segít a vadászatban, vagy akihez lehet imádkozni esőért. A vezető képzelete pedig általában előrébb járt a többieknél; kitalálta például, hogy egy dombra kell építeni az imahelyet, hogy a kérésünk hamarabb célba érjen. Ha az ember nem rendelkezne a képzelet és a kreativitás ajándékával, még mindig egy sötét barlangban ülne, és nem tudná, hogyan ejtse el a vadat, vagy hogyan hárítsa el a közelgő veszélyt.

És miről szól majd a következő könyv?

Cs. V.: Nem lesz következő, azt is csodálom, hogy még ezt meg tudtam írni. De ez a téma még foglalkoztatott. Májusban 89 éves leszek. A feleségem hinni akar benne, hogy örök életű vagyok, de én tudós ember lévén teljesen tisztán látom, hogy már jóval kevesebb van előre, mint hátra. Janka 11 éves, egy kutyánál ez viszonylag magas kor. Majd kiderül, melyikünk megy először…