Állatorvosként segít a legkisebbeknek felelős gazdivá válni: dr. Balatonyi Lilla mesél kutyás tapasztalatairól
Szénási Szimonetta
2022. november 5 - Képek: Csizmadia Bálint
Szénási Szimonetta
2022. november 5 - Képek: Csizmadia Bálint
Dr. Balatonyi Lilla két gyönyörű hivatást tudhat a magáénak: állatorvos és író egyben. Gyermekkori szenvedélyeit sikerült ily formán ötvöznie, ráadásul igen nemes célért: szeretné, ha a gyerekekből felelős állattartó válna. Edukatív munkái ebben segítik a kicsiket.
Ha állatokról esik szó – legyen az kutya, macska, tengerimalac, de akár a ház körül tartott disznó vagy baromfi –, nem lehet kikerülni a tartásuk ránk, emberekre rótt felelősségét. Azzal ugyanis, hogy valaki úgy dönt, magához vesz egy élőlényt, egyúttal vállalja az ezzel járó feladatokat is. Ahhoz pedig, hogy ezeket reálisan fel tudja mérni, számos információra van szükség. Ezen tudnivalókat szeretné átadni dr. Balatonyi Lilla, mégpedig már gyermekkorban, hogy az apróságok időben megtanulják, mivel jár a gazdiság.
A felelős gazdává való nevelést minél korábban el kell kezdeni, hiszen a gyerekkorban tanultak egy életen át kamatoznak, és akinek már egészen kis korától tanítják, hogyan kell egy másik élőlénnyel szépen bánni, az nagy valószínűséggel mindig tisztelettel és szeretettel fordul majd az állatok felé. Amikor pedig arra kerül a sor, és egy szőrös (vagy tollas, pikkelyes, stb.) taggal gyarapodik a család, ő is aktívan ki tudja venni a részét a kedvenc gondozásában.
Dr. Balatonyi Lillát is a hiteles tudás átadása vezérelte, mikor úgy döntött, könyvet ír a kutya-, illetve a macskatartás mikéntjéről.
– Gyerekkoromban két álmom volt, egyrészt szerettem volna tanítani, másrészt olyan munkát végezni, ahol állatokkal foglalkozhatok. Ezekhez szorosan kapcsolódott az írás szeretete: a betűk megismerése óta fogalmazok meséket, emlékszem, az első saját alkotásom egy lavina miatt eltévedt farkaskölyökről szólt, akinek egy kisfiú segített hazatalálni. Végül az állatorvosi egyetem mellett döntöttem, de a fantáziavilágom ettől függetlenül nagyon élénk maradt, így folyamatosan születtek a fejemben a történetek. Felnőttként végül a két út összeért, és eljutottam a már említett edukatív könyvek megírásáig – mesélt Lilla a kezdetekről.
Az író szakmai pályafutását egy kisállatrendelőben kezdte, ahol nagyon sokszor tapasztalta, hogy a gazdáknak hiányosak az információik bizonyos kérdésekben. Ez világossá tette számára, hogy szükség van a mind szélesebb körű, hiteles tájékoztatásra.
– Munka közben gyakran hallottam egy-egy probléma kapcsán azokat a „klasszikus” érveket, miszerint „a nagymamám is így csinálta”, „régen ezt így kellett”, „a régi kutyánknak sem lett baja tőle”, és még sorolhatnám. Ezek az úgymond szájhagyomány útján terjedő tanácsok, téves vagy félinformációk nagyon veszélyesek. Ekkor döntöttem el, hogy szeretnék ezzel komolyabban foglalkozni, és megpróbálni minél szélesebb körben terjeszteni a valós tudást – fogalmazott Lilla.
Az író két nevelő célzatú könyve, az Egy kutya útmutatója kis gazdiknak, illetve ennek cicás párja az óvodás korosztályt célozza meg, de idősebbeknek, sőt felnőtteknek is hasznos olvasmányok. Mint a szerző felidézte, egyszer egy apuka nevetve mesélte neki, hogy az ő könyvéből tudta meg, hogy kutyája nem ehet szőlőt.
Az olvasókhoz Alfi kutyus, illetve Pofi macska tolmácsolásában jutnak el a tudnivalók, ami még játékosabbá teszi a tanulást, ahogy a szerző maga rajzolta illusztrációi is.
Írásai mellett Lilla személyesen is örömmel vesz részt a gyerekek nevelésében. A Komlói Kodály Zoltán Ének-zenei Katolikus Általános Iskola először a könyveiből vett néhány példányt az intézmény könyvtára számára. Azok népszerűsége miatt pedig már több alkalommal is meghívták az írót, akinek először az állatok világnapja alkalmából, majd író-olvasó találkozó keretében volt lehetősége informálni a tanulókat. Kozármislenyben kutyás családi napon tartott előadást 10 kutyás mítosz címmel, míg egy fővárosi óvodában szintén az állatok világnapja apropóján szervezett játékos foglalkozást.
Mint Balatonyi Lilla elmondta, a fentebb említett programok nagyon kedvesek a számára, és a jövőben is nagy örömmel venne részt hasonló kezdeményezésekben, sőt akár szakmabeliekkel és állattartókkal is dolgozna együtt, emellett online tanácsadóként is segítené a gazdákat az állattartás kapcsán felmerülő kérdéseik megválaszolásával.
Nagyon szeretek gyerekekkel foglalkozni, és külön örülök, amikor azt hallom, hogy rajtuk keresztül a felnőttekhez is szólhatok. Úgy látom, az idősebb korosztály esetében is lenne igény ilyen jellegű találkozókra, ahol meg lehetne vitatni különféle témákat, vagy csak beszélgetni egymással. A szakma részéről is nyitottságot tapasztalok, de esetükben az időhiány a legnagyobb probléma. Ettől függetlenül remélem, hogy a közeljövőben sikerül megvalósítani egy-egy ilyen orvosi-szakmai találkozót. Jómagam akár szabad téren is el tudom képzelni, hogy összejöjjünk az érdeklődőkkel. Az egyik helyi (pécsi – a szerk.) kutyafuttatóban például nagyon jó gazdiközösség alakult ki, velük is szívesen találkoznék ilyenformán
– osztotta meg velünk terveit az alkotó.
A doktornő a felelős állattartás kapcsán egy nagyon fontos gondolatot osztott meg, miszerint az egész folyamat ott kezdődik, hogy az ember felteszi magának a kérdést: „miért szeretnék kutyát?”
Vallom, hogy a fenti mondat a jó gazdiság alapja. Ugyanis ha valaki rossz motiváció miatt szeretne kutyát tartani – mert a mami lábánál is olyan szépen aludt, vagy mert milyen jó lesz beülni vele egy kávézóba, esetleg eljárni reggelente futni –, az tévúton jár. Egy állat tartása idő, pénz és rengeteg befektetett energia. Utóbbi alatt gondolok a tanításra, a szocializációra és a mindennapi foglalkozásra, amikkel számolni kell. Ezt a három tényezőt, valamint az elképzeléseket mérlegre kell: lesz-e elég ideje foglalkozni a leendő kutyával? Akkor is jó lesz-e kutyázni, ha az állatnak nem lesz kedve kávézókban ücsörögni? Valóban elég motiváció lesz-a a négylábú a sportos életmódra (tapasztalatom szerint nem.), stb. Ha ezek alapján rájön, hogy mégsem tudja vállalni a feladatot, alternatívaként az állatmenhelyeket szoktam javasolni, ahol lehet kutyázni, elvinni sétálni az ebeket, játszani velük
– tér ki néhány roppant fontos dologra Lilla.
Szerencsére állatorvosként Lilla számos pozitív példával is találkozik a kutyatartók hozzáállását illetően. Ahogy megfogalmazta, ők egy új generáció, akik már abszolút családtagként tekintenek kedvencükre, és minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy hosszú, boldog életet biztosítsanak a számukra. Felidézte, hogy egy bácsi még az autóját is eladta, hogy fedezni tudja az orvosi költségeket. Ez a nem kis áldozat jól mutatja, mennyire szerette az illető a négylábúját.
Az ismeretterjesztő munkáin kívül Lillának két fiktív, de saját tapasztalatokat is feldolgozó írása van. Az egyik A vak vezetőkutya. A szokatlan alaphelyzet szerint a főhős, a mindig morcos, magának való Varjú András Töhötöm, azaz Varjú úr élete gyökeresen megváltozik, mikor hozzá kerül egy vak kiskutya, aki szép lassan felnyitja mogorva gazdája szemét.
Lilla még az egyetemi tanulmány idején gondozott egy sérült lábú, emiatt bicegő jószágot. Ez a kis testi hiba pedig képes volt arra, amire csak kevés dolog: mosolyra fakasztani, sőt beszédre bírni munkába siető, metróra rohanó, utcán lavírozó embereket. A párost látva megálltak, kérdeztek, elmosolyodtak és megsimogatták a kis elesett ebet.
Úgy tartom, hogy a kutyádon keresztül kinyílik a te világod is, és az állat képes összekötő kapocs lenni az emberek között. Erre példa Varjú úr és vak kedvence története, ahogy az enyém is
– magyarázta a szerző.
Az alkotó ifjúkorában fellángoló lovas szenvedélyének enged teret a már inkább kamaszoknak szóló Utolsó esély című regényében, ami egy lovasbalesetet szenvedett kislány kedves sportja kapcsán felmerülő dilemmáit, és a rossz tapasztalat utáni kérdőjelekkel teli időszakát meséli el.
Mint az író elárulta, gyerekként mindig hiányolta a „lovas könyvekből” a valóban az állatról vagy a lovaglásról szóló részeket, így a sajátjában ezt pótolta, rajzokkal bőven illusztrálva az eseményeket.
Kövess minket!
Kapcsolódó cikkek