hirdetés

Szag alapján kellett megkülönböztetniük az ellenséges katonákat a hadikutyáknak: brutális képzési módszerek a háborúban

Csupor Erik

2022. augusztus 26 - Képek: Getty Images Hungary

A kutyák katonai célra való használata sokáig ismeretlen terület volt az amerikaiak számára. Az első tervük azonban igen kegyetlenre sikeredett és nem sokkal később hatástalannak is bizonyult.

hirdetés

Korábban is foglalkoztunk kutyákat érintő történelmi tényekkel, például azzal, hogy milyen fajtájú kutyákat használtak fel a szovjet Vörös Csillag tenyészetben új, hadi célokra tervezett fajták kialakítására. Illetve azzal is, hogy miként szabadultak meg brit állampolgárok százezrei alig egy hét alatt kedvenceiktől az állami háborús propaganda következtében. Ebben az írásban azt mutatjuk be, hogy milyen erőfeszítéseket tett az amerikai hadsereg a második világháborúban kutyás alakulatok képzésére és kialakítására.

A tanulás időszaka, civil kezdeményezések

Pearl Harbor 1941-es japán bombázása után az Egyesült Államok elkezdett felkészülni a háborúra. Ez elsősorban a Japán elleni hadműveleteket jelentette. Akkor még nem nagyon esett szó az európai hadszíntérről. Az amerikai katonai szakértők természetesen látták a nemzetközi haditrendeket és -irányokat. Így, a hadi célra sikeresen felhasznált kutyák tömegeit is, mind a szovjetek, mind a németek részéről. Akkoriban szabály szerint sokkolta az amerikai katonai vezetést, hogy addig egyáltalán nem rendelkeztek kutyás alakulatokkal. Ezért ezek megszervezését igencsak gyorsan és eleinte megfelelő koncepció nélkül kellett elkezdeniük.

Meglepő módon, ezeket az igényeket először civil eszközökkel próbálták kielégíteni. Igazi polgári kezdeményezésként alakult meg a „Dogs for Defense”, magyarul „Kutyák a védelemért ”egyesület, akik tagjai az országot járva igyekeztek rábeszélni a megfelelőnek tűnő kutyák gazdáit, hogy adják át azokat a hadsereg részére. Ez így, ebben a formában nem bizonyult túl sikeresnek, ezért ezeket az idézőjelben toborzási feladatokat a hadsereg ellátó csoportja vette át 1942 júliusától. Az addigi képzési tapasztalatok alapján a kívánatos kutyafajták listáját 7-re szűkítették. Innentől kezdve kizárólag német juhászkutyákat, dobermannokat, belga juhászokat, skót juhászokat, szibériai huskykat, malamutokat és az eszkimók által használt egyéb északi kutya típusokat kerestek és vontak képzés alá.

Extrém kísérletek, nem sok sikerrel

Mivel az amerikai hadsereg számára ez egy korábban hiányzó és teljesen új műfaj volt, nemcsak kutyákat, de a leendő kiképzőiket is képezni kellett. Hiszen ilyen feladatkör nem létezett korábban a seregen belül. Eleinte, az első évben, amikor az amerikaiak még tartottak a japán tengeralattjárókról indított szabotázsakcióktól, a kutyák képzése elsősorban part őrzési feladatokra korlátozódott.

Ahogy ez a veszély csökkenni látszott, az amerikai hadsereg nyitott a kutyák más típusú alkalmazása felé is. 1942 második felében kezdődött el egy olyan program, ami egészen különlegesnek minősíthető a kutyák katonai felhasználásának történetében és egyértelműen az arra az időszakra jellemző tapasztalatlanság számlájára írható.

Kutyákból gyilkológépek

Történt ugyanis, hogy 1942 második felében, egy Új-Mexikóban élő svájci emigráns, William Prestre egyedülálló koncepcióval kereste meg az amerikai hadvezetést. Terve szerint az előbb vagy utóbb várható, Japán elleni invázióra olyan kutyákat tudott volna képezni, akik önállóan, kutyavezetők nélkül is képesek tevékenykedni. Szag alapján felismernék fel a japán ellenfeleket, és azokat rövid úton és hatékonyan megsemmisítenék. Tulajdonképpen egyfajta „gyilkológépként”. Szemben például a szovjet Vörös Hadsereggel, ahol a katona élete nem sokat számított, az amerikai hadsereg mindig igyekezett a minimálisra csökkenteni a saját katonai veszteségeit. Ezért, habár némiképp szkeptikusan, de eleinte nyitottságot mutatott az ötletre. A programra és kísérletre a Mexikói-öbölben található Macska-szigetet jelölték ki, aminek klímája nagyon hasonlított a Japán területén található klimatikus viszonyokhoz.

Andy, a képen látható kutya ún. dzsungel kiképzést kapott, tehát az volt a feladata, hogy a bozótban kiszagolja, hol bujkálnak az ellenséges katonák.

Szerencsére az amerikaiak túl kegyetlennek tartották volna a japán hadifoglyok bevonását a képzési programba. Japán felmenőkkel rendelkező, önként jelentkező amerikai katonák alkalmazására került sor. A védőruhába öltöztetett önkéntesek a trópusihoz hasonló Macska-szigeti erdőkben bujkálva kellett várniuk a támadásra felkészített kutyákat és ellenállniuk, ameddig csak lehetett. Mindez természetesen rendkívül sok sérüléssel járt. Ráadásul az amerikai hadvezetés körében is gyorsan híre kelt a William Prestre által használt meglehetősen brutális képzési módszereknek, hiszen agresszivitásuk növelése érdekében ütötték-verték a képzés alá vont kutyákat.

Néhány hónap alatt egyértelműen kiderült, hogy a program ilyen formában teljes csőd. A kutyák ugyanis nem képesek igazán hatékony munkára egy aktív kutyavezető irányítása nélkül, és nem képesek szag alapján különbséget tenni különböző nemzetek fiai, ebben az esetben japánok és amerikaiak között. Az amerikai hadsereg becsületére váljon, hogy észlelve a sikertelenséget, 1943 januárjában végleg leállították a programot. A képzés a későbbiekben más módszerekkel és kutyavezetők közvetlen irányításával folytatódott. A programba korábban bevont kutyák egy részét pedig a rehabilitációt követően civil célokra ajánlották fel.

A végre megtalált profil

A későbbiekben az amerikai hadsereg kutyakiképzési módszerei sokat fejlődtek, és megtalálták a kutyák leghatékonyabb felhasználási területeit. Az amerikaiak az európai hadszíntereken nem használtak nagy számban kutyákat. Elsősorban azért, mert a nagy, nyílt tereken nem lehetett őket hatékonyan és kis veszteségekkel harcba vetni. Ezzel szemben a japánok elleni hadjáratok során, a sűrű trópusi dzsungelekben a kutyák hihetetlenül értékes segítséget jelentettek a partraszálló erőknek, hiszen szag alapján jelezték a sűrűben lapuló, emberi szemmel észrevehetetlen japán erők jelenlétét. A tengerészgyalogosok által képzett és alkalmazott dobermannok például – az ezzel az időszakkal foglalkozó történészek szerint – több száz amerikai katona életét mentették meg azzal, hogy időben jelezték a rájuk vadászó japán őrszemeket és géppuska-fészkeket.

amerika Csupor Erik háború háborús kutya második világháború

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink

A macskák is a kedvenceid?
Látogass el az Az én macskám oldalunkra is!