hirdetés

Nem csak az emberek találkozhatnak újra egymással: a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola csapata újra együtt

László Enikő

2021. május 12 - Forrás: Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola

A koronavírus-járvány miatt tavaly augusztusban tartottak utoljára kölyöktalálkozót. A közel egy évnyi kihagyás után, a hétvégén a Hajógyári-szigeten gyűltek össze, a járványügyi szabályokat betartva. Nagy volt az öröm a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola kutyái, kölyöknevelői és kiképzői számára is.

hirdetés

Kisebb csapatnyi labradorral érkeztek meg a Hajógyári-szigetre, 16 kutya és kölyöknevelőik találkozhattak újra. Alacsony létszámú csoportokban eddig is igyekeztek szocializálni a vakvezető tanulókat, de valódi találkozásra nem volt lehetőség.

Fotó: Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola

A szocializáció nagyon fontos egy kölyökkutya életében. A kölyöktalálkozók kulcsszerepet játszanak vakvezető tanulóink fejlődésében” – mondta Juhász Nóra, a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola kölyökkoordinátora.

Nehéz hónapok állnak mögöttük, ugyanis a kölyöknevelőiknek, kiképzőiknek úgy kellett feladatokat kitalálni a tanuló kutyák számára, hogy nem tudtak bemenni a plázákba gyakorolni, nagyobb társaságban sem lehetett találkozni.

Parfé és Serpa /Fotó: Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola

„Az elmúlt egy év nehéz volt a kölyöknevelők számára, meg kellett oldaniuk, hogy a felcseperedő kölykök találkozzanak emberekkel, más kutyákkal. Azonban a vírus megnehezítette a találkozásokat. Nagyon vártuk a lehetőséget, hogy újra kölyöktalálkozót tarthassunk” – mondta Juhász Nóra.

Sámánék számára ez volt az első kölyöktalálkozó

Szikra, Szellő, Sámán, Szezám és testvéreik nagyon élvezték, hogy találkozhatnak egymással, sőt anyukájuk, Winnipeg is csatlakozott hozzájuk. Serpáék nagyon örültek, hogy az idősebb tanulókkal is megismerkedhettek. A találkozás után megkezdődött a futkározás, kergetőzés, bunyózás. Az öröm nem volt fogható semmi máshoz.

Sámán és Olivér /Fotó: Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola

„Furcsa, hogy ilyen hosszú ideig nem találkozhattunk nagyobb társaságban, nem tarthattunk kölyöktalálkozókat. Hiányzott már ez nekünk is, vakvezető tanulóinknak és kölyöknevelőinknek is. Örülünk a viszontlátásnak. A kutyák életében fontosak ezek a találkozók, hiszen nagy társaságban, sok kutya jelenlétében is meg kell tanulniuk a gazdira figyelni” – mondta az alapítvány kiképzője, Nyíriné Kovács Mária.

A Hajógyári-szigetre sokan járnak ki sétáltatni, így a tanulók idegen kutyusokkal is ismerkedhettek. A kölyöknevelők pedig gyakorolhatták a behívást vagy azt, hogy kutyájuk akkor is felfigyeljen a hangjukra, ha éppen nagyon elfoglalt egy másik kutya megszaglászása miatt.

Fotó: Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola

„Eléggé fájó pont volt, hogy nem voltak kölyöktalálkozók. Hiányzott. Hatalmas most az öröm, hogy Rézi találkozhatott a tesókkal, unokatesókkal. Mi azért próbáltuk társaságba vinni őt, jártunk kutyaoviba, amíg a járvány erre lehetőséget adott. Voltunk kutyafuttatóban, és részt veszünk kiscsoportos foglalkozásokon is” – mondta a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola kölyöknevelője, Mocsáry György.

Egy kis gyakorlás is belefért a programba

Bár az idei első kölyöktalálkozás leginkább az ismerkedésről, szocializációról szólt, egy kis gyakorlásra így is belefért. A vakvezető tanulók a helyben maradást gyakorolták, valamint azt, hogy bármi történik, nekik a gazdira kell figyelni. Egy kölyök számára ez nem egyszerű feladat. A nevelők rendkívül büszkék, ugyanis a legkisebbek is nagyon szépen teljesítettek.

Szellő és nevelője, Kovács Kriszti /Fotó: Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola

„Egy nagyon jó hangulatú találkozás volt ez a mai, a hosszú kihagyás után remek formában vannak tanulóink. Szépen teljesítették a tőlük elvárt és a koruknak megfelelő feladatokat. Nagyon büszkék vagyunk rájuk. Kölyöknevelőinkre úgyszintén, hiszen ebből is látszik, hogy egyénileg sokat foglalkoztak a kölykökkel. Szakmai csapatunk örült a viszontlátásnak. Bízunk benne, hogy hamarosan teljes mértékben visszakaphatjuk a járvány előtti életünket” – mondta Juhász Nóra.

Serpa és nevelője, Vucseta Márta /Fotó: Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola

Remélik, hogy a járvány nem szól közbe, és a júniusi kölyöktalálkozót is megtarthatják, hiszen azon részt vesz majd a legifjabb generáció is. Tulipán, Tramini, Titán és testvéreik már várják, hogy csatlakozhassanak az idősebb tanulókhoz.

(Képek: Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola)

Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola kölyökkutya vakvezető kutya vakvezető kutya kiképzés

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink

A macskák is a kedvenceid?
Látogass el az Az én macskám oldalunkra is!