hirdetés

Nevelőjük mesélt a kéthetes vakvezető kiskutyákról: Calgary nagyszerű anya

László Enikő

2021. március 20 - Forrás: Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola

Calgary egy igazi szuperanyuka, a fekete labrador apró kincseket nevel. Vasárnap 2 hetesek lesznek a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola kölykei, akik között mindössze egy fekete kutyus lett csak. De vajon hogy lehet ez?

hirdetés

Calgary március 7-én adott életet nyolc apró szőrgombócnak, akik most még szinte egy tenyérben elférnek, de nagyjából másfél év múlva valakinek igazi társai lesznek.

Fotó: Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola

Összesen egy fekete, hét sárga labrador született a T-betűs alomban. Három fiúcska lett, az egyetlen fekete színű kölyök kislány. A Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola kölyöknevelőjét, Marton Mónikát arról kérdezték, hogy mi történt az elmúlt két hét során. Móniék rutinosak már, hiszen a tenyészprogramban másodszor kísérik végig Calgary-t a vemhességen, ellésen és kölyöknevelésen át.

„Az első baba kicsit megvárakoztatott minket, már épp azon gondolkodtunk, hogy egyeztetünk állatorvossal, amikor kibújt egy sárga kislány” – emlékszik vissza Móni. Az elsőszülött lány nagy súllyal született, és azóta is ő az egyik legjobb súlyban lévő kölyök. Még a három hímmel is felveszi a versenyt.

Fotó: Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola

Aztán jöttek a többiek szép sorban. Voltak, akiknek olyan sürgős volt, hogy 10 perccel testvérük után ők is megszülettek. Előfordult, hogy éppen csak a tisztogatásra volt idő két kölyök között.

„Hét baba egész gyorsan megszületett, aztán viszont jött megint egy nagyobb szünet, éreztük, hogy van még bent egy kölyök, de nagyon lassan bújt elő, először kicsit gyengébb volt, nagyon elfáradt az úton, de amint tudott picit szopizni, egyből erőre kapott” – meséli Móni. Ennek az volt az oka, hogy a legnagyobb bébi született meg utolsóként.

Calgary nagyszerű anya, ösztönösen mindent jól csinál

„Az ellést megelőzően okozott némi izgalmat, mert amikor kiengedtük a kertbe a dolgát elvégezni, rohant be a bokrok alá, hogy gödröt készítsen magának és a kicsiknek. Szerencsére erről azért le tudtuk beszélni” – mondja Móni.

Azóta is szorgalmasan ellátja a kicsiket, tisztogatja és lelkesen szoptatja őket. Móni azt meséli, hogy Calgary éjszaka is önállóan intézi a dolgokat, ha megéheznek a kicsik, bemegy hozzájuk és megeteti őket.

A kicsik szépen növekednek

A kutyababák közben nagyon szépen gyarapodnak, és bár van olyan nap, amikor egyik-másik kicsit kevesebbet hízik, a következő napra bepótolják a lemaradást – mondja Móni. A kicsik már másfél hetesek, kicsit remegősen, de már próbálkoznak a négy lábon történő mozgással. Már csak napok kérdése, hogy kinyíljon a szemük.

Egy fekete kutyalány rikít a sárga testvérek között

„Calgary előző alma után most is hasonló színösszetételre számítottunk, ezért fehér jelölőkkel készültünk. Legnagyobb meglepetésünkre azonban most szinte csak sárga baba született, és csak egy kis leányzó hozta Calgary fekete színét” – mondja Móni.

A kiskutyák születésük után. /Fotó: Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola

A sárga babák nagyjából egységes színűek, egy lányka kivételével, aki ugyanolyan világos, majdnem fehér színű lesz, mint korábban Rizling és Rozé. Az egyetlen fekete leányzó aktív kiskölyök, szereti a hasát, és szívesen bújik fekete mamájához alváskor.

De hogy lehet, hogy csak egy fekete kölyök született?

„Nagyon röviden a színt két gén két allélja határozza meg, egyiket anyai oldalról kapja a kölyök, másikat apai oldalról. A fekete domináns a sárgával és a barnával szemben, tehát ha bármelyik oldalról feketét kap, fekete lesz, de van benne sárga/barna allél is. Ha a fekete szuka sárga hordozó, mint Calgary, akkor a kölykök kaphatják bármelyiket, viszont apától csak sárgát, mert neki csak az van, mivel sárga. Ebben az alomban úgy alakult, hogy csak egy kölyök kapta az anyától a fekete allélt, a többi a sárgát” – mondja Komondi Piroska, a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola szakmai vezetője.

(Képek: Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola)

Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola kölyökkutya labrador kölyök vakvezető kutya vakvezető kutyák születtek

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink

A macskák is a kedvenceid?
Látogass el az Az én macskám oldalunkra is!