hirdetés

Ilyen trükköket tudtak a kutyák a középkorban: azt is kiszimatolták, milyen nemű gyermekkel terhes valaki

László Enikő, 2022. április 5 - Képek: Getty Images Hungary

A kutyák több ezer évre visszamenőleg kiemelkedő szerepet játszottak az emberek életében. Napjainkban az ebek sok helyen családtagnak számítanak, őrzik tulajdonunkat, segítenek nekünk, trükköket vagy feladatokat hajtanak végre.

hirdetés

Bár a múltban a kutyák gyakrabban voltak munkaeszközök, mint házi kedvencek, az ebeket szinte mindig nagyra becsülték, és a középkorban fontos státuszszimbólumokként tartották számon. Létfontosságú társak voltak a vadászatban, és gyakran kiváltság volt bizonyos fajtákat tartani.

Vadászat a középkorban

Az arisztokratikus vadászat hajlamos uralni a középkori kutyákról szóló diskurzust. A keresztény és az iszlám vallás fennmaradt írásos emlékei között is szerepelnek útmutatások, melyek a vadászkutyák tenyésztésével, gondozásával, tartásával kapcsolatos teendőket veszik sorra.

De a középkori embereknek azt is meg kellett tanulnia, hogyan képezzék az ebeket különböző feladatokra, és hogyan tanítsanak nekik meg trükköket. És persze nemcsak a vadászkutyáknál, hanem az őrző-védő, harci vagy konyhai ebek, pásztorkutyák esetében is. Az ezzel foglalkozó fennmaradt források azonban igen rövidek.

A középkori kódexek arra is kitértek, hogyan kell ellátni egy sebesült vadászkutyát.

Kutyák a középkori szórakoztatóiparban

Egy 9. századi állattan enciklopédia szerint bagdadi előkelő nők egy bizonyos kínai kutyafajtát találtak a legjobbnak a szórakoztató trükkök kiképzésére. A 14. században pedig Muhammad Ibn Mankali megfigyelte, hogy a piactéri kereskedők arra képezték ki a kutyáikat, hogy vegyenek részt gyerekeknek szánt kis drámai előadásokon.

Voltak olyan írók, mint a 16. századi angol orvos, John Caius, akik megvetették a keverékeket, mivel többek között „nincs figyelemre méltó alakjuk”. Kijelentette, hogy nem képesek (és érdemesek) megtanulni egyetlen trükköt sem, kivéve az ugatást.

Más források hosszan részletezik az egyes kutyák által végrehajtott trükköket. Ezek leginkább olyan történetek, amelyekben olyan képesség birtokában vannak a kutyák, amelyeket ma már bizonyítottan végre tudnának hajtani, azonban a leírásokban mindig van valamilyen misztikum, ami miatt inkább kitalációnak tűnnek.

A kutyák táncoltatása évszázadokon át népszerű mutatvány volt.

A kutya, aki a magzat nemét is megállapítja

A 6. századi bizánci krónikás, Ióannész Malalasz például elmesél egy anekdotát, amelyet a későbbi görög szerzők gyűjtöttek a középkorból. Egy nyugati kereskedő/mutatványos színpadra lép a piacon a kutyájával. A showman gyűrűket gyűjtött a közönség tagjaitól, eltemette őket, majd a kutyával kiásatta a gyűrűket, és visszaadta azokat a gazdájuknak. Ez a trükk a ma szimatmunkának nevezett kutyakiképzés megfelelője lehetne. De még ennél is jobb az eb végső trükkje: gazdája parancsára ki tudta válogatni a tömegből a házasságtörőket, prostituáltakat, illetve a várandósokat is. A közönség a mutatványok közben pedig azt sutyorogta, hogy az ebet valószínűleg egy jósszellem szállta meg. Ma azonban ismeretes, hogy a kutyák képesek észlelni a legfinomabb biológiai/kémiai változásokat is az emberben, ha például betegségről vagy terhességről van szó.

Valamivel kevésbé hihető Hitvalló Szent Theophanész 9. századi állítása, miszerint ez a kutya pontosan tudta azonosítani, hogy a terhes nőknek lányaik vagy fiai születnek-e. Bár ezen állítás valószínűtlen, és vélhetően az eredeti történet kiszínezése, ettől függetlenül az a következtetés vonható le belőle, hogy az emberek már évszázadokkal ezelőtt gyanították, hogy az ebek képesek ilyen dolgokat megérezni.

Táncoló kutyák

Egy újabb, piacon fellépő kutyáról szól az a történet is, melyben egy bizonyos furulyás egy kithara-játékost gyászos dallammal kísér. A közelben lévő kutya azonnal abbahagyta, bármit is csinált – még az evést is –, odarohant a fuvolaművészhez, és a zenére vonyítani kezdett. Amint a fuvolajáték abbamaradt, a kutya újra visszatért eredeti tevékenységéhez. Ebben az esetben a költő célja a zene – itt a zsoltárok – megbabonázó erejének illusztrálása lehetett.

A névtelen költőnek a furulyára idomított kutyáról szóló története visszhangot keltett a középkori irodalomban. John Caius vonakodva elismerte, hogy néhány keverék kutya valóban hasznos volt hasonló trükkök végrehajtására a 16. századi Angliában:

Vannak közöttünk korcs kutyák is, akiket egy hangszer hangjára tanítanak és gyakoroltatnak táncolni, akár a dob ütésére, a lant édes dallamára, és a hárfa harmonikusan hangolt húrjaira.”

De egyes ebek ennél többre is képesek:

Az égbe magasodnak vagy a földön fekszenek, farkukat fogaik közé szorítva gyűrűben megfordulnak, húsért kuncsorognak, és sok egyéb trükköt tanulnak meg csavargó gazdáiktól.”

De éppen azért, mert az ebek nemcsak mindenütt jelen voltak, hanem fontosnak is számítottak – gazdasági, társadalmi és személyes szinten –, a kutyák néha csak kutyák voltak. Játékosak és szeretőek, hűségesek és viccesek. Caius szerint főleg azok a nők szerették legjobban kedvenceiket, akiknek nem lehetett gyereke. Így a kicsi ölebek pótolták számukra a határtalan szeretetet.

Kövess minket a közösségi oldalainkon is!
hirdetés
Webshop
További cikkeink

Keresés az oldalon