Mi értelme egyáltalán az állatvédelemnek? Márton Attila különvélemény

Elismerem, a felvetés kissé provokatív. Mindenkinek megvannak a kérdésre adandó, előre becsomagolt válaszai, amelyek – ha kicsit megbolygatjuk őket – általában nem túl átgondolt koncepcióra épülnek. Viszont fontos, hogy ezzel mégis tisztában legyünk.

Az állatokat szeretni, tenni a jobb életükért divatos dolog lett. Összetett oka van, hogy miért lettünk lényegesen érzékenyebbek irántuk. Ha nem tudjuk a választ – pontosabban, a jó választ – arra, hogy milyen reális célokat lehet, ezáltal érdemes kitűzni az állatvédelmi törekvések élére, sok minden borul.

Minden élet számít

Nem lehet minden bajbajutottat megmenteni. Lehetetlen.
Ha olyan célokért küzdünk, amelyek elérése megvalósíthatatlan, sosem fogjuk magunkat elégedettnek érezni. Lehet segíteni azokon, akik elérhető távolságban vannak addig, ameddig az erőforrások és a lehetőségek engedik. De ha valaki ezt követően nem tudja elengedni magát, örülni az elért sikereinek és értékelni saját maga cselekedetét, ott örökké a csalódottság és a keserűség lesz úr.

Az állatmentés egyébként sem egy könnyű menet, lelkileg bárkit megvisel a folyamatos találkozás az emberi gyarlóság és nemtörődömség végtermékével. Az örökös elégedetlenség és a sikerélmény elmaradásának velejárója, hogy idővel jön a kiégés.

Lelkileg felvértezett állatmentők

Azok a mentéssel foglalkozók és menhelyen tevékenykedők, akik hosszú évek óta segítenek állatokon, mindannyian kemény, határozott emberek. Stabilan mindkét lábukkal a földön állnak. Az egy dolog, hogy az érzelmi motiváció nélkül ezt végigcsinálni nem lehet, de az is biztos, hogy kizárólag érzelmektől feltüzelve túlélni a mindennapokat – főleg éveken, évtizeden át – lehetetlen.

Ha valaki nem látja meg a szép dolgokat és nem éli meg a sikerélményt a rendkívül rusnya és embert próbáló élethelyzetek közepette, saját maga lelki egészségét kockáztatja. Amikor átadjuk magunkat az örökös elégedetlenségnek, abból egy egyre inkább csak mélyülő frusztráció lesz. Elég csak körbenézni és látni, hogy mennyi feszültség, frusztráció, sok esetben agresszió tör felszínre, amikor állatvédők egymásnak esnek, látszólag bármi konkrét indok vagy racionális értelem nélkül.

Az utópián túl

A világot jobbá lehet tenni, de tökéletessé nem.
Nincs is olyan állapot, amikor mindenkinek minden megfelelő, senkit sem érnek rossz dolgok, senki sem szenved, senki érdekein ne esne csorba. Sosem fog célt érni, aki egy ilyen világ elérését tűzi ki maga elé és erején túl, önmagát megszakítva küzd és csak akkor érzi magát teljesnek, ha ez beteljesedett.

Tennivaló van bőven. És nem is kell nagy dolgokra koncentrálni. Mindenki a maga kis hétköznapi világában tud tenni azért, hogy valami más legyen. Valami egy kicsit jobb legyen. Aztán ezek a dolgok idővel úgyis összeadódnak.

Fontos ezt érteni, mert a civil szervezetek munkájára – legyen ez akármilyen problémakör – szükség van. Ehhez pedig elhivatott, kitartó emberek kellenek, akik nem azzal teszik tönkre magukat – először pszichésen, majd fizikailag – hogy teljesen irracionális célkitűzéseiket kergetik, de soha el nem érik őket.

Fontos a tudatosság, saját magunk eredményeinek racionális értékelése. Különben mi lesz, ha mindenki beadja a kulcsot azért, mert nem tudja elérni azt, amit egyébként nem is lehetne? Ki fog segíteni a bajbajutottakon?

Fontos a sikerélmény, a pihenés és a feltöltődés is. Ebből az okból (is) ez a véleményrovat is kicsit megpihen. Szeptemberben találkozunk!

(Képek: Getty Images Hungary)