Megdöbbentő, miért vitték vissza a menhelyre a pár hetes kiskutyát
Szénási Szimonetta, 2023. május 19 - Képek: The Mirror/Facebook; Getty Images Hungary; YouTube
Szomorú véget ért annak az örökbefogadásnak a története, ahol a gazda végül visszavitte a menhelyre a pár hetes kölyökkutyát, miután úgy találta, átverték a fajta tekintetében.
Panaszos hangvételű bejegyzést tett közzé egy nő, miután örökbefogadott keverék kutyájáról kiderült, hogy mégsem olyan hibrid, mint amilyet szeretett volna. Többféle problémát vet fel a történet, amiket sorra veszünk.
Nem az, aminek látszik?
„Örökbefogadtam egy labrador-rottweiler keveréket, de komolyan átvertek” – fogalmazott az újdonsült tulajdonos, miután tízhetes kiskutyájáról kiderült, hogy valószínűleg pitbull-felmenői is lehetnek.
Minekután a hölgy egy „labrottiet” (a már említett fajták keveréke) szeretett volna, így hatalmas csalódásként élte meg, hogy talán mégsem az áhított hibrid „boldog tulajdonosa”. A kölyök a külső jegyek alapján leginkább egy pitbullra emlékeztet. Végül úgy döntött, így mégsem szeretné megtartani a kutyust, így visszavitte a menhelyre. Nézzük, mik a problémák ezzel a történettel!
Az alábbi képen láthatod a történet főszereplőjét, a „pitbullszerű” kutyust:
1.) A dizájnkutyák veszélyei
Ahogy arról korábban írtunk már, a ma igen nagy népszerűségnek örvendő hibrid kutyák esetében számos egészségügyi panasz merülhet fel. Ahogy az egyik talán legnépszerűbb „mix”, a labradoodle (labrador-uszkár) atyja, Wally Conron maga fogalmazott úgy, hogy a fajtával „szörnyet teremtett”, tekintve a számos örökletes problémát, amik a hozzá nem értő szaporítóknak hála egyre gyakoribbak.
2.) Az örökbefogadás nem játék!
Az asszony a fajta mellett a kölyök magatartásával magyarázta, miért határozott úgy, hogy nem tartja meg az állatot. Mint elmondta, a kutya gyakran agresszív és türelmetlen – például csapkodja a tányérját a földhöz, mikor enni kér –, és már tíz hetesen is erős és izmos. Mindezek miatt nem akarta megkockáztatni, hogy később ne bírjon vele.
Nagyon erős akarattal rendelkezik, és annyira intelligens, hogy néha félek, amikor a szemébe nézek. Olyan, mintha emberi lélek lakozna benne
– magyarázta.
Egyrészt a viselkedésbeli problémák megfelelő hozzáállással és nevelési módszerrel kezelhetők, pláne egy kölyökkutya esetében. Ebben számos szakember áll a gazdik rendelkezésére.
Másrészt egy mentett kutya számára óriási trauma, ha visszaviszik a menhelyre. A csalódottság ás az újbóli elhagyás nagyon megviseli az állatot, ami szorongáshoz, depresszióhoz vezethet. Egy olyan kutyának, akinek egyszer már eljátszották a bizalmát, pláne nincs szüksége újabb megrázkódtatásokra az életben (ahogy egyik élőlénynek sem!) Emiatt az örökbefogadás különösen nagy felelősséggel jár, és csak annak szabad belevágnia, aki képes vállalni az esetlegesen felmerülő nehézségeket.
Sajnos a hazai tapasztalatok szerint manapság sok fiatal pár mintegy gyerekpótlékként vagy a szülőségre való felkészülés gyanánt vesz magához kisállatot, amit aztán visszavisznek. Mintha a menhely egy kölcsönző volna. Pedig a legkevésbé sem: életmentő hely sok árva jószág számára!
3.) Veszélyes kutyák?
A bull típusú kutyákat övező sztereotípiák és tévhitek miatt sokan alaptalan mértékben rettegnek ezektől a fajtáktól. Holott egy arra alkalmas kézben, megfelelő képzést kapva belőlük is kiváló társ válik. Ám hangsúlyozzuk: nem valók akárkinek (ahogy számos más munka- vagy őrző-védő kutya sem.)
4.) A DNS-teszt segíthet
Végezetül beszéljünk a keverék kutyák fajtameghatározásáról. Annyi biztos, hogy szemrevételezés alapján szinte lehetetlen megmondani, milyen ősökkel rendelkezik egy-egy mix. Ugyanez a helyzet a macskákkal is: a külső jegyek és a belső tulajdonságok irányadóak, ám teljes bizonyosságot csak a DNS-teszt nyomán nyerhet a kíváncsi gazda. Így akinek fontos, hogy tisztában legyen kedvence családfájával, annak érdemes elvégeztetnie a vizsgálatot. Ez az örökletes betegségek feltérképezése miatt is hasznos lehet.


Europa Event Center
2023. október 28.
A DOGZ konferencia hiánypótló a maga nemében: kiváló lehetőséget teremt arra, hogy kutyás szakemberek, tenyésztők és érdeklődő kutyatartók meghallgathassák egymás véleményét a legfontosabb kérdésekről, aktuális információkat gyűjtsenek és személyes ismeretségekre tegyenek szert. 3 kiemelt témakör, 3 szekcióban, több mint 40 kutyás szakember szereplésével.
Részletek- állatok örökbefogadása
- amerikai pitbull terrier
- bull típusú kutya
- divatos kutyafajta
- gazda és kutya
- hibrid
- kölyök
- kölyökkutya
- ksikutya
- kutya és ember
- kutya és ember kapcsolata
- kutya örökbefogadása
- mentett kutya
- pitbull
- problémás kutya