hirdetés

A közelmúltban egyre több hirdetés jelenik meg, amelyben az állatmenhelyek meglepő szöveggel keresnek gazdát mentettjeiknek. Így találkoztunk már „a világ legörökbefogadhatóbb kutyájával”, de „bunkó, démoni ebbel” is. Oka van ennek a stílusnak, mégpedig többféle!

hirdetés

Nemrég hírt adtunk Ralphieról, a francia bulldogról, akit nem épp simulékony természettel áldott meg a sors. A ránézésre elképesztően bájos jószág ugyanis akaratos, dacos, ha megsértődik, még harap is, ráadásul a többi kutyával sem jön ki túl jól. Emiatt már több alkalommal is visszavitték a menhelyre örökbefogadói. Gondozói pedig nem is rejtik véka alá védencük „árnyoldalát”.

Ő Ralphie, az angyalarcú kisördög./Kép: YouTube

Ralphie, a démon

A menhely dolgozói nyíltan kommunikálnak a bulldogról, olyan jelzőket használva, mint „bunkó”, vagy úgy jellemezve, hogy ő egy „tűzokádó démon”. Természetesen van humorérzékünk, és még véletlenül sem szeretnénk elmarasztalni a szervezetet, már csak azért sem, mert tisztában vagyunk vele, micsoda küzdelmeket folytatnak az állatmentők külföldön és idehaza is. Ezek a szövegek inkább poénos köntösbe bújtatott figyelmeztetések: itt van egy nehéz eset, akivel valóban sok munka lesz, de szeretnénk megtalálni számára a megfelelő gazdát.

A világ legörökbefogadhatóbb kutyája

Lord Herald jellemzését tekintve szintén nem gondolnánk, hogy sokan jelentkeznek majd érte az őt gondozó szervezetnél. Az öregecske csivava ugyanis már elmúlt 10 éves, nincs egyetlen foga sem, ellenben több krónikus betegséggel kezelik. Az állatmentők mégis olyan frappáns, egyben szívhez szóló hirdetési szöveggel osztották meg a fotóját, hogy egy csapásra híres lett a kis aggastyán.

Lord Herald, az idős, fogatlan csivava./Kép: One More Dog Rescue/Facebook

Mint írták, az idős kutyának erős szívzöreje van, állandó köhögésére gyógyszert szed és izgalmában gyakran befullad. Emellett imád harapdálni, de mivel egyetlen foga sincs, így inkább olyan, mintha némiképp fura puszit adna. Ugyanakkor hangsúlyozták, hogy megfelelő állatorvosi kontrollal és kezeléssel Lord Herald problémái kordában tarthatók.

Mindezek után az olvasók ki is kiáltották „a világ legörökbefogadhatóbb kutyájának”.

Láthatóság és korrektség

A vicces szöveg egyrészt figyelemfelkeltő, amire szükség is van, hiszen rengeteg állat kerül utcára, onnan pedig jobb esetben a menhelyekre nap mint nap. Emiatt pedig – sajnos – már megszokottá válnak a gazdakereső és a segélykérő posztok. A szokatlan, némiképp meghökkentő szövegezés képes lehet felkelteni az érdeklődést, ez pedig növeli az örökbefogadás esélyét.

Másrészt az őszinteség szintén záloga a sikeres találkozásnak és a tartós boldogságnak az otthonkereső jószág és a leendő gazda között. Ha gondozóik elkendőznék az ilyen-olyan okból problémásabb kutyák negatívumait, az nem vezetne sehova. Az örökbefogadó már az első találkozások alkalmával, rosszabb esetben pedig odahaza szembesülne a gondokkal. Ha pedig ezután úgy dönt, hogy visszaviszi a négylábút, az hatalmas trauma lehet az állatnak. Ilyen szempontból csakis a tiszta, egyenes beszéd az elfogadható.

 A hírnév hátránya?

Az említett kutyák posztjai alatti kommentáradatból egyértelműen látszik, hogy a hirdetések elérték azt a célt, hogy az emberek felfigyeltek az átlagostól eltérő ebekre. De felmerül a kérdés, hogy ez a hírnév minden esetben jót tesz-e az állatnak.

Meglátásunk szerint annyiban mindenképp, hogy általuk fókuszba kerülnek nemcsak a menhelyek, de maga az örökbefogadás lehetősége is. Ugyanígy felhívja a figyelmet arra, hogy mennyi kutya vár gazdára ezeknél a szervezeteknél. Ahogy egy korábbi mentett kölyökkutya, Mütyi kapcsán az őt befogadó Ultimátum Állatvédő Alapítvány munkatársa is rámutatott, egy-egy különlegesebb gazdikereső nyomán sok-sok, akár régóta menhelyen élő kutya talál gazdára, hála a megnövekedett érdeklődésnek.

Mütyit több százan akarták örökbefogadni. Neki köszönhetően több sorstársa is gazdára talált./ Fotó: Ultimátum Állatvédelmi Alapítvány

Másrészt, mivel az állatmentők nagyon körültekintőek az ebek örökbeadását illetően, így nem fogják akárkinek odaadni ezeket a jószágokat. Így hiába nő meg az érdeklődés egy-egy eb iránt, a jelentkezőknek meg kell felelniük az örökbefogadáshoz szükséges feltételeknek.

A te felelősséged is!

Ami még nagyon fontos, az a józan ész, a mérlegelés és az önkritika. Ezek a jellemzések nem véletlenül születtek! Még ha viccesen is, de problémákra mutatnak rá, amelyekkel foglalkozni kell – legyen az a rendszeres állatorvosi kontroll, vagy egy hosszú ideig tartó nevelési tréning –, így aki szeretné ezeket a jószágokat, annak a velük járó kötelezettséget is vállalnia kell.

Általánosságban is elmondható, hogy egy állat megvásárlása vagy örökbefogadása rengeteg hosszú távú feladattal jár. Mivel a menhelyre került kutyák múltja többnyire rossz tapasztalatokkal terhelt, így esetükben ezekkel is számolni kell. Nem szabad több fájdalmat okozni egyikőjüknek sem azzal, hogy visszaviszik a menhelyre, mert nem működött az együttélés!

közösségi média kutya és ember kutya és ember kapcsolata kutya és gazda kutyamenhely menhely mentett állatok mentett kutya öreg kutya örökbefogadás problémás kutya

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink