hirdetés

A kutyád is folyton harapdálja a cipődet menet közben? Ez áll a furcsa szokás hátterében

Szénási Szimonetta

2023. január 10 - Képek: Getty Images Hungary

Kedvenced állandóan a cipődet harapdálja séta közben? Több dolgot is üzenhet vele, és a leszoktatás sem ördöngösség!

hirdetés

Bosszant, mikor séta közben kutyád a cipődet harapdálja ahelyett, hogy szépen lépkedne melletted? Joggal zavar, hiszen a kölyökkorban még gyakori szokás felnőtt ebeknél bizony nevelésbeli hiányosság, de jó tudni, hogy nem ok nélkül csinálja!

Ingerlés és fájdalomcsillapítás

A kiskutyák esetében a cipő harapdálás oka egyrészt a világ felfedezésének csillapíthatatlan vágya: egyszerűen mindent a szájukba vesznek, akárcsak a gyerekek, hiszen így tapasztalnak és ismerkednek. Emellett a fogváltás időszakában a rágásnak fájdalomcsillapító szerepe is van.

Ráadásul a lábad, így a cipőd is folyamatos mozgásban van, a mozgó tárgyak pedig a legingerlőbbek az eb számára, és azonnal játékra csábítják. Ez egy ösztönös reakció a részükről: ami mozog, azt el kell kapni. Mintha a cipőd egy pattogó labda volna. (A bő nadrágszár és a lógó cipőfűző pedig csak olaj a tűzre.)

Unatkozhat is

Ahogy a kölykök, úgy a felnőtt kutyák is unatkozhatnak. Ilyenkor mindenbe belekapaszkodnak – akár szó szerint is –, ami egy kis szórakozást nyújthat. Ez jelen esetben a mozgásban levő cipőd.

Ha felnőtt korban is megmarad

Míg a kicsiknél tipikus viselkedés, és velük általában elnézőbbek is vagyunk, felnőtt korba lépett kutyáknál már inkább idegesítő, ha séta közben állandóan le akarja vadászni a lábbeliket. Ha kedvenced is ezt csinálja, akkor valószínűleg egy rossz szokásról van szó, amivel a figyelmedet szeretné felhívni.

Ha kölyökkorában megtanulta, hogy a cipőharapdálás következménye az, hogy megállsz és rá figyelsz, akkor unalmában vagy közlési vágyában is bevetheti ezt a cselt.

A stressz jele is lehet

Ahogy unalomból, úgy a benne levő feszültség miatt is jelezhet így az állat. Ha a kutya stresszes, annak ez is egy gyakori megnyilvánulása. Ennek hátterében szintén állhat a kevés figyelem, de lehet, hogy valamilyen külső körülmény – költözés, felborult napirend, új családtag érkezése, stb. – miatt szorong az eb.

Mit tehetsz ellene?

Egyrészt ha még kiskutyád van, időben kezd el leszoktatni a cipők után kapdosásról. Ezzel elejét veheted a rossz szokás rögzülésének. Idősebb kutyáknál pedig először érdemes átgondolni, hogy eleget foglalkozol-e vele? Ha unatkozik vagy több figyelemre vágyik, és ezért „piszkál” séta közben, akkor több közös programmal, sok játékkal és minőségi időtöltéssel kielégítheted az igényeit. Így hamar feledésbe merül ez a szokás.

Gyakorlati praktikák

Vegyük sorra, mit tehetsz az adott helyzetben, hogy a kutya befejezze a cipő utáni kapkodást.

1.) Állj meg!

Amikor kedvenced elkezd a lábadhoz kapni, egyszerűen állj meg. A mozdulatlan cipő már nem lesz ingerlő.

2.) Átgondolt viselet

Az is segíthet, ha nem viselsz bő nadrágot, és a cipőfűződ sem „lebeg” a szélben, miközben mentek. Ez a leszoktatás kezdeti idején fontos, hiszen ha már megtanulta a jószágod, hogy nem szabad harapdálni menet közben, már nyugodtan viselhetsz bármit.

3.) Ne ráncigáld!

Ha kedvenced már rákapott a cipődre vagy a gatyaszárra, ne kezdd el kiráncigálni a szájából. Ezzel ugyanis megerősíted abban, hogy ez egy remek móka. Emellett néha agresszív viselkedést is kiválthat, ha el akarod venni, ami az övé. Helyette állj meg, és határozottan szólj rá, hogy nem szabad!

4.) Ne figyelj rá!

Ha kutyád figyelemfelkeltésből harapdál, jobb, ha ignorálod ezt a viselkedést. Ezzel azt erősíted benne, hogy ez egy célja vesztett próbálkozás.

5.) Másik alternatíva

Az is segíthet, ha a cipő helyett egy másik játékot kínálsz neki, amivel nyugodtan ellehet séta közben is. Ezt csak akkor add neki oda, ha már elengedte a lábadat, mintegy jutalomként a szófogadásért.

furcsa szokások harap harap a kutya játék játszik a kutya kölyök kölyökkor kölyökkutya kutya unatkozik leszoktatás mikortól felnőtt egy kutya nevelés rossz szokás rossz szokások séta sétálás sétáltatás stressz stresszes kutya unalom

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink

A macskák is a kedvenceid?
Látogass el az Az én macskám oldalunkra is!