hirdetés

Tényleg fontos, hogy te legyél a falkavezér? A kutyakiképző szerint felesleges a folytonos dominancia-fitogtatás

László Enikő, 2020. november 3 - Forrás: Laura Vissaritis

A falkaelméletben hívők tábora manapság egyre inkább csökken. A túlzott kontroll- és dominancia-fitogtatástól az érzékeny ebek szorongóvá válhatnak, főleg azok, akiket menhelyről fogadtak örökbe. Mi a véleménye erről egy kutyakiképzőnek?

hirdetés

Laura Vissaritis népszerű ausztrál kutyaviselkedés-szakértő, kiképző. A behaviorista elmélet híve, miszerint érdemes az ebek mancsába adni a gyeplőt és nem szabad emberi fölényünket a kutya egész életében prezentálni. Ettől gyakran szorongani kezdenek, illetve a kötődés is félő, hogy nem a megfelelő módon fog kialakulni. Extrém esetben akár a félelem miatt is cselekedhet az eb, nem pedig azért, mert ő valóban úgy akarja. Laura legújabb könyve olyan gazdáknak ad tanácsokat, akik örökbe fogadtak vagy terveznek örökbe fogadni kutyákat. A mentett ebek szocializációjához, neveléséhez, tanításához nyújt szakszerű segítséget.

A következő részletből kiderül, mit gondol Laura Vissaritis a dominanciáról és a falkaelméleről:

Dominancia

„A dominancia fogalma olyan egzisztenciális, mint az élet maga. Az idők kezdete óta rendszerben működünk egy-egy csoporton belül, hogy növeljük a túlélési esélyeinket, rangsort alakítunk ki, hogy biztonságban legyünk, és sikereket érjünk el. A dominanciának célja van. A dominancia elvén alapuló megközelítést a kutyakiképzésben is előszeretettel használták és használják, a falkaelmélet és a falkavezér fogalma hosszú idő óta megalapozza a kutyákról való gondolkodásunkat.

A falkavezérség ideológiája azon alapul, hogy a farkasok fogságban egyfajta hierarchiát állítanak fel maguk között. Létezik egy vezér, aki mindenki felett áll, és alatta fokozatosan eljutunk a rangsor alján állóig, aki majd csak akkor ehet, miután mindenki más jóllakott, vagy akkor, ha a többiek nincsenek a közelben. A hierarchia lineáris, ami azt jelenti, hogy felülről lefelé halad, a tetején azok vannak, akik uralják a területet, a társakat, az ételt, a vizet, akik menedéket nyújtanak az alattuk állóknak.

Az elgondolás, miszerint dominánsnak kell lennünk a kutyákkal szemben, ahogy a vezérfarkas a fogságban, vagy akár a vadon élő farkasok esetében, nem helyes. Ha egy kiskutya felnő, akkor is a gazda alatt fog elhelyezkedni. A kutyák nem tudják elhagyni a falkát, ahogy a természetben a farkasok esetleg megtennék.

Nyilvánvalóan hasznos lehet szigorú szabályokat felállítani egy kiskutyának, hogy kifejlődhessenek a szociális készségei, de fontos ezt a fölényt a kutya egész életében prezentálni?

Azok a kutyák, amelyek egy domináns emberrel élnek, általában engedelmesek, nem ritkán túl engedelmesek. Leülnek, lefekszenek, sajtot tehetsz az orrukra, átugranak egy karikán, szorosan láb mellett sétálnak. De hogyan éreznek ezek a kutyák belül? Néhány kutya talán vágyik erre a szoros rutinra, képtelenek előtérbe helyezni magukat, ahogyan néhány ember is. De mi történik azokkal a kutyákkal, akik gazdáik elvárásainak árnyékában élnek? Ez talán kissé túlzásnak tűnik, de hiszem, hogy a túlzottan domináns vezetői hozzáállás gyámoltalanná, szorongóvá teszi a kutyát.

A nyugati kultúrában a falkavezérségre fókuszáló kiképzést nehéz megingatni. Kicsit olyan ez, mintha rettegnénk elengedni a gyeplőt. A kutyának mindig, minden körülmények között jól kell viselkednie. Ha nem viselkedik jól, akkor nyilvánvalóan domináns. Pedig sokkal valószínűbb, hogy a kutya a te viselkedésed miatt nem hallgat rád, te vagy az oka annak, ha nem követi a parancsaidat.

Az embereknek nehezükre esik elfogadni a felelősségüket bizonyos dolgokban. Ha valami elromlik, azonnal valami külső dolgot keresünk, amit felelőssé tehetünk érte. Ez az egyik legnagyobb nehézség számunkra, befelé figyelni, és elfogadni a szerepünket abban, hogy végül hogyan sülnek el a dolgok. Úgyhogy inkább nem tesszük. Másokat hibáztatunk, és nem tanulunk a hibáinkból, nem vállaljuk a felelősséget érte.

Sosem felejtem el, hogy még a karrierem kezdetén egy neves tenyésztővel dolgoztam, aki sokat beszélt nekem arról, hogy a kutyák folyamatosan azon dolgoznak, hogy kinyilvánítsák a dominanciájukat. A nappalija tele volt kennelekkel, amelyekben gyönyörű kis staffie-k laktak. Külön kellett őket választani, mert néhány szuka tüzelt, néhányuk nem kedvelte a másikat, a kanok pedig még nem voltak ivartalanítva. Nagyon szigorúan felügyelt környezet volt.

Emlékszem, milyen szenvedéllyel és milyen bizonyossággal próbált meggyőzni a különböző kutyaviselkedések okairól. Chester akkor még alig volt tizenkét hónapos; elvittem hozzá, hogy megismerkedhessenek. Nem volt pórázon – így utólag beismerem, hogy ez nem volt túl felelősségteljes döntés a részemről – , kíváncsian szagolta végig az egyik virágágyást. Azonnal visszajött hozzám, amikor hívtam, majd odaállt a hölgy mellé, a hátát a lábához támasztotta. A tenyésztő számos kellemetlen megjegyzést tett.

„Ez domináns viselkedés! Figyelmet követel! Átveszi az irányítást!”

Meglepő módon Chester még fel is ugrott rá, amit hasonló módon értékelt. Egy pillanatra még én is elgondolkodtam, vajon domináns kutyám van-e. Tényleg irányítani próbál minket? Ez a gondolat egy darabig szöget ütött a fejemben, de aztán rájöttem, hogy a hölgy gondolkodásmódja alapjaiban téves. Azon alapult, amit valaki egyszer mondott neki, akinek szintén egyszer mondta valaki, aki egy könyvben olvashatta valamikor a nyolcvanas években.

Szóval, ha Chester esetleg mutatott is domináns viselkedésjeleket, mit is jelentett az? Ő egy rossz kutya? Le kellene őt uralni valamilyen módon? Le kellene őt nyomni a földre, hogy a hasát felénk mutassa, ahogy az anyafarkas teszi, hogy kinyilvánítsa a fölényét? A kutyapszichológiában a dominancia pusztán azt jelenti, a vezér hozzáfér a forrásokhoz, és rendelkezik velük. Ezzel alapvetően nincs is semmi gond. Valójában, ha nem érezzük a kontrollt, ami együtt jár a forrásokkal való rendelkezéssel, tehetetlenség, depresszió és szorongás fog kialakulni bennünk.

Ez történik a kutyákkal is. Képzelj el egy olyan életet, amelyben az, hogy hová mész, mit eszel, vagy hogy eszel-e egyáltalán, olyasvalaki által van megszabva, akiben vagy megbízol, vagy nem. Ez az ember lesz felelős azért, hogy lesz-e elég friss vized vagy menedéked különböző veszélyhelyzetekben. Aztán képzeld magad elé azt is, hogyan éreznéd magad, ha mindez teljesen kiszámíthatatlan lenne.

Minden élőlénynek a földön, beleértve a növényeket is, szükségük van irányításra. Ehhez alakították ki a fiziológiájukat is. Ehhez idomítják a viselkedésüket. Az élet azért létezik a földön, mert minden függ valamiféle kontrolltól, enélkül az élet véget ér. Szívesen pakoljuk a kutyákat különböző kategóriákba, miközben elfelejtjük, hogy ők értelmes lények ugyan, de nem olyanok, mint mondjuk egy kétéves gyerek. Nem szeretnénk, ha bármin is uralkodnának. Ez sokszor nem fair, sőt sok esetben kegyetlen. Számomra ez többet mond el rólunk, mint a kutyákról.

Számos behavioristával egyetemben a világon olyan megközelítést alkalmazok a kutyákkal kapcsolatban, amellyel pont, hogy a kutyák kezébe, mancsába adom az irányítást, akárhányszor lehetséges. Te már eredendően domináns fél vagy a kutyáddal szemben.

Te vagy a „szülő” a falkában. Te biztosítasz mindent, ha jól végzed a feladatod, következetesen viselkedsz. Nem kell félned hogy elveszted a fölényed, amíg biztosítasz mindent, ami a kutyád túléléséhez szükséges, te maradsz a vezető. A kutyádnak egy hiteles vezetőre van szüksége. És ez nem jelenti azt, hogy a kutyádnak mindig, csakis kizárólag rád kell támaszkodnia. Képzelj el egy kutyát, aki jól használja az agyát, aki képes magától kontrollálni az erőforrásokat! Egy kutyát, aki tudatában van annak, hogyan érje el, amit szeretne, úgy, hogy közben együttműködik és problémákat old meg. Lehetséges megtanítani a kutyának, hogy önmagáért gondolkodjon, amikor csak teheti. Az olyan kutya, amelynek célja van, sokkal boldogabb, és a gazdájával való kapcsolata is sokkal kiegyensúlyozottabb.”

Ha kíváncsi vagy rá, milyen nevelési tanácsokat ad a népszerű kutyaviselkedés-szakértő, ez az ajánló neked szól:

Laura Vissaritis: A mentett kutyád – Gyakorlati útmutató az örökbefogadáshoz, képzéshez és az örömteli, közös élethez

LAURA VISSARITIS kutyaviselkedés-szakértő és népszerű kutyakiképző könyve segítséget nyújt ahhoz, hogyan fogadjunk örökbe és hogyan tanítsunk egy menhelyi kutyát, valamint gyakorlati tanácsokat ad az együttélés megkönnyítésére.

Egy menhelyi kutya örökbefogadása elsőre sokszor félelmetesnek tűnik. A mentett kutyák gyakran szorongással küzdenek, félelmeik vannak, úgy tűnhet, hogy az egész világ fájdalmát a vállukon cipelik. De minden kutya megérdemel egy második esélyt – ez a könyv azt szeretné megmutatni, hogyan tudod mindezt a lehető leggördülékenyebben véghez vinni.
Egy kölcsönös bizalomra és tiszteletre épülő kapcsolat kialakításával segíthetsz a legtöbbet. Laura ellát majd a vonatkozó pszichológiai háttér-információkkal, könnyen követhető útmutatóval és minden szükséges tudnivalóval. Megtudhatod, hogyan:

– vidd haza a kutyust az új otthonába és szocializáld őt;
– alakítsd ki a napi rutint, neveld szobatisztaságra, alakítsd ki a pórázfegyelmet;
– értsd meg a kutyád testbeszédét;
– javíts ki egy nemkívánatos viselkedést, például indokolatlan ugatást vagy felugrálást;
– oldd a stresszt, kezeld a fóbiákat vagy a szeparációs szorongást.

Megmenteni egy nehéz sorsú kutyát bár nem minden esetben könnyű feladat, ugyanakkor az egyik legfelemelőbb érzés a világon. Ez a könyv végigvezet majd a sikerhez vezető úton.

 

Kiadó: Gabo
Ár: 3 999,- forint

A könyvet itt rendelheted meg.

(Képek: Getty Images Hungary, Gabo Kiadó)

hirdetés
További cikkeink

Keresés az oldalon