hirdetés

Vigyázzunk kutyáinkra erdőn-mezőn, a varangyok mérgezőek lehetnek

Gerhát Petra

2023. június 5 - Képek: Getty Images Hungary

A varangyos béka nyálkája egyfajta idegméreg, mely ugyan bőrön keresztül egy emberre nem veszélyes, állatok nyálkahártyáján keresztül mérgező lehet, azonnali tüneteket okozva. Ha kedvenced furcsán viselkedik és ezeket a tüneteket tapasztalod rajta, vigyázz, irány az állatorvos!

hirdetés

 

Amennyiben kertünk kellően állatbarát, vagy erdei ösvényeken járunk, számtalan illat vonhatja kutyánk figyelmét magára, hiszen az élővilág megfelelő körülmények között a tavasz végén-nyár elején igazán változatos arcát mutatja. A téli álmot követően, szaporodási vándorlásukat megkezdve előbújnak a varangyok is. A lassan mozgó, földlabdának tűnő lények biztosan felkeltik majd négylábú társunk figyelmét is, ha gyakran járjuk a vidéket vele. Azonban egy varangy a kutyák számára nem a legjobb játszópajtás!

Viyázzunk kedvencünkre az erdőt járva is, veszélyes állatokkal is találkozhat

A varangy nedve mérgező, vakságot is okozhat

A varangyos béka nyálkája egyfajta idegméreg, mely ugyan bőrön keresztül egy emberre nem veszélyes, állatok nyálkahártyáján keresztül mérgező lehet, azonnali tüneteket okozva. Ha kedvenced furcsán viselkedik és ezeket a tüneteket tapasztalod rajta, vigyázz, irány az állatorvos! Nagyon óvatosnak kell velük lennünk, mert a kellemetlennél sokkal komolyabb tünetekkel járhat egy óvatlan találkozás. Váladékuk ugyanis szembe vagy szájba kerülve azonnali reakciót okoz, a szem vörösödni és könnyezni kezd, a kutya vadul dörzsölni fogja. Ha ok nélküli szemvakarást tapasztalsz terepen, az elsők között jusson eszedbe, hogy vajon békával találkozott-e.

Ha kutyusunk szájával került kapcsolatba a varangy, intenzív nyáladzást tapasztalhatunk. A nyelv és az íny bepirosodik, megduzzad. A későbbiekben hányás, izgatottság, majd szívritmuszavarok is jelentkezhetnek a méreganyag mennyiségétől függően. Mindkét esetben a bő vizes átmosás legyen az első gondolatunk, majd irány az orvos! Szerencsére azonban elég ritka, hogy annyira nagy felületen vagy sok nyálkával érintkezzen kutyánk, hogy annak komoly következményei legyenek. Jól informált és felelős gazdiként valószínűleg már a kezdetekkor észrevesszük, hogy valami baj van.

A varangy mérge függőséget okozhat kutyák esetében!

Ausztrál állatorvosok évről évre egyre több olyan esetet diagnosztizálnak, amikor a kutyák rákapva a varangynedvre, egyfajta pszichoaktív anyagként használják azt. Néhány kutya egyenesen üldözi az apró kétéltűeket, hogy napról napra hódolhasson szenvedélyének. Queenslandi Állatorvostudományi Egyetem szakemberei minden évben felhívják a varangyokra a kutyatartók figyelmét. Az általuk megfigyelt tünetek között előfordulhat álmodozó vagy meredt tekintet, de hallucinációk is. Ha azonban csak éppen érintkezett a békát borító nedvvel, fennáll egy sokkal hosszabb távon jelentkező probléma.

A varangy által termelt nedv mérgező a kutyák számára

 

Hazánkban a barna varangy ivadékai nyár elején érik el felnőtt formájukat. A varangyos békák ráadásul védettek, kis odafigyeléssel nem csak kutyáink egészséget, de természeti értékeinket és pénztárcánk épségét is megőrizhetjük, ugyanis egy-egy példány természetvédelmi értéke tízezer forint.

erdei séta ételmérgezés kutyáknál kutya egészség kutya sétáltatása erdőben kutya szeret

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink

A macskák is a kedvenceid?
Látogass el az Az én macskám oldalunkra is!