hirdetés

Mennyire aggódj, ha kedvenced hagymát evett? És ha diót?

Molnár Enikő

2024. március 25 - Képek: Getty Images Hungary

Az egyik legerősebb félelem az úgynevezett „ismeretlentől való félelem”, így rémisztő lehet, amikor kisállatunk hirtelen vagy látszólag ok nélkül rosszul lesz.

hirdetés

Kifejezetten ijesztő lehet, amikor egyik pillanatról a másikra rosszul lesz kedvencünk, a mérgezések esete pedig (főleg, ha nem vesszük észre, vagy nem tudjuk, hogy olyat evett, ami rossz számára) pont ilyen. Míg egy mechanikus sérülést láthatunk és tudhatjuk, hogy mi történt kedvencünkkel, a mérgezések gyakran furcsa módon hatnak az emlősök szervezetére. Sokszor csak órákkal később jelentkeznek a tüneteik, emiatt nehezen felismerhetőek. Korábbi cikkeinkben már beszéltünk olyan hétköznapi ételekről és egyéb szerekről, melyek veszélyeztethetik kedvenceink életét. Gyakran segíthet a vészhelyzetben cselekvőnek, ha tisztában van azzal, hogy pontosan mi is zajlik ilyenkor az állat szervezetében. Ezért részletekbe menően kifejtjük, hogy mi az oka annak, hogy bizonyos ételek mérgezőek lehetnek a kutyák számára. Ebben a cikkünkben a hagymafélékről és a dióról, illetve a makadámdióról lesz szó.

Fontos, hogyha lopós a kutyánk (és még nem szoktattuk le róla), akkor ne hagyjuk elérhető helyen az ételeket

A konyhában alapvető élelmiszer, a kutyának viszont ne adjunk belőle

Amikor a konyhában ügyködünk és lenézünk, gyakran megtalálhatjuk magunk mellett kedvencünket, miközben Oscar-díjra méltó bemutatóját tartja, hogy kapjon egy-két falaltot a készülő fogásból. Persze nem tudhatja, hogy éppen egy lábosnyi forrásban lévő vízért kunyerál. Míg ez egy szórakoztató jelenet szokott lenni, valós veszélyek rejlenek a hétköznapi ételeink alapanyagaiban. Ilyenek az Allium nemzetségbe tartozó növények, a hagymák.

Az Allium nemzetség tagjai kén tartalmú oxidatív anyagokat tartalmaznak, amik feltételezetten hemolitikus anémiát okozhatnak kutyákban és macskákban egyaránt. Ez a kondíció a vörös vérsejtek elpusztulásából fakadó vérszegénységet jelenti, aminek következtében az állat oxigén és széndioxid szállító képessége csökken. A hagyma fogyasztását követően 3-5 nap után kezd beállni a vérszegénység, amikor már elegendő vörösvérsejt pusztult el. Ilyenkor az elhalt sejtek anyagai felhalmozódnak a vérben, és később egyéb zavarokat válthatnak ki a kiválasztó rendszerben. Mindössze 5 gramm/testkilogramm hagymától már mérgezéses tünetek léphetnek fel az állatnál.

A mérgezés tünetei lehetnek letörtség, gyors és sekély légzés, heves szívverés, gyengeség, veseelégtelenség, végül akár halál is. Gyors ellátás során bélmosással megelőzhetőek a tünetek, máskülönben infúzió vagy akár vérátömlesztés is szükséges lehet a kezeléshez.

Vannak ebek, akik türelmesen várnak a lepattanókra

A diók esete

Kutyáink sajnos még az olajos magvaktól sincsenek teljesen biztonságban. Négylábú társainkra az otthonon kívül elsősorban a lehullott és elfeledett diókban kultiválódott penészgombák veszélye leselkedik. Ilyenkor a korábbiakban említett mikotoxinok azok, amik igazából mérgezőek a kutyákra, és igen komoly tüneteket tudnak produkálni ahhoz képest, hogy csak egy diót evett meg az állat. Azonban egy jól ismert, kutyákra kifejezetten mérgező dióféle, amit az otthonainkban is meg lehet találni, az a makadámdió.

Ezek a diófélék egy ismeretlen mechanizmusból kifolyólag mérgezőek kedvenceinkre nézve, de jól ismert viszont, hogy akár 2.4 gramm/kg makadámdió elfogyasztása után már jelenhetnek meg tünetek. És bár ez egy enyhébb mérgezést okoz, mint a korábban említettek, érdemes tudni róla, hogy segíthessünk megelőzni vagy átsegíteni kis-vagy nagytestű társainkat rajta.

A mérgezés tünetei jelentkezhetnek már 12 órával fogyasztás után, viszont nem szoktak tovább tartani 48 óránál. A tünetek maguk lehetnek letargia, hányás, koordinációs zavarok, remegések és hipotermia is. Erős tünetek esetén érdemes az ebet állatorvoshoz vinni, hogy támogató ellátást kapjon, kezeljék a fájdalmát és csökkentsék a folyadékveszteséget.

A legtöbb dióféle kis mennyiségben nem árt a kutyáknak, a makadámdió nem tartozik közéjük

A mennyiség sem elhanyagolható

Fontos hozzátenni, hogy a természet nem húz határokat mérgek és nem mérgek között, inkább a bevitt mennyiség számít. De ez nem változtat azon, hogy mindent, amit megemlítettünk, érdemes méregként számon tartani, amikor kutyánkról van szó, hiszen viszonylag kis mennyiségben is kárt tudnak okozni állatainkban. Ez viszont nem azt jelenti, hogy csak ezekre kell vigyázni. A mottó mindig a moderáció, hiszen olyan dolgoktól is mérgezést lehet kapni, amiről nem is gondolnánk, ilyen például a víz. A lényeg, hogy tudatában legyünk, miből mennyit fogyasztott a kutyánk. Így ha esetleg bajba kerül, akkor pontos információt tudunk adni az állatorvosunknak.

Fontos, hogy azokat a dolgokat, amik mérgezőek lehetnek kutyánk számára, minél messzebb helyezzük el tőle. Éppen ezért érdemes tudni, hogy pontosan mik is ezek a dolgok. Ebben a cikkünkben felsorolunk néhányat.

dió mérgezés hagyma makadámdió mennyiség mérgezés mérgező ételek

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink

A macskák is a kedvenceid?
Látogass el az Az én macskám oldalunkra is!