hirdetés

Ez a basset hound második esélyt kapott a teljes életre az arcplasztikája után

Hangai Lilla

2023. szeptember 20 - Képek: Getty Images Hungary

Chief, a megereszkedett bőre miatt szinte egyáltalán nem látott. Az öt órás műtét után azonban újra teljes életet élhet.

hirdetés

A három éves kutyusról 1 kg bőrt távolítottak el a műtét során, hogy újra láthassa a gazdi arcát és a körülötte lévő világot. Chief állapota egyre rosszabb lett az évek múlásával, így már csak a műtéttől remélhetett segítséget. A következőkben megismerheted az édes basset hound történetét és arról is beszélni fogunk, hogy milyen állapot következtében szorult rá a bevatakozásra.

Több fajta, közöttük a basset houndok különösen fogékonyak erre az állapotra.

5 órán át műtötték

A gazdi, Tracey McDermott, a Dublin melletti Wicklow településről a következőket mondta: „Amikor Chief még kiskutya volt, már akkor láttuk, hogy a szeme körüli bőr nagyon lóg – jobban, mint ahogy normálisnak tűnt. Ahogy nőtt és nőtt, úgy növekedett a látásával kapcsolatos probléma is. Amikor a nevén szólítottuk, felemelte a fejét, hogy megnézze, hol vagyunk, de látható volt, hogy küszködik. Folyamatosan szemcseppet használtunk a szemeinek a nedvesítésére; hogy megakadályozzuk, hogy kiszáradjanak és ne fájjanak. Rájöttünk azonban, hogy valamit tennünk kell, mivel a bőr elkezdte eltakarni a szemét, és befolyásolni a látását.”

 

Mike Woods, a Primrose Hill Állatkórház sebésze, aki a műtétet végezte, így nyilatkozott: „Chief felső szemhéjcsüngéstől (ptosis) és ectrópiumtól (alsó szemhéj csüngése) szenvedett súlyos mértékben, ami miatt nehezen látott és pislogott. Arcplasztikát végeztem el rajta, aminek következtében nagy mennyiségű bőrt távolítottam el a nyak dorzális régiójáról, közel a fülhöz. Ezután varratokat helyeztem el a koponyánál, hogy növeljem a bőr visszafeszülését a szemhéjaktól.”

Az öt órás műtét alatt az orvosok 1 kg bőrt távolítottak el a bátor kutyus nyakának a hátsó részéről, ami a szemhéjak és a szemöldök újrapozícionálásával járt együtt.

Bizonyos fajták különösen hajlamosak erre az állapotra

Korábban írtunk már az ectrópiumról, melynek következtében a kutya alsó szemhéja megereszkedik, ezzel szabadon hagyva az élénkpiros színű alját. Ez nem csupán esztétikai probléma! Az alsó szemhéj így nem kapcsolódik a szaruhártyához, amely ezáltal ki van téve irritációnak és fertőzéseknek. Ráadásul a pislogási reflex is sérül, ami miatt a szemhéj nem képes tisztán tartani, nedvesíteni és védeni a kutya szemét.

Leginkább nagytestű kutyákra jellemző, valamint olyan fajtákra, melyek bőre redős leginkább a fej, a nyak és a pofa körül. Ilyenek lehetnek a különböző masztiffok, az angol bulldog, a cane corso, a csau csau, a bernáthegyi, a basset hound vagy az angol cocker spániel is a teljesség igénye nélkül.

Ha kedvenceden észreveszed az ectropium tünetetit, mindenképpen vidd el állatorvoshoz, hogy átbeszélhessétek a lehetőségeket. Kutyádat komoly szenvedéstől kímélheted meg, ha nem veszed félvállról a szemhéj lógását.

basset hound kutya műtét kutya szembetegségek műtét szembetegség szembetegségek

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink

A macskák is a kedvenceid?
Látogass el az Az én macskám oldalunkra is!