A bichonok és rokon fajták, valamint az uszkár: sokkal többek, mint egyszerű ölkutyák

AZ FCI IX. fajtacsoportjában kapnak helyet a társasági kutyák, azon belül pedig a 1. csoportban a bichonok és rokon fajták. Az 1.1-es alosztály gyűjti össze a bichonokat, az 1.2-ben kap helyet a coton de tuléar, az 1.3-ban a kis oroszlánkutya, a 2. alcsoportba pedig az uszkárokat helyezték el.

Következzenek máris a bichonok és rokon fajták, valamint az uszkár! A következőkben ezeknek az ebeknek a történelmét és jellemét ismerheted meg.

1.) Bolognai pincs

A bolognai pincset évszázadokkal ezelőtt az olaszországi Bolognában tenyésztették ki; a szakértők szerint ezeket a selymes szőrű ebeket már a 11. és 12. században is nagyra értékelték. Szépségük és kecsességük miatt a reneszánsz korában a nemesség kedvence lett. Például I. Umberto olasz király egy gyönyörű kis bolognait ajándékozott Belgiumi Maria José hercegnőnek születésnapja alkalmából. Ahogy telt az idő, és a nemesek száma is megfogyatkozott, úgy lett a bologani pincsből is egyre kevesebb. Néhány európai tenyésztő, de különösen az olasz Gian Franco Giannellinek köszönhető, hogy a fajta ma is népszerű. Marilyn Monroe-nak is ilyen kutyusa volt, aki a Maf nevet viselte.

Intelligens, szellemes, energiaszintje alacsony, és talán többek számára meglepő lehet, hogy a bolognai pincs egy igen komoly kis eb. Nyugodt és hűséges kutya, akinek ezek alapján világos lehet, hogy nem csak a bundája az ékessége. Bár a gazdához ragaszkodik, idegenekkel szemben távolságtartó lehet. Ennek ellenére, ha megfelelően szocializált az eb, sosem agresszív vagy félénk. Fontos számára a gazdával töltött idő, így csak olyanoknak javasolt, akik vagy magukkal tudják vinni a kedvencet a munkahelyükre, vagy túlnyomórészt otthon dolgoznak.

2.) Bichon frisé

Korábban barbichon néven ismerték azoknak a kis fehér kutyáknak a csoportját, melyek közé tartozik a bichon frisé, a bolognai pincs, a bichon havanese, vagyis a havannai pincs és a máltai selyemkutya is. Úgy gondolják, hogy ezek az ősi fajták modern fejlődésüket Tenerifén kezdték el. Az egyik ilyen fajta olyan népszerűvé vált a sziget tengerészei körében, hogy bichon tenerife néven ismerték, ami valószínűleg a mai bichon frisé őse lehetett. A fajta szoros kapcsolata az európai nemesekkel valamikor a 13. században kezdődött. Spanyolország, Olaszország és Franciaország királyi udvaraiban éltek a reneszánsz korban, majd az 1789-es francia forradalom kitörése után a fajta elkényeztetett, parfümfelhőbe burkolt életének is vége szakadt. A gazda nélkül maradt ebeket utcai mulattatók fogadták be, akik trükköket taníttattak meg velük egy kis pénz reményében. A két világháború ismét megnehezítette a fajta sorsát, de szerencsére volt néhány eltökélt tenyésztő, akik nem hagyták őket veszni.

A kutyavilágban úgy ismerik őket, mint a legjobb személyiséggel rendelkező ebek. Amellett, hogy éles eszük és gyönyörű küllemük van, rendkívül kedvesek, alkalmazkodók is, akik mind fajtársakkal, mind gyerekekkel remekül kijönnek. Számukra nincsenek idegenek sem, csupán barátok, akikkel eddig még nem találkoztak. Szinte bárki számára ideális társ lehet egy bichon frisé, hiszen egy jól szocializált kutyus, magabiztos és tündéri, ráadásul a mérete is kompakt. Fontosan azonban szem előtt tartani, hogy a magányt rosszul viseli.

3.) Bichon havanese

Az olyan eleven ölebeket, mint amilyen a bichon havanese is, az emberek mindig is nagyra értékelték, és a kereskedők világszerte gondoskodtak arról, hogy mindenhová el is juthassanak. Ezek a pici ebek, akik semmilyen hasznos munkát nem végeztek, azok közé a javak közé tartoztak, amelyek megkülönböztették a királyi családokat és az arisztokratákat az alacsonyabb társadalmi osztályoktól. A kubai arisztokraták és gazdag ültetvényesek ilyen kedvence volt a havannai pincs. A szakértők szerint elődjeit az 1600-as években az Újvilág gyarmatosításával megbízott spanyolok hozhatták az országba, esetleg olasz tengerészek. Feltételezhető, hogy az évek során a fajta tökéletesítéséhez uszkárt is felhasználhattak. 1959-ben, amikor a kommunista hatalom átvette Kubát, sokan Amerikába menekültek, és magukkal vitték kiskutyájukat, így tulajdonképpen az amerikaiak segítettek abban, hogy a fajta fennmaradhasson és tündökölhessen világszerte. Ernest Hemingway és Charles Dickens is büszke havanese-tulajdonos volt.

Az egyetlen kubai fajta még a legszürkébb napot is képes örömtelivé varázsolni kedves, barátságos, szociális természetével. Szinte bárki számára ideális társ lehet, egyszerűen lehetetlen nem fülig beleszeretni ezekbe a helyes kis jószágokba. Játékos, ragaszkodó, intelligens kis kutya a bichon havanese, aki nagyra értékeli, ha figyelnek rá, foglalkoznak vele. Emiatt a magányt nehezen viseli. Kifejezetten mozgékony, így akár olyan kutyás sportokat is nagy sikerrel űzhetünk vele, mint az agility. Figyelmessége és élénksége miatt jelzőkutyának is fantasztikus. Érdekesség, hogy a szőrét zsinórosra lehet sodorni, akárcsak a puliét, de akár a kikefélt hosszú fazon, vagy a rövid bunda mellett is dönthetünk, ha kevesebbet szeretnék az ápolással bajlódni.

4.) Máltai selyemkutya

Málta nem messze fekszik Szicíliától, a Földközi-tenger közepén. Az ókorban a szigetet három kontinens zarándokai, tengerészei és gazdag kereskedői látogatták már Kr. e. 3500-ban is. Virágzó tengeri kikötő volt, valamint a pénzügyek és a kultúra székhelye. Egy 2000 éves időszak alatt, amely Kr. e. 1500-ban kezdődött, hódító népek próbálták megszerezni maguknak, köztük a föníciaiak, görögök, karthágóiak, rómaiak, arabok és normannok. A sziget bővelkedett olyan értékes árukban, mint például a fűszerek, selymek, drágakövek, és egy bizonyos kis fehér kutya. Feltételezhetően a máltai selyemkutyákat a föníciaiak hozták Máltára, akik Görögország felemelkedése előtt uralkodtak a Földközi-tengeren. Később a görögöket annyira lenyűgözte ez a kis eb, hogy kerámiákon is ábrázolták, Arisztotelész pedig egyenesen „tökéletes arányúnak” nevezte. Végül a Római Birodalomnak volt köszönhető, hogy a máltai selyemkutya még tökéletesebbé tudott válni, így pedig státuszszimbólum-szerepet is betöltött. Még Claudius császár is engedett a fajta varázsának. A máltai állandó motívum volt a római mítoszokban, versekben és mesékben, amelyekben a fajta a hűséget méltatták. Róma bukása után kínai tenyésztők mentették meg a fajtát a kihalástól, majd saját fajtáikkal keresztezve egy még kifinomultabb kutyát hoztak létre.

A máltai selyemkutya amellett, hogy gyönyörű, játékos és kedves, remekül alkalmazkodik a körülmények változásához is. Elegáns, de mégis kompakt kis kutya, tehát egyáltalán nem egy törékeny kis nebáncsvirág, ahogy a legtöbben gondolják. Kifejezetten agilis és bátor, jelzőkutyának is fantasztikusan beválik, valamint az agilityversenyeken is kiválóan teljesít. Szorosan kötődő kedvenc, aki szereti, ha mindenbe bevonják, így fontos, hogy a gazda sok időt és energiát tudjon szentelni a kedvencnek. Szinte mindenki számára eszményi társ lehet.

5.) Coton de tuléar

A coton de tuléar nevét Toliara (régebben Tuléar) madagaszkári kikötővárosról kapta, ugyanis egykor az ott élő nemesek kedvenc ölebe volt. A sziget arisztokratái féltékeny őrzői voltak bolyhos kis humoristáiknak, még olyan törvényeket is hoztak, amelyek megtiltották a közemberek számára az eb tulajdonlását. Sőt, azt sem igazán engedték, hogy ezek a kutyák elhagyják a szigetet, így az ebek szó szerint elszigetelve maradtak a világ elől évszázadokon keresztül. Azt ugyan nem tudjuk, hogyan kerültek a kis fehér kutyák a szigetre, de lehetséges, hogy egy hajótörés alkalmával kötöttek ott ki a ma ismert fajta ősei. A történet szerint a vadonban falkában éltek túl, és keveredtek a bennszülöttek ebeivel, majd ezt követően váltak csak a nemesség kedvenceivé. A legenda akár igaz is lehet, hiszen köztudott, hogy a kis fehér ölebek az ókorban igazi luxuscikknek számítottak, és kereskedtek is velük. Az 1960-as években fedezték fel francia turisták a fajtát, így indult világhódító útjára.

A coton de tuléar kicsi, de erős, robusztus testfelépítésű eb, aki élénk, kedves természetével bárki szívébe azonnal belopja magát. Gyakran jellemzik élénkként és féktelenként. Igazi bohóc, aki emellett szellemes és intelligens is. Gyengédsége és figyelmessége legkedvesebb tulajdonságai közé tartozik, imád a gazda közelében lenni. Méretéhez mérten igényli a mozgást, trükköket is könnyen taníthatunk neki. Szinte bárki számára eszményi társ lehet, de arra ügyelni kell, hogy a magányt rosszul viseli.

6.) Kis oroszlánkutya

A kis oroszlánkutya, más néven a löwchen eredete régóta vita tárgyát képezi, a szakértők nem tudnak megegyezni a fajta szülőhelyét illetően. A neve német eredetű, de a középkor óta a kis oroszlánkutya népszerű volt Franciaország, Olaszország, Hollandia, Spanyolország és Oroszország, valamint Németország nemesasszonyai körében is. A fajta ugyanabból az ősi vonalból származik, amelyből a bichonok. Több ország reneszánsz művészetét megfigyelve azt azonban tudjuk, hogy az eb megjelenése legalább 500 éve nem változott semmit.

A löwchen szócska németül kis oroszlánt jelent, aminél találóbbat el sem tudunk képzelni, amikor erre a helyes kis ebre nézünk. Keveset vedlik, és kompakt méretének köszönhetően bárhová elkísérhet bennünket kis oroszlánkutyánk, amit igen nagyra is értékel, ugyanis a gazdi társasága nagyon fontos számára. Elegáns, kiegyensúlyozott, és hatalmas szíve van. Elénk kis kutya, aki érdeklődő és kedves természetének köszönhetően szinte mindenkivel kijön. Könnyen tanítható és intelligens, igényli is a sok foglalkozást, amit ha nem kap meg, rombolóvá válhat. Jelzőkutyának is remek, de emiatt hajlamos lehet az ugatásra. Szinte minden háztartásba könnyedén beilleszthető, jól viseli a változó körülményeket is.

7.) Uszkár

Franciául az uszkárt caniche-ként szólítják, amely a „cane” szóból származik, és a vadkacsa tojóját jelenti. Eredetileg a fajtát ugyanis madarak vadászatára vetették be, amiben remekelt is bundájának, úszótehetségének és intelligenciájának köszönhetően. A barbet elnevezésű francia vízi vadászkutyából eredeztetik, amelytől több tulajdonságot meg is őrzött. 1743-ban még caniche-nek nevezték a nőstény barbetet a franciák, ezt követően vált ketté fokozatosan a két fajta. A tenyésztők nagyon keményen dolgoztak, hogy megtartsák mindkettő jellemző tulajdonságát. Az uszkár ezt követően társállatként is elterjedtté vált. Négy méretét különböztetjük meg, az óriást (standard), a közepet, a miniatűrt és a toyt.

A sokakat megakasztó kiállítási bunda, vagyis az oroszlánfazon gyakorlati célt szolgált a fajta korai éveiben. A vadászok azt akarták, hogy kutyáik szabadon mozoghassanak a vízben, de a létfontosságú területeket meg akarták védeni a hidegtől. Emiatt leborotválták a lábukat, a nyakukat és a farkukat, de a mellkast, a csípőt és a lábszárakat nem.

Atletikus, intelligens, jó szimatú, mindig vidám kutya az uszkár, aki szeret tanulni, és könnyen tanítható is. Mókás és barátságos, imád a gazda kedvében járni, így mindig kellemes a vele eltöltött idő. Gyerekekkel is jól kijön, ideális családi kutya, arra azonban figyelni kell, hogy mentálisan és fizikálisan is fárasszuk le. Mivel nagyon emberközpontú jószág, így terápiás vagy segítőkutyaként is remekül beválik.

Fontos!

Az FCI-fajtacsoportok szerinti jellemzéseink célja, hogy megismertessünk a hivatalosan is elismert kutyafajtákkal. Igyekszünk a hely szűkössége ellenére, amennyire csak lehet, részletesen beszámolni róluk, de sajnos arra nincs lehetőségünk, hogy mindent megosszunk veletek az adott fajtákról. A fajtaválasztás előtt mindig tájékozódj többféle releváns forrásból is, és ami még fontosabb, több tenyésztőtől! Egy felelős szakember tájékoztatni fog arról, hogy az adott fajtának mik lehetnek az esetleges hátulütői, és azt is el fogja őszintén mondani, hogy az életviteled és lehetőségeid alapján alkalmasnak ítél-e meg a fajta tartására.