hirdetés

Most már hivatalos: emberről állatra is terjed a majomhimlő, egy kutya kapta el elsőként

Szénási Szimonetta

2022. szeptember 13 - Képek: Getty Images Hungary

A koronavírus-járvány mellett egy újabb fertőző betegség okoz riadalmat hazánkban is, a majomhimlő. Mint kiderült, a szintén vírus terjesztette kór az emberek mellett a háziállatokat sem kíméli: egy olasz agár kapta el elsőként gazdáitól.

hirdetés

A Lancet orvosi folyóiratban jelent meg az a tanulmány, miszerint a majomhimlő kutya esetében is okoz tüneteket. Az első ilyen esetet Franciaországban, Párizsban dokumentálták, ahol egy olasz agár lett beteg, feltehetően attól, hogy egy ágyban aludt a már fertőzött gazdáival.

Az agár bőrén a megfertőződést követő 12. napon jelentek meg a hólyagszerű elváltozások – a majomhimlő egyik tipikus tünete –, majd a pozitív PCR-teszt is megerősítette a betegséget.

Amit a majomhimlőről tudni kell

A majomhimlő nem új betegség, de a vírust most először kezdett széles körben terjedni a közép- és nyugat-afrikai országokon kívül, ahol már régóta jelen van.

Fontos tisztázni: a vírus gyakran szexuális érintkezés útján terjed, de nem szexuális úton terjedő fertőzés! Elegendő, ha valaki érintkezik a beteg személy ruhadarabjával, az általa használt ágyneművel, de cseppfertőzéssel is átadható. Utóbbihoz azonban általában tartós szemtől-szembe kontaktus kell.

Egy fertőzött személlyel való együttalvás is elegendő lehet, hogy elkapd a majomhimlőt. Az olasz agár esete szerint ez ember és kutya között is megtörténhet.

Először 1958-ban észlelték majmokon – innen az elnevezés – egy koppenhágai kutatóintézetben, majd 1959-ben jelentették, mint egy újszerű, himlőhöz hasonló fertőző betegséget. Emberben 1970. szeptember 1-jén, egy kilenchónapos csecsemőben mutatták ki Kongóban.

A majomhimlő tünetei

A vírus első tünetei általában a megnagyobbodott nyaki nyirokcsomók. Ezt követően hólyagok jelenek meg elsőként az arcon, majd testszerte, akár a szájban is. A folyamatot magas láz kíséri, ami többnyire a hólyagok megjelenésével párhuzamosan csökken. Ha visszatér a láz, az gyakran a hólyagok kifakadása következtében fellépő felülfertőződés jele.

Emellett a majomhimlőnek számos szövődménye lehet, mint a különféle bőrgyulladások, amennyiben a szem is érintett, úgy sérülhet a szaruhártya, ami látásromláshoz, súlyosabb esetben látásvesztéshez vezethet. Ezen felül jelentkezhet hányás, hasmenés, illetve tüdőgyulladás is. A betegség halálozási aránya azonban szerencsére alacsony. Védőoltással jól lehet védekezni a fertőzés ellen.

Elkaphatod-e kedvencedtől a majomhimlőt?

Mint a betegség megjelenése kapcsán említettük, a majomhimlő egy zoonózisos megbetegedés, ami azt jelenti, hogy állatról emberre terjedt át. Afrikában ma is gyakori, hogy a rágcsálók fertőzik meg az ott élőket. Emellett a vírus könnyen terjed állatról állatra, emiatt nem ritka, hogy fogságban tartott emlősök között üti fel a fejét, vagy állatimport útján kerül be egy-egy országba.

Az olasz agár esete azonban egyedi, hiszen ez az első olyan dokumentált fertőzés, amikor ember adta át állatnak a vírust. Olyan szempontból is új fejezetet nyit a betegség történetében, hogy ez az első alkalom, hogy egy háziállatban mutatták ki a majomhimlőt.

A fertőzött személy által használt ruhadarab vagy ágynemű is terjesztheti a betegséget, így ezektől is óvakodni kell.

Mindezt Chloe Orkin, a londoni Queen Mary Egyetem professzora is megerősítette, akinek nevéhez a legnagyobb majomhimlő-kutatás fűződik. Mint elmondta, ebből az egyetlen esetből azonban nem lehet általános következtetéseket levonni. Egyelőre kevés bizonyíték áll a tudósok rendelkezésére ahhoz, hogy kijelentsék, a majomhimlő kutyákra, macskákra vagy más kedvtelésből tartott állatra, például hüllőkre, halakra, rovarokra is könnyedén átterjedne a fertőzött állattartótól.

Azonban ez nem jelenti azt, hogy nem kell óvatosnak lenned, és mindent megtenned kedvenced védelmében, hiszen a francia példa is mutatja, hogy fennáll a fertőzés lehetősége.

Mivel eddig nem volt jellemző a házikedvencek, így a kutyák vagy a macskák megfertőződése, így a szakirodalom nem ad választ arra, ők át tudják-e adni a betegséget az embereknek. Arról van tudomása a kutatóknak, hogy Amerikában egy vírushullámot prérikutyák indítottak el.

A szakember azt javasolják, a fertőzött személy viseljen kesztyűt, ha kedvencéhez vagy annak holmijaihoz nyúl, ezzel is csökkentve a fertőzés kockázatát.

Hogyan védheted meg kutyádat a majomhimlőtől?

Az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization; WHO) közegészségügyi tanácsa azt javasolja a fertőzött személyeknek, hogy mellőzzék a kedvencükkel való együttalvást. Emellett viseljenek kesztyűt, ha az állathoz vagy annak holmijaihoz nyúlnak, és fertőtlenítsenek rendszeresen. Még jobb, ha a gyógyulásukig valaki más gondoskodik az állatról, ezzel még inkább csökkentve a fertőzés kockázatát.

A kisállattartók figyelmét arra is felhívták, hogy a vírus lecsengéséig szigorúan tartsák ketrecben a rágcsálókat, ezzel is óvva őket, hiszen ők még könnyebben elkapják a betegséget.

Ha megtörtént a baj

Ha felmerül a gyanú, hogy kutyád elkapta a majomhimlőt, haladéktalanul értesítsd az állatorvosotokat! Chloe Orkin ennek kapcsán kifejtette, további vizsgálatokra van szükség a vírussal kapcsolatban, hogy mihamarabb tisztázzák a felmerülő kérdéseket.

betegség betegség emberről állatra betegség tünetei fertőzés fertőzés emberről kutyára kutya betegségei majomhimlő majomhimlő kutyákban vírus

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink