hirdetés

Bruno, a félfülű mentett kutya kedvenc plüssfiguráját alakította át, aminek köszönhetően nemcsak a menhely dolgozói, de a világ is a szívébe zárta.

hirdetés

Az észak-karolinai SPCA nevű állatmentő szervezet közösségi oldalán osztotta meg a fotókat egy félfülű kutyáról és annak plüssjátékáról, aminek szintén csak egyetlen füle van. Történetük meghatóbb, mint elsőre tűnik, ugyanis nem a menhely dolgozói alakították át a kabalát.

Pont olyan, mint ő

Bruno, a szóban forgó eb ugyanis maga vette kezelésbe a plüss kutyát, aminek leharapta az egyik fülét. Gondozói úgy vélik, azért, hogy jobban hasonlítson rá. Ez a gesztus több mint szívmelengető volt az ő számukra is.

Mint a bejegyzésben felidézik, a szervezet munkatársa, aki először látta a történteket, nem hitt a szemének. Azonnal készített pár fotót, és rohant megmutatni a kollégáinak.

Bruno korábban kint élt, láncra verve. A füle akkor szakadt le, amikor egy másik kutya megtámadta, ő pedig nem tudott elmenekülni. De tudja, hogy emiatt nincs vele semmi baj, és most már van egy hozzá hasonló legjobb barátja is, aki szintén ezt bizonyítja”

– írták a menhely oldalán.

Szerető gazdára lelt

A szervezett azóta megosztott egy felvételt is a kutyáról és annak új gazdájáról, akivel szemmel láthatóan nagyon boldogok együtt. A videón természetesen a félfülű pajtás is szerepel.

Bruno örökbefogadója úgy szereti őt, ahogy van, és megígérte, hogy ez egész életében így is marad. Természetesen a hozzá illő plüssfigurának is vele kell tartania (az új otthonába – a szerk.), hogy örökre barátok maradhassanak”

– kommentálták a kutya távozását gondozói.

Adományokból mentették meg

A szervezet beszámolt arról is, hogy Bruno szívférgességben szenved, de az adományoknak köszönhetően teljes kezelésben részesülhet.

fül fülek játék kutya fülek kutyajáték menhely mentett állatok mentett kutya örökbefogadás plüssállat videó

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink

A macskák is a kedvenceid?
Látogass el az Az én macskám oldalunkra is!