Kötött fejpánttal pótolták a pitbull elvesztett füleit: amputálni kellett őket

Szénási Szimonetta, 2023. március 20 - Képek: Sacramento SPCA (Facebook); SPCA of Wake County (Facebook)

A pitbullt olyan súlyos támadás érte, hogy mindkét fülét amputálni kellett. Ám gondozói édes megoldást találtak arra, hogy ne érezze magát különcnek.

Willy Wonka múltja – mókás nevével ellentétben – borzalmakkal terhes. A szerencsétlen pitbull kutyatámadás áldozata lett, amelyben olyan súlyosan megsérültek a fülei, hogy mindkettőt le kellett amputálni. A történtek után a sacramentói SPCA állatmenhelyre került, ahol a munkatársak mindent megtettek érte. Még arra is volt gondjuk, hogy kitalálják, miként lehetne orvosolni a kutya „másságát”. Mivel a pitbull fülei nélkül szemmel láthatóan kívülállónak érezte magát.

Kézügyes asszisztens

A menhely állatorvosának egyik technikusa vállalta, hogy megpróbál pótfüleket kötni Willy Wonkának. A megvalósítás remekül sikerült: egy lila hajpántot készített, amire a kutya színével megegyezően fehér-rózsaszín fülek kerültek. A visszajelzések is igazolták a sikert, hiszen az emberek rajonganak a kiegészítőért.

A menhely dolgozói a szervezet közösségi oldalán osztották meg az új füleivel büszkélkedő kutya fotóit, és a visszajelzések alapján nemcsak nekik, de az embereknek is nagyon tetszik a kiegészítő.

A kedvencünk az, hogy a fülei úgy lógnak, mint az igaziak!

– kommentálta egy gondozó a posztot. Ami pedig a legfontosabb: maga Willy Wonka is örömmel fogadta a pótfüleket.

Ragyogó természet

A történtek ellenére a pitbull egy igazi szőrös angyal, aki imád mindenkit, akivel csak találkozik. Jól kijön a gyerekekkel, és a rossz tapasztalatok ellenére még mindig élvezi a többi kutya társaságát. Ahogy a posztban fogalmaznak, a személyisége mindenen átragyog. Csodálatos példája annak, hogy a kutyák szíve óriási, és a legrosszabb tapasztalatok után is képesek bízni és szeretni.

A Willy Wonkáról készült képek óriási sikernek örvendtek a közösségi médiában, és rövidesen a tökéletes otthont is megtalálták számára. A pitbull egy másik mentett négylábú, Zeus új barátja lesz, a feladata pedig az, hogy utat mutasson a félénk ebnek. Zeus ugyanis kevéssé bátor, így egy igazi társasági kutyát kerestek mellé. Pont, mint Willy.

Willy és Zeus:

Aki a környezetét formálta át

Nemrég hírt adtunk egy másik tündéri, mentett ebről, Brunóról, aki szintén egy kutyatámadásban vesztette el az egyik fülét. Ő úgy döntött, a környezetét alakítja a maga képére, és kedvenc játékának, egy plüss kutyának rágta le a fél fülét, hogy az mindenben hasonlítson rá. Természetesen ezzel a hihetetlen gesztussal meghökkentette, egyúttal teljesen elvarázsolta gondozóit, majd a róla készült képekkel az egész világot.

Ő Bruno./Fotó: SPCA of Wake County (Facebook)

Ne menj tovább!

Ezek a kutyák bizonyítják, hogy még a legmostohább sorsú, rettentő tapasztalatokat szerzett kutyák is képesek szeretni és újra kötődni, ha azt érzik, szintén szeretettel fordulnak feléjük, és törődnek velük. Természetesen a legjobb az lenne, ha sosem kellene hírt adnunk efféle borzalmakról, de ha ez sajnos nincs így, merítsünk erőt ezekből a csodás meneküléstörténetekből! Ami pedig szintén nagyon fontos: ha magára hagyott, kidobott, szenvedő vagy elhanyagolt állatot látsz, ne menj tovább! Hívj segítséget valamelyik helyi állatvédő szervezet, a helyi jegyző vagy a rendőrség személyében!

Az Országos Állatvédőrségnek ITT az ország bármely pontjáról lehet bejelentést tenni, de a Facebookon vagy az internetes keresőben pillanatok alatt kideríthető a közelben működő szervezetek elérhetősége is. Lehet, hogy az adott helyzetben te jelented az utolsó esélyt annak az élőlénynek!

Kövess minket a közösségi oldalainkon is!
További cikkeink

Keresés az oldalon