Életében először fekszik ágyban az idős, kidobott kutya: szívszorító, hogy reagál
Szénási Szimonetta, 2022. december 31 - Képek: YouTube
Ápolatlanul, elhagyatva találtak rá az apró, idős kutyára. Nyöszörögve fogadta megmentői közeledését, ám az állatvédők mindent megtettek, hogy a kis eb mihamarabb jobban legyen.
Az idős, kidobott kutya ápolatlanul, reszketve fogadta az emberek közeledését, de szerencsére jó kezekbe került. Az állatvédők tudták, hogyan tudnak segíteni az öregecske jószágon, akit szívből sajnáltak borzasztó állapota miatt. Mindi, a Precious Pals Pet Rescue nevű szervezet egy tagja vette magához a kutyát.
Gyógyszerre volt szükség
Mivel a kis kutya kezdetben annyira félt a rátaláló idegenektől, némi gyógyszerre volt szükség, hogy megnyugodjon. Ezt követően indulhattak is, hogy kívül-belül rendbetegyék a szörnyen elhanyagolt állatot.
Csupa csimbók
Először is a szőrzettel kellett kezdeni valamit, az ugyanis egybeállt csomókban fedte a kutya testét. Miután megszabadították a feltehetően roppant kényelmetlen bundától, a kutyus máris egy fokkal jobban festett.
Még sosem volt saját ágya
Miután végeztek a kozmetikázással, a négylábút kényelembe helyezték. Ahogy Mindi fogalmaz, egyértelműen látszott, hogy bár idős kutyáról van szó, még sosem feküdt puha ágyban, sőt paplanon, de még fedél sem volt a feje felett.
Mivel annyira szokatlan volt neki a kényelem, így a kihelyezett fekhelyek helyett inkább egy takaróra kuporodott le. Még az is több volt, mint ami addig jutott neki az életben.
A Sonic nevet kapta
Természetesen senki sem maradhat név nélkül, így a mentett apókát is hamar elkeresztelték Sonicra. Így most már otthona és neve is volt a kutyának.
Az első benti vacsora tálalva
Mikor elé tették új helyén az első vacsorát, ugyanúgy meg volt illetődve, mint az ágyak és a puha holmik látványától. Ám az éhség hamar lebírta a félelmet, és bár remegő lábakkal, de evett pár falatot. Ez már egy lépés volt a gyógyulás útján.
Apránként oldódott fel
Ahogy arra számítani lehetett, Sonicnak mindenhez idő kellett. A szépkorú kutyus óvatosan ismerkedett befogadói otthonával, apró lépésekkel járva be a szobát.
Hogy ne fázzon a hirtelen megrövidült szőre alatt, aranyos kis pulcsit is kapott, így már egyáltalán nem hasonlított korábbi, elhanyagolt énjére: már látszott, micsoda bájos arcú, kedves kis jószág is ő valójában.
Az alábbi angol nyelvű videón Sonic története látható befogadásától az örökbeadásáig.
Kutyák között élhetett
Az első találkozás alkalmával kiderült, hogy Sonicot egyáltalán nem zavarja a többi kutya közelsége, így több mint valószínű, hogy korábban is állatok között élt.
Később, mikor már egy közeli kutyaparkba is kivitték, kiderült, hogy a nagyobb négylábúak sem hozzák rá a frászt, sőt teljes nyugodtsággal viseltetik irántuk.
Napokig egy hangja sem volt
A kezdeti nyöszörgésen kívül Sonic az első napokban egy hangot sem adott ki. A hatodik napon aztán megtört a jég, és Sonic száját elhagyta az első vakkantás. Innentől már bátrabban kommunikált a világgal.
Szerelem első látásra
Sonicnak sikerült végleges otthonra találnia, ráadásul többedmagával: ideiglenes befogadójánál egy szintén koros yorkshire terrier, Jazzie is vendégeskedett. Párban kerültek új gazdához, ahol egy harmadik kutya, szintén egy yorkie várt rájuk.
Mikor a hölgy először találkozott Soniccal, szerelem volt első látásra, ráadásul kölcsönös, ugyanis a kis mentett eb is azonnal szimpatizált leendő gazdájával.
Népes család
Összességében tehát a kidobott, idős kutya élete a lehető legjobb irányba változott, hiszen nemcsak szerető, de népes családot kapott örökbefogadója és két kutyapajtása személyében.
- állatkínzás
- állatmentés
- állatmentők
- elhanyagolt kutya
- ideiglenes befogadás
- ideiglenes gazdi
- idős
- idős kutya
- mentett állatok
- mentett kutya
- öreg
- öreg kutya
- öregedés
- örökbefogadás