hirdetés

Több méteres gödörből mentették ki a vak, génhibás tacskókeveréket a nyíregyházi állatvédők: ide vezet a szaporítás

Szénási Szimonetta

2023. április 23 - Képek: Állatbarát Alapítvány/Facebook; Getty Images Hungary

A Limit névre keresztelt vak kiskutyát egy mély gödörből mentették ki az állatvédők. Előkerült a tulajdonos is, mi pedig felkerestük a Magyar Tacskótenyésztők Egyesületét, hogy kommentálják a történteket.

hirdetés

A nyíregyházi Állatbarát Alapítvány sietett a segítségére annak a kiskutyának, aki egy mély gödörben rekedt. Mint megérkezésükkor azonnal kiderült, az állat vak, illetve bundájának merle mintája is elárulta, hogy genetikai defektust hordoz.

Kép: Állatbarát Alapítvány

Az alapítvány közösségi oldalán, videós formában számolnak be az eset részleteiről, illetve a mentőakció folytatásáról. Ebből kiderül, hogy a Limit névre keresztelt eb viszonylag épségben vészelte át, hogy csapdában rekedt. Az állatorvosi vizsgálat során az is kiderült, hogy van benne mikrochip, így sikerült felvenni a kapcsolatot a gazdával.

„Véletlenül” született

Mint kiderült, az egykori tulajdonos korábban már odaadta valakinek a kutyát. Elmondta, hogy több tacskója is van – Limit fajtáját is ekképp jelölte meg, holott szemmel láthatóan nem stimmelnek a fajtajegyek, például nagyon hosszú a lába –, s mint megmagyarázta, Limit két merle kutyájának a véletlen nászából született. Két testvére is volt, közülük a gazda elmondása szerint az egyik ugyan elpusztult, míg Limit vak, de az egyik teljesen egészséges.

Íme a Limitről készült videó:

Az igény teremti a kínálatot

A sok szempontból is problémás magyarázat egyrészt ismételten rámutat, mekkora veszélyeket rejt a kutyák felelőtlen szaporítása. Ahogy Limit és testvérei példája is mutatja, komoly genetikai defektusok léphetnek fel, ha nem megfelelő egyedek párosodnak. Az egyik kölyök túl sem élte ezt a génhibát, míg Limit teljesen vakon született: az orvos megállapította, hogy nem fejlődött ki rendesen a retinája, így sosem fog látni.

Ahogy az alapítvány videójában is hangsúlyozzák, ezeknek az állatoknak a szenvedése összefügg az emberi önzőséggel. És itt nem pusztán a szaporítóé a felelősség, hanem mindazoké, akik Limithez hasonló, „különleges” kutyát szeretnének. A merle mintázat ugyanis manapság nagy divatját éli, hiszen nem mindennapi látvány, holott két hibás gén találkozásának az eredménye, ami a külső jegyek mellett számos hibalehetőséget is hordoz. Limitnek a látása bánta, testvére pedig az élettel összeegyezhetetlen deformitásokkal születhetett.

Merle csivava.

Ér ennyit a feltűnőség, a különcség, az egyediség? Természetesen költői kérdés, hiszen a választ mindannyian tudjuk, és az más nem is lehet, mint egy hatalmas NEM!

A tenyésztők is küzdenek ellene

A szomorú eset kapcsán megkerestük a Magyar Tacskótenyésztők Egyesületét. Mint megtudtuk, honlapjukon számos egészségügyi problémáról részletesen tájékozódhatnak a gazdák, köztük a merle/harlekin problémáról is.

Mint magyarázzák, és ahogy arról korábban mi is írtunk, a dupla merle kutyák esetében mindkét szülő hordozta a hibás gént (tehát két, szemre egészséges, csak genetikai állományában érintett kutyának születtek kölykei.) Esetükben a színhez úgynevezett letális gének társulnak.

A letális gén egy létfontosságú gén olyan változata, amely életképtelenséget vagy ivarérett kor előtti elhalálozást is okozhat. A Double Dapple (dupla merle – a szerk.) esetében ezek a letális gének eltérő szintű látás- és a hallásvesztést okoznak. Akár teljes vakságot és süketséget is eredményezhet. Ezenfelül a szokatlanul kicsi szem, deformált szemforma, deformált fülek, hiányzó fül vagy szem is jellemző lehet.”

idézi az Egyesület a tacskókkal foglalkozó DoctorDackel oldalát, hangsúlyozva, hogy tilos két ilyen egyedet pároztatni.

Ezen felül kitérnek két másik népszerű színváltozatra, a kék, illetve az úgynevezett izabella színre. Ahogy írják, ebben az esetben a fekete szín a fekete-cser színnél halvány szürkévé (kékké) „változik”, míg a barna-cser esetében a szőrzet egy teljesen új színné alakul, ami izabella néven ismert. Ezek az úgymond „színhigított” kutyák pedig hajlamosak az alopeciára, azaz a szőrtüszőgyulladásra.

A gazda felelőssége is!

Mindezek ismeretében, Limit szomorú példáját látva nagyon fontos, hogy mindenki felelősséggel döntsön, honnan és milyen kutyát vásárol magának! Ami egyeseknek divat, az egy élőlénynek élethosszig tartó szenvedés. Mi ez, ha nem az önzőség tetőfoka?!

állatmentők állatvédelem állatvédők beteg kutya életmentés felelős állattartás gazda és kutya genetika genetikai rendellenesség kutya és ember kutya vakság mentés merle mikrochip szaporítás tacskó tenyésztés vak vak kutya

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink

A macskák is a kedvenceid?
Látogass el az Az én macskám oldalunkra is!