hirdetés

Az ország legboldogabb kutyájának közel 40 gazdája van: évfordulót ünnepel Emká

Szénási Szimonetta

2023. augusztus 4 - Képek: Magyar Közút Nonprofit Zrt.

Egy éve az ország legboldogabb kutyája Emká, a Közút mentett kedvence. Így telnek a napjai.

hirdetés

Emkát minden bizonnyal már nem kell bemutatnunk olvasóinknak: ő az a koromfekete szépség, akit a Magyar Közút Zrt. jászberényi kollégái egy útellenőrzés során találtak. A bokorban sírdogáló, tenyérnyi csöppségből azóta ifjú felnőtt lett, aki teljesen megváltoztatta az őt befogadó mérnökség mindennapjait.

Ilyen pici volt Emká, mikor rátaláltak.

Jelentős nap érkezett el, hiszen Emká immár egy éve éli mindennapjait a Közút munkatársainak körében. A kutyusnak közel negyven gazdája van, akik mind azon fáradoznak, hogy kedvencük ne csak az ország egyik legismertebb, de a legboldogabb jószága is legyen. A képek tanúsága szerint pedig nagyon jól végzik a dolgukat, hiszen Emká csak úgy sugárzik. Csillogó, okos szemei egyértelműen jelzik: mindig készen áll a mókára. Ahogy a világ felfedezése is állandó program.

Mint a gazdák beszámolójából kiderül, Emká reggelente lelkesen üdvözli a mérnökség első dolgozóját, majd izgatottan lesi, mi kerül aznap reggeli gyanánt a tányérkájába. Gazdái azt is elárulták, hogy a száraz tápok helyett inkább a konzerveket kedveli.

A kutyus immár egy éve ragyogja be a mérnökség mindennapjait.

Miután megtöltötte a pocakját, jöhet a helymustra. Szemrevételezi az udvart, ismerkedik a szomszédban élő libákkal, galambokkal és birkákkal, a kapu előtt eltekerő bicikliseket pedig ugatva próbálja megelőzni a kerítés innenső oldalán.

Ha megvolt az elegendő testmozgás, vagy túl meleg van, akkor a gesztenyefa árnyékában keres oltalmat. Fürödni pedig továbbra is imád. Ahogy az is hatalmas öröm a számára, ha el tud csaklizni egy fél pár kesztyűt vagy egy felmosófejet. Akkor aztán nincs kegyelem: el sem ereszti a zsákmányt, hozza-viszi magával. A beszállítók teherautóit is szereti szemrevételezni, sőt van, hogy fel is pattan egy-egy járműre.

Fürdeni is nagyon szeret.

A Közút közösségi oldalán elismerően írnak a jászberényi mérnökség munkatársairól. Ahogy fogalmaznak: „Emká élete nehezen indult, de a megtalálása és befogadása óta nagy vidámságban él, köszönhetően a jászberényi csapatunknak.

Azóta pedig egy másik kiskutya is csatlakozott az állatbarát közutasokhoz, mégpedig Ubi, a tacskó személyében. A szintén végtelenül bájos kölyköt a veszprémi kollégák mentették meg, hasonlóképp egy útellenőrzés során. Emká mellett tehát a Közút már egy másik gyönyörű ebbel is büszkélkedhet. Nézd csak, milyen szép kiskutya!

Íme Ubi, a veszprémi kedvenc.

Az ivartalanítás az egyetlen megoldás

Ennek a két kiskutyának óriási szerencséje volt, hogy a jólelkű emberek jókor voltak jó helyen, és nem hagyták magukra őket. Ám hozzájuk hasonló árva kölyökkutyák tömege kerül az utcára, akiknek sajnos nem így alakul a sorsuk. Ha túlélik az utca megpróbáltatásait, akkor is nagy eséllyel lesz belőlük kóbor kutya. Akik újabb és újabb kicsinyeket hoznak a világra – végeláthatatlanul.

Ezért újra elmondjuk, mennyire fontos az időben elvégzett ivartalanítás, ami ráadásul nemcsak a nem kívánt szaporulattól, hanem számos súlyos betegségtől, többek között a rák egyes típusaitól is megvédi az állatot.

Aki pedig azért utasítja el a műtétet, mert úgy véli, a beavatkozás megfosztja az állatot a szülői örömöktől, annak ajánljuk Márton Attila szerzőnk Gazdátlan ebek országa című írását (ITT olvasható el.) A cikk amellett, hogy megcáfolja ezt az érvet, rámutat, hogy miként lehetne javítani a szomorú hazai statisztikán a gazdátlan, senkinek sem kellő kiskutyák számát tekintve. Mert ahogy minden az állatvédelem terén, ez is közös feladatunk nekünk, állatokat szerető embereknek.

állatmentés árva kutya életmentés Emká gazdátlan kutya ivartalanítás mentett kutya örökbefogadás

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink

A macskák is a kedvenceid?
Látogass el az Az én macskám oldalunkra is!