A kutyák nem tudnak izzadni! 8 dolog, amivel megelőzheted a hőgutát kánikula idején
Ferenczi Deborah, 2022. augusztus 16 - Képek: Getty Images Hungary
A nyári kánikula nem csak rád nézve fokozottan veszélyes, hanem kutyusodra is, hiszen nagyon könnyen felforrósodhat a teste. Az alábbiakban összegyűjtöttünk olyan tippeket, melyek segítenek elkerülni a hőgutát, és még hűtik is kedvencedet.
A nyári hőségben a legfontosabb problémát az okozza, hogy az ebek szinte képtelenek az izzadásra. A hő leadása főként lihegés által történik a testükben, illetve a mancsukon keresztül tudnak minimálisan izzadni. Ám ez közel sem elengedő a 40 fokos hőségben. Sőt a lihegéssel való hűtés nagyon meleg esetében teljesen kontraproduktívvá válhat, hiszen egy bizonyos hőfok után az eb teste képtelen a meleg levegőt hűtésre használni, így egyenes az út a hőgutához.
A hőguta jelei
A hőguta leggyakoribb okai közé tartozik, ha a kutya hosszas időn keresztül tartózkodott napon vagy olyan környezetben, mely túlzottan meleg volt a számára. Továbbá szintén problémás lehet, ha autóban hagyják. Ezenfelül a túlzott megterhelés a napon, vagy a testének a felhevülése forró járdán, esetleg víz hiánya is okozhatja. Az alábbi jelekre érdemes figyelni:
- gyors szívverés
- hányás
- tág pupillák
- hasmenés
- vörös nyelv, sápadt íny
- ájulás, kóma
- besűrűsödött nyál
- remegés, rángás
- szédülés
Az alapok, melyekre mindig figyelni szükséges
A szakemberek nem ajánlják, hogy a kutyus szőrét a nagy melegre való tekintettel lenyírják, ugyanis úgy vélik, hogy a bunda kifejezetten azért van, hogy megvédje a gazdáját a szélsőséges időjárástól. Így ugyan a rendszeres ápolás és karbantartás ajánlott, a nyírás már kevésbé.
A második jó tanács, hogy minden esetben tartsd kedvenced hidratáltan. Tehát ügyelj arra, hogy mindig legyen elegendő friss, hűs vize otthon és séta közben is.
Vigyázz arra, hogy a kutyád ne legyen túlsúlyos, ugyanis hasonlóan az emberekhez, az ebek is nehezebben bírják az extra súllyal küzdve a hőséget, hamarabb kaphatnak hőgutát. Így az egészséges életmód ebben az esetben is elkerülhetetlen.
Milyen módszerekkel hűtheted az ebet?
- Gyerekmedence: Az első és talán leginkább egyszerűen alkalmazható módszer a kis műanyag medence használata. Ez a méret pontosan megfelel a kutya igényeinek, és bármikor önkéntesen lehűtheti magát benne.
- Hűtsd slaggal: Csak óvatosan, és nem erős vízsugárral, de ha az eb nem fél tőle, a vízpermet hűtheti őt is.
- Hidegebb lakás: Szintén jó megoldás lehet, ha a kutyusodat egy lehűtött, árnyékos lakásban tartod a nagy hőségben. Így nem fog felmelegedni a teste, és nem érzi annyira, hogy kint mekkora kánikula uralkodik. Amennyiben pedig mégis kimozdulnátok, ügyelj arra, hogy mindig legyen nálad hideg víz, maradjatok árnyékban, és kerüljétek a forró betonfelületeket.
- Hűtőszőnyegek, hűtőágyak: Számos helyen lehet kapni úgynevezett hűtőszőnyegeket és ágyakat, melyek kifejezetten arra lettek tervezve, hogy hűvös pihenőhelyet biztosítsanak az ebed számára. De ezeket helyettesítheted nedves törölközővel is.
- Hűsítő kutyaruhák: Léteznek olyan kutyaruhák is, melyek képesek hűvösen tartani az állatot.
Mindezektől eltekintve fontos tudni, hogy semmiképpen sem ajánlott a kutyát a szabadban tartani 11 és délután 3 óra között, hiszen ilyenkor olyan erős az UV sugárzás és a hőség, hogy nem csupán napszúrást kaphat az eb, de nagyon könnyen le is éghet. Az ilyen nagy melegekben próbáld meg minimalizálni a kint tartózkodást a napon, a sétákat pedig korlátozd a hajnali vagy az esti órákra.
- hőguta
- hőség
- izzadás
- kutya és a meleg
- kutya hőguta
- kutya kánikula
- kutya leégett a napon
- kutya meleg ellen
- leégés
- nyári időjárás
- nyári veszélyek