hirdetés

Így segítenek a kutyák az ismerkedésben: Kristina Calu novellája

László Enikő, 2021. március 20 - Forrás: Kristina Calu

Sokak szerint kutyával könnyebb ismerkedni. Az ebek sokkal közvetlenebbek, bárkivel szívesen eljátszanak, főleg, ha az egy impozáns kutyahölgy, egy kedves gazdával. Így ismerkedett össze Judit és Péter.

hirdetés

Kristina Calu Jack és Rose című novellájának első részében megismerkedhetsz Péterrel és Judittal, akiknek Jack és Rose nevű kutyáik remek játszótársra lelnek egymás személyében. A sors furcsa fintora, hogy Jack és Rose a Titanic híres szerelmespárja…

Jack és Rose a Titanic című filmben.

„Mogorva, szürke márciusi vasárnap volt. Az eső nem esett, de felhőkről lelógatott lába nem sok jót ígért a nap további részére. A Feneketlen-tó máskor népes partja most alig látott embert. Az ilyen napokon, mint ez a mai, a legtöbben örülnek, ha a négy fal között maradhatnak.

A tó melletti füves részen, nem messze a játszótértől, fekete-fehér keverék kutya szimatolta körbe a számára oly jól ismert területet. Judit, arra gondolt, lassan elindulnak hazafelé, amikor hirtelen a semmiből egy hetyke kiállású vizsla termett a kutyája mellett, és elkezdte körbe szaglászni. Rose merev fülekkel fogadta a váratlan és heves közeledést, majd úgy döntött, ő is felméri a másik hátsó fertályát. A következő percben magas, szemüveges, harmincas férfi bukkant elő a terebélyes hársfa mögül, és elkiáltotta magát.

– Jack! Finoman! – ekkor a két kutya már túl volt az ismerkedésen, és veszett játékba kezdtek.
A férfi lassan közeledett Judit felé, és bocsánatkérően elmosolyogta magát.
– Elnézést kérek, Jack miatt! Még nagyon neveletlen.
– Jack? Ez elképesztő! Az én kutyámat Rose-nak hívják.
A férfi értetlen arckifejezéssel nézett rá. Nem értette, mi van ebben annyira elképesztő.
– Tudja! Jack és Rose.
– Sajnálom!
– Ne már! A Titanic? – próbálta Judit a megfelelő irányba terelni a férfit.
– Mármint a film?
– Igen.
– Az nekem túl lassan süllyedt el.

Judit hangosan felnevetett és enyhén megcsóválta a fejét.
– Azt akarja mondani, hogy nem ismeri a Titanicot?
– Ismerni ismerem, csak nem láttam.
– Jack és Rose a Titanic két szerelmese.
– Komolyan?
– Bizony. Leo és Kate – mosolygott Judit.
– Érdekes – ismerte el Jack gazdája a véletlen egybeesést.
– Nagyon szép kutyus. Mennyi idős?
– Májusban lesz egy éves. És Rose?
– Ő két hét múlva tölti a hármat. Bár menhelyről hoztam el, de mivel ott született, kivételesen tudjuk a pontos dátumot.
– Én is menhelyi kutyát akartam, a sors azonban közbeszólt. Jack a barátomé volt, de csupán két hétig. Akkor felajánlottak neki egy állást a Fülöp-szigeteken, ahova, érthető okokból nem akarta magával vinni. Így lett Jack az enyém.
– Minden jó, ha jó a vége, ahogy mondani szokták.
– Igen, szerencsés véletlen, hogy még nem volt kutyám.
– Azt mondják, nincsenek véletlenek – felelte Judit, miközben ránézett az órájára. – Nekünk sajnos mennünk kell. Délutánra vendéget várok, és még sehogy sem állok a készülődéssel.

– Értem. Örülök, hogy megismerhettem.
– Én is örülök. Rose! – kiáltott oda a kutyának, mire az máris száguldani kezdett felé.
– Ezt nekem is megtanítaná, hogy kell? – hitetlenkedett a férfi nevetve.
– Nem nagy ördöngösség. Legyen maga a falkavezér, hogy a kutya tudja, hol a helye.
– Könnyű azt mondani!
– Legyen következetes, ez nagyon fontos! Amit kedden nem szabad, azt szerdán és csütörtökön sem. Pont, mint a gyerekekkel – tette még hozzá mosolyogva.
– Csak nem tanár?
– Általánosban, alsósokat tanítok.
– Így érthető a hozzáértése.
– Most már tényleg indulnunk kell – nézett újra az órájára Judit.
– Persze, ne haragudjon, hogy feltartottam!
– Erről szó sincs. Amúgy Judit – nyújtotta a férfi felé a kezét. – Szia.
– Péter. Még egyszer örülök. Szia.
– Péter elmélázva nézett Judit és szófogadó kutyája után, majd elindult az étterem irányába, hogy megkezdje szokásos körüket.”

A következő részből megtudhatod, hogyan folytatódik a két pár története!

Kristina Calu

Nem tartozom azon emberek népes táborába, akik már gyerekkorukban is az irodalmat bújták. Nálam sokkal később kezdődött a könyvek iránti rajongás. Húsz évesen új munkahelyre kerültem, ahol a kolléganőim a reggeli kávéjuk mellett mindig könyvekről beszélgettek. Hamar elkezdett zavarni, hogy semmihez sem tudtam hozzászólni, ezért megkértem őket, ajánljanak nekem olvasnivalót. Így kezdődött. Későn érő típusként még hosszú éveket kellett várnom az első befejezett regényemre. Egy nap leültem a laptopom elé, majd pár perccel később kiderült, hogy nincs internet, és még napokig nem is lesz. Mindig is grafomán alkat voltam, hirtelen ötlettől vezérelve megnyitottam a Wordöt és írni kezdtem. Csak úgy ömlöttek belőlem a szavak. Még éjjel fél háromkor is a szereplőimmel időztem. Néhány nappal később pedig kiírtam az utolsó mondat után, hogy VÉGE. Az első regényt követte még jó néhány, és soha nem adtam fel a reményt és a hitet, hogy egyszer a fiókomból az olvasók polcaira kerülhetnek. Nekem egyszerűen muszáj írnom. Ez az életem. Anélkül egyetlen napom sem telhet el.

(Képek: Getty Images Hungary, Kristina Calu)

hirdetés
Webshop
További cikkeink

Keresés az oldalon