hirdetés

Hogyan mondják azt a kutyák, hogy köszönöm? Ők is képesek kimutatni a hálájukat

László Enikő

2021. május 10

Sok gazda számára egyértelmű, hogy kutyája hálás valamiért. Néhány finom falat, játék vagy egy kis simogatás. De az is előfordulhat, hogy a szeretett gazda a négylábú életét mentette meg, az eb pedig szinte teljesen egyértelmű, hogy hálás ezért. Hogyan fejezik ezt ki?

hirdetés

Bizonyított tény, hogy a kutyáknak vannak érzelmeik. Az viszont még kérdéses, hogy ezek mennyire komplexek. Valószínűleg annyira összetett érzelmeik nincsenek, mint nekünk, embereknek. De mi a helyzet a hálával? Talán ők is meg tudnak köszönni valamit a maguk nyelvén?

Hogyan mutatjuk ki a hálát?

Az emberek sokféleképpen ki tudják mutatni, hogy hálásak valamiért. Egyrészt a beszéd által, másrészt valamiféle pozitív viszonzással, apró gesztusokkal, esetleg egy öleléssel. A kutyáknak sokkal nehezebb a dolga, mivel kommunikációs eszköztáruk jóval szűkebb, mint a miénk. Mégis érzi a legtöbb gazda, ha kedvence hálás valamiért – már ha valóban képesek efféle érzelmekre.

Hála vagy öröm?

Az örömöt és boldogságot a kutyák igen könnyedén ki tudják mutatni. Elsősorban csóváló farkukkal, izgatott ugrálásukkal, mosolygásra emlékeztető arckifejezésükkel. Ha kapnak egy finom nasit, pocakvakarást, kiadós sétára vagy játékra invitáljuk őket, egyértelmű, hogy örülnek. De vajon hálásak is ezért nekünk?

A hálának egy jóval nagyobb mértékű „indikátora” az, ha örökbe fogadunk, megmentünk egy árva, magára hagyott kutyát. Sokak szerint ezeken a kedvenceken látszik, hogy hálásak új családjuknak. Megtapasztalták a rosszat, így jobban értékelik azt, amibe más, szerencsésebb kutyák beleszülettek. Aki fogadott már örökbe kutyát, annak nem kérdés, éreznek-e hálát. Fontos leszögezni, hogy a tudomány erre még nem adott pontos választ. Azt azonban már sikerült bizonyítani, hogy az ebek képesek egyfajta empátiára, ha más állatokról vagy gazdájukról, esetleg idegenekről van szó.

Az interneten sok olyan videó található, melyben a kutyák hálájukat fejezik ki megmentőiknek:

Hogyan mondják, hogy „köszönöm”?

A hála kifejezése függ a kontextustól. Bizonyára ki kell valaminek váltania, legyen az akár egy finom falat, vagy az hogy megmentetted az életét. Főleg a mentett kedvencek szeretik úgy kifejezni hálájukat, hogy gazdájukhoz bújnak. Természetesen a nem örökbefogadott kutyák is gyakran viselkednek így. Néhány gazdi megfigyelhette már, hogy kedvence hálás, amikor egy apró sebet ellát, esetleg kihúz egy szúrós toklászt kedvence lábából. Ilyenkor láthatóan megkönnyebbül az eb, a gazdi pedig néhány nyálas puszit is bezsebelhet. De gondolj csak arra, hogyan viselkedik egy út szélén éhező négylábú, aki napok óta először kap enni egy idegentől.

A köszönömöt egy kutyának igen nehéz cselekvésekkel kifejeznie. A gazdi inkább érzi, minthogy meghatározott magatartási mintázatokat társítson ehhez. Az eb sokféleképpen bújhat oda, csóválhatja a farkát. De fontos, hogy ezt miért és mikor teszi, tehát nem lehet figyelmen kívül hagyni a kontextust.

A hálát kifejező jelek lehetnek még:

  • mosolygásra emlékeztető mimika,
  • gazdi követése,
  • mancs rátevése az emberre,
  • nyaldosás,
  • hosszas szemkontaktus,
  • kedvenc játék felkínálása

Habár nem vagyunk benne biztosak, hogy a kutyák valóban képesek hálát érezni, viselkedésük sokszor erre utal. Gondoljunk csak arra, hogy életük végéig hűségesek az emberhez, még akkor is, ha az rosszul bánt velük. Feltétel nélkül szeretnek minket és mindig mellettünk állnak. Hogy ezt pontosan miért is teszik, az már nem is igazán fontos.

(Képek: Getty Images Hungary)

hála köszönöm kutya empátia kutya érzelmek kutya érzelmi intelligencia kutya kisokos kutyák érzelmei

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink

A macskák is a kedvenceid?
Látogass el az Az én macskám oldalunkra is!