hirdetés

5 fontos dolog, amit a kutyák tanítanak nekünk: ezekért lehetünk hálásak nekik

Szénási Szimonetta

2023. június 20 - Képek: Getty Images Hungary

Június 20-a a társállatok világnapja. Ennek apropóján vettük sorra, mit adnak nekünk négylábú barátaink nap mint nap.

hirdetés

2013 óta június 20-án ünnepeljük a társállatok világnapját. A jeles alkalom valójában egy tiltakozás volt, mégpedig a Julius-K9 nevű cég részéről, a kínai yulini kutyafesztivál ellen. A nyári napforduló előestéjén, június 20-án ugyanis tucatszámra szállították a ketrecbe zárt kutyákat a rendezvényre, ahol aztán lemészárolták őket az ünnepség részeként. A fesztivált időközben, egészen pontosan 2020-ban, érthető okokból betiltották – bár ennek ellenére ’21-ben mégis megrendezték, az aktivisták heves tiltakozása és mentőakciói közepette –, a világnap azonban meghonosodott. Ehhez kapcsolódva összegyűjtöttünk 5 olyan fontos és pótolhatatlan dolgot, amit a kutyák tanítanak az embernek.

1.) Önzetlen szeretet

Kezdjük a klasszikussal, amit oly sokszor hangoztatunk az ebek kapcsán: ők képesek úgy szeretni, hogy nem várnak cserébe semmit. A feltétel nélküli ragaszkodás az egyik legfontosabb lecke a számunkra.

2.) A pillanatnak élni

Ha kedvenceddel sétáltok, akkor ő nem a tegnap történésein rágódik, vagy a holnap eseményei miatt szorong, hanem egyszerűen benne van a pillanatban. Élvezi a fű simogatását a mancsain, a napsütést, a társaságodat, vagy azt, hogy már vagy huszadszor dobtad el neki a labdát – amit ő huszonegyedjére is extázisban fog visszavinni neked. Érdemes neked is napról napra gyakorolnod ezt a fajta jelenlétet. A szakemberek azt mondják, ez lehet a boldogság záloga.

A kutyák az adott pillanatban élnek.

3.) Játszmák nélkül

Szintén tanulandó a kutyák egymáshoz vagy az emberekhez való viszonyából az, hogy abban nincsen „játszmázás”. Az állatok nem tartanak haragot, nem bosszúállók, s attól sem kell félned, hogy csak megjátsszák a szeretetet. Tiszták és egyenesek – milyen értékes is ez, igaz?!

4.) Jóba vannak önmagukkal

Bár kedvenced is szoronghat, sőt lehet depressziós is, ezeknek oka valamilyen külső tényező (elhanyagolás, bántalmazás, unalom, stb.) Ám sosem az önmagukba vetett hit hiánya vezet ezekhez a negatív érzésekhez. Elég szép vagyok?; Elég jó vagyok?; Meg tudom csinálni? – és még hosszan sorolhatnánk az önmagunkat megkérdőjelező mondatokat, amelyek sokak életét megkeserítik. Az önelfogadást is megtaníthatnák a kutyák az embernek!

5.) Hűség egy életen át

Nem véletlenül született a kutyahűség kifejezésünk: az ebek ragaszkodása legendás, és kitart egy életen át, vagy még tovább is.

Ezeken kívül természetesen minden gazda ezer meg egy apróságot tudna felsorolni, amivel négylábúja bearanyozza  a mindennapjait. Éljenek a társállatok, és köszönünk nekik mindent!

gazda és kutya hűség hűséges kutya és ember kutya és ember kapcsolata kutya szeret kutyás világnap ragaszkodó kutya szeretet világnap

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink

A macskák is a kedvenceid?
Látogass el az Az én macskám oldalunkra is!