Fényképeivel segíti, hogy a mentett kutyák új otthonra találjanak

Mindenki örül annak, ha kedvencéről szép képek készülnek, és ezt kár tagadni. Hiszen büszkék vagyunk kutyánkra, és minél több emléket szeretnénk vele megörökíteni.

A kutyás fotózás szépségéről és árnyoldalairól beszélgettünk Kóti Katával, aki tehetségével segíti egy kisállatmentő egyesület munkáját.

Miért döntöttél a kutyás fotózás mellett?

KK: Gyakorlatilag már 20 éve foglalkozom fotózással, eredetileg is fényképész vagyok. 11 évvel ezelőtt lett egy olyan kutyám, akivel kiállításokra jártam, és akinél megszületett az igény, hogy legyenek róla minőségi fotók. Gyönyörű szép, fekete szőre volt, de a mérete és a színe miatt nem volt egyszerű fényképezni, népszerűek lettek a fotói. Egyre többen megkerestek, hogy az ő kutyájukat is fényképezzem le. Az évek alatt rengeteg kutyás eseményen fotóztam, a klubkiállításoktól kezdve egészen a munkakutya versenyekig, tenyésztőknek alom hirdetéshez készültek képek, stb.

Hogyan kell elképzelni egy kutyás fotózást?

KK: A gazdi általában tudja, hogy milyen képességei vannak a kutyának és ettől függően indulunk el műterembe, szabadtérre vagy éppen a saját otthonába. Tegyük fel, hogy egy szabadtéri fotózásra megyünk. Ilyenkor először hagyjuk a kutyát egy kicsit szaglászni, rohangálni, hogy megérkezzen, képes legyen a feladatokra figyelni. Közben kiismerem, hogy hogyan mozog.

A gazdi kívánságának megfelelően készülnek a fotók, csak és kizárólag pozitív megerősítéssel dolgozom. Pontosan tudom, hogy meddig lehet fárasztani egy kutyát, és ez az életkorától és a képzettségi szintjétől is függ. Sípolós játékot, jutalomfalatot és a saját hangom használom legtöbbször.

Milyen kihívásai, nehézségei vannak egy kutyás fotózásnak?

KK: A nehézség az mindig ott derül ki, hogy hogyan reagál az új helyzetre a kutya. Egy fotózás alapvetően stresszes a kutyának, mert izgul a gazdi, elvárásai vannak, a kutya labdázni szeretne inkább, mint helyben maradni, éppen nem kéne lihegnie, vagy pont, hogy azt szeretnénk. Egy munkavizsgás kutyát, vagy egy mindenhez jól szocializált kutyát nekem nagyon könnyű fotózni, mert ha a gazdi azt mondja, hogy üljön le akkor leül, ha azt mondja, hogy idenézzen, akkor idenéz. A különbségek és a nehézségek ellenére minden kutyát le lehet fotózni. Nyilván fontos, hogy plusz stresszt vagy éppen traumát ne okozzak neki, így is millió trükkel rá lehet venni a feladatokra a kutyát.

Általában 2 percen belül kiderül, hogy mennyire zavarom a kutyát. Volt olyan kutya, aki akárhányszor lehajoltam vagy leguggoltam a fotózás miatt, rögtön a nyakamba ugrott mert annyira boldog volt. Nyilván ennek is megvan a maga veszélye, de gyakorlatilag erről szól az egész, hogy éppen az adott kutyával hogyan tudok dolgozni.

Vannak jól bevált trükkök, amikkel a fotózás során átélt stresszt egy kicsit csökkenteni lehet?

KK: A gazdit lenyugtatom, mivel az ő viselkedése az egyik kulcs, majd a saját mozgásom minimalizálom, hogy a gazdira tudjon koncentrálni, ha stresszes a kutya.

Több, mint 10 éve rendszeresen járom a kutyaiskolákat a saját kutyáimmal és tudom, hogy milyen trükkökkel lehet elérni azt, hogy felvegye a fényképhez szükséges pozíciót. Ezt mind-mind ki kell várni, igazából ritmus és idő kérdése, hogy egy kutyáról mikor és milyen fotó készül, és ez nem csak rajtam múlik.

Honnan jött az egyesülettel való együttműködés ötlete?

KK: Amióta kutyázom, azóta folyamatosan támogatok, leginkább tárgyi adomány formájában. Karácsonykor mindig vettünk kutyatápot a kutyaiskolás csapattal, vagy összeszedtük otthon a felesleges nyakörveket, kutyatálakat, és ezt vittük el egy rászoruló helyre. 2 évvel ezelőtt döntöttem úgy, hogy tehetnék többet is, mint amit egy zsák táp ér, hiszen azt bárki megveheti. Így kerestem meg a Pilis Budai Kutyamentőket.

Milyen érzés olyan kutyákat fényképezni, akinek nincs gazdája?

KK: Nekem az a célom, hogy valaki meglássa benne a tökéletes társat és mielőbb családba költözhessen, ezzel tudok segíteni, nem azzal, ha szomorú leszek, mert kidobták.

Hogyan kell elképzelni egy mentett kutya fényképezését?

KK: Egy mentett kutya valószínűbb, hogy fél, vagy fóbiája van, stresszeli a helyzet. Meg kell teremtenem egy olyan környezetet, hogy ő arra az 5 percre biztonságban érezze magát. Itt az önkéntes segítőknek van nagy szerepe, akik ideiglenesen gondozzák ezeket az állatokat, mert én általában csak a fotózáson találkozom velük. Nemcsak, hogy jobban ismerik a kutyát, mint én, a kutya is jobban megbízik bennük, így ők el tudják érni azt, hogy megnyugodjon az állat, és ne éljen át fölösleges stresszt vagy éppen traumát.

Általában vagy egy erdei környezetbe viszem őket, vagy egy teljesen egyszerű utcai helyszínre, pontosan azért, hogy maga a fotó arról szóljon, ami a kutya és amilyen a kutya személyisége. Gyakorlatilag itt is perceken belül kiderül, hogy a hangommal, egy játékkal vagy jutalomfalattal lehet-e őt motiválni. Vannak bevált pózok,illetve, ha nyitott rá, akkor szoktam külön fejképet csinálni, hiszen kevés annál elbűvölőbb dolog van, mint amikor egy kutya belenéz a kamerába. Ezt talán egy gyerek tudja csak tetőzni. De természetesen ezt nem lehet minden kutyával megtenni, törekszem arra, hogy a komfortzónáján belül maradjak.

Mit szeretsz legjobban a munkádban?

KK: Azt, hogy segíthetek a tudásommal. Ez az, amit mindenki megtehet(ne) a saját szakterületén, hiszen sokszor csak akarat és odafigyelés kérdése. Amíg tudom, addig ezt csinálom én is, és arra buzdítok mindenkit, hogy keresse a lehetőséget a segítségadásra. A részemről ez nem olyan nagy áldozat, mint amekkorát például az egyesület a tagjai vállalnak. Ők tényleg menhely nélkül, a saját otthonukban, a saját szabadidejükben az év összes napján mentik, fogadják, gondozzák a kutyákat. Elképesztő mennyiségű energiát tesznek a rehabilitálásba, hogy ezek a kutyák is befogadhatóak legyenek.