Kutyát tartani tényleg pénzbe kerül: Márton Attila különvélemény

A felelős állattartáshoz kapcsolódóan számos olyan általános igazság van, amelyeket már rojtosra ismételgettünk. Sok esetben elég kevés eredménnyel. Az egyik ilyen a „kutyát tartani pénzbe kerül” rigmus.

Ez egy megkerülhetetlen alapigazság, mint például, hogy éjjel sötét van. Valami miatt mégsem sikerült ezzel a nem annyira bonyolult ténnyel mit kezdeni. Pedig, ha logikusan végiggondoljuk, egyértelmű, hogy a kutyákat nemcsak szeretgetni és simogatni kell, hanem adott esetben elég mélyen a pénztárcánkba is kell nyúljunk.

Most akkor a kutya állat?

Sokan ott elakadnak, hogy egy kutyáért fizetni kell és esetenként nem keveset. Még mindig magyarázatra szorul, hogy a tenyésztők miért kérnek többet egy kölyökért, mint egy házilag szoporítottért, és a mai napig akadnak olyanok, akik úgy vélik, hogy egy menhely az ingyen kutyák lerakata.

Azt sem értjük mindig, hogy egyáltalán miért is kell fizetni, ha már a kutyák maguktól is szaporodnak, és a ráfordított összegnek mi köze van egy kutya jövőbeni egészségéhez. Sokan úgy vannak vele, mint amikor porszívót akarnak venni. Az egyik webshopban ennyibe, a másikban tíz százalékkal kevesebbe kerül ugyanazon modell.

De amikor két kutya árát hasonlítjuk össze, akkor nem két különböző helyen elérhető egyazon egyedről van szó. A külső hasonlóság nem jelenti azt, hogy ugyanaz a kutya. Élőlényről van szó. Ami egyedi, megismételhetetlen. Jó lenne felfogni, hogy a kutya származási helye alapjaiban határozza meg a későbbi problémák valószínűségi fokát. Amit a vételáron megspórolunk, az később könnyen visszaköszönhet egy állatorvosi kezelés során.

Amikor a pénztárcánk fenekére nézünk

A kutyatartásnak vannak kellékei. Ezek, ha úgy nézzük, nem olyan tetemes összegek a többihez viszonyítva. Ha hosszú, egészséges életet szeretnénk biztosítani kutyánknak, a megfelelő táplálást nem tudjuk kikerülni. Erre a tányérról leeső házikoszt ritkán alkalmas. A vakcinázás, az időközben, sok esetben teljesen váratlanul felbukkanó állatorvosi számlák úgyszintén megterhelik a családi kasszát.

Hozzászoktunk, hogy amikor mi magunk leszünk betegek, a háziorvosi vizit semmibe sem kerül. Csak ha megnézzük a havi bérszámfejtési papírunkat, ott van rajta az a nem kevés összeg, amivel minden hónapban „adakozunk”, és ami fedezi saját egészségünk „ingyenességét”. (Aki pedig bármiféle magánrendelésben vesz részt, abszolút nem lepődik meg azon, hogy az állatorvosnál fizetni kell.)

Vannak még olyan költségelemek, amelyek úgyszintén váratlanul jöhetnek, akármennyire vagyunk közgazdasági vénával megáldott tervezgetők, akik előrelátóan számolgatják, hogy a jövőben mire fog telni és mire nem. Amikor a kutyánk elpusztítja a fél lakást, vagy kárt okoz más tulajdonában, az is pénzbe kerül.

Addig nyújtózkodj, amíg…

Ismeretségi körből ismerek nem egy személyt, aki nem tart kutyát. Szimplán azért, mert nem olyanok a körülmények, ami egy kutyának megfelelő lenne vagy jelenleg egyszerűen anyagilag nem engedheti meg magának.

Jó lenne eljutni arra a szintre, amikor a „szeretem a kutyákat” és a „nagyon szeretnék kutyát” kijelentés nem csak arról szól, hogy jól érzem magam attól, ha mellettem van egy négylábú. Hanem felfognánk azt is, hogy ez milyen kötelezettségekkel jár. Nemcsak a ráfordított idő, hanem anyagiak vonatkozásában is.

Ami kezdetben olcsónak tűnik, arra hosszú távon ráfizethetünk. Szomorú élethelyzet, amikor valaki egyik legfőbb vágya, hogy egy négylábú társ tegye teljessé a mindennapokat, de az anyagi lehetőségek ebben erősen korlátozzák. Ebből adódóan pedig le kell mondjon a lehetőségről.

Viszont, ha nem tesszük, és mégis belevágunk, nagyon komoly kockázatot vállalunk, és könnyen kerülhetünk nehéz helyzetbe. Pontosabban nem mi. Hanem a kutya, akire annyira vágytunk, akinek a jóllétét nem tudjuk biztosítani megfelelő fedezet híján.