hirdetés

Ezért hívták Marilyn Monroe legismertebb kutyáját Maffiának

Molnár Enikő

2023. július 2 - Képek: Getty Images Hungary

Marilyn Monroe a 20. század emblematikus szereplője volt, Hollywood csillaga. Sokan filmjeiről, szépségéről és szerelmi életének botrányiról ismerik, esetleg korai, tragikus haláláról, de a színésznő ennél színesebb személyiség volt.

hirdetés

Marilyn Monroe rövid életét végig kísérték az állatok, főként a kutyák. A színésznő élvezte a társaságukat és gyakran jobban szerette, mint az emberekét. A bizalmát bizonyára sokan kijátszották, és beskatulyázták a „buta, de gyönyörű” szőke nő szerepébe. Sokan erre a karakterre emlékszünk, ha a nevét halljuk, de sokkal összetettebb volt annál, mint amit Hollywood mutatott belőle.

A kutyák soha nem harapnak meg. Csak az emberek

-Marilyn Monroe

Norma Jeaneből Marilyn Monroe

Marilyn Monroe, eredeti nevén Norma Jeane Mortenson 1926-ban született. Nehéz gyerekkora volt, így nem késlekedett, amikor adódott a lehetőség, hogy férjhez menjen. Első férje 21 éves volt, Norma Jeane pedig mindössze 16, amikor sor került az esküvőre. A szerelmes fiatalok éveken keresztül együtt voltak, és házasságuk először idillinek tűnt, de Norma Jeane többre vágyott, mint egy hétköznapi háziasszony élete, mert unalmasnak találta. Pin-up lányként kezdte a modell szakmát, majd színésznőként vígjátékokban is feltűnt, és elkezdett kirajzolódni Marilyn Monroe imázsa. Ekkor már elvált első férjétől, James Dougherty-től, aki így emlékezett vissza a színésznőre:

Soha nem ismertem Marilyn Monroe-t, és a mai napig sem ismerem. Én Norma Jeant ismertem és szerettem

Marilynnek még két házassága volt, Joe DiMaggio-val majd Arthur Millerrel, mindkettő válással végződött.  Magánéletében nem csak a kapcsolatai voltak zavarosak, fizikai és mentális egészsége is kétes volt. Depresszióval, szorongással és gyógyszer-függőséggel küzdött, amikor a kamerák elfordultak. Diagnosztizálták bipoláris zavarral, illetve a róla készült beszámolók alapján többen úgy gondolják, hogy borderline személyiségzavara volt.

Nem szerettem a körülöttem lévő világot, mert eléggé nyomasztó volt, de szerettem színielőadást játszani.

nyilatkozta Marilyn Monroe a Life magazinnak 1962-ben

Marilyn és az állatok

Magánéletében szüksége volt lelki támaszra, de az emberekben többször csalódott. Imádta az állatokat, és látszólag kivirult társaságukban. Ezzel többen is együtt érezhetünk, hiszen akinek van háziállata, az tudja, hogy feltétlen szeretetük milyen szívmelengető tud lenni. Hűséges társaink, akik egyben legjobb bizalmasaink is lehetnek. Egy hírességnek pedig fontos, hogy legyen valaki az életében, aki nem a küllem és a kapcsolatok miatt szereti, hanem azért, aki.

Marilyn Monroe nagyon szerette a kutyákat, mellettük megmutatkozott a valódi személysiége.

A nevéhez köthető kutyák névsora

Marilyn életétében kiskorától kezdve hosszabb-rövidebb időre felbukkannak háziállatok, főleg kutyák. Az állatok iránti odaadása megkérdőjelezhetetlen, harmadik férje még egy karaktert is mintázott róla a Kallódó emberek című filmben, akit Marilyn játszott.

Tippy

Tippy Norma Jeane első kutyája volt, akit nevelőapjától kapott. A fekete-fehér bundájú eb (akinek pontos fajtáját nem tudni) minden nap elkísérte a kislányt az iskolába. Sajnos ez a kapcsolat rövid életű volt, mert a szomszédjuk véget vetett a kiskutya életének, ami mély sebet ejtett Norma Jean lelkében. Utolsó filmjében, a Valamit adni kell-ben első kutyája tiszteletére Tippynek hívja a filmben szereplő spánielt.

Ruffles

Állítólag egy másik nevelőcsalád kutyája, akiknél Marilyn a serdülőkorát töltötte a ’40-es évek elején. Ruffles egy spániel volt, és ha lehet hinni a forrásoknak, akkor ezek az 1947-es képek is ezzel a kutyával készültek. Egyes források szerint viszont két külön spánielről van szó, egyikük a családi kutya, akit csak Spánielnek hívtak, akivel pedig a fotók készültek, ő Ruffles. A családi viszonyokat tekintve az utóbbi valószínűbb.

Muggsie

Első férjétől kapta a colliet, akinek a Muggsie nevet adták. Norma Jeane nagyon szerette az állatot, de ahogy karrierje megindult, kevesebb időt tudott vele tölteni, nemsokkal ezután pedig a kutya hirtelen elhunyt. Dougherty szerint a hirtelen elmúlást az összetört szíve okozhatta, mert már alig látta imádott gazdáját. Ebben az időszakban még kevés kép készült róla, így Muggsie-val közös fotót nem lehet találni az interneten, viszont arról már több emlék van, amikor a színésznő találkozott a Lassie-t alakító skót juhászkutyával.

Josepha

Egy csivava fajtájú kutya volt, aki akkor volt Marilyn társa, amikor a feltörekvő színésznő a Columbia Pictures filmgyártó cégnek dolgozott.

Hugo

Harmadik férjével közösen tartott kutyája, Hugo egy Basset hound volt, aki egészen válásukig boldogította a mindennapját. Arthur Miller megtartotta a kutyát amikor különváltak, így a színésznő már csak alkalmanként találkozhatott kedvencével.

Marilyn Monroe és Arthur Miller kutyájukkal, Hugoval.

Mafia/Maf

Monroe legismertebb kutyája, Mafia egyes források szerint egy máltai selyemkutya volt, de többen mondják, hogy az uszkárok táborához tartozott. Gyakran lehet olvasni, hogy inkább keverék volt, ez a meglátás eldöntheti a vitát. A kutyát Frank Sinatrától, a híres zenésztől kapta, a név pedig állítólag utalás Sinatra maffiához fűződő kapcsolataira. A kutya cirka három éve volt a színésznő társa, amikor Monroe meghalt. Mafia ezután Sinatra titkárnőjéhez került.

Mafia inspirálta Andrew O’Hagant, aki megírta a „Maf, a kutya és barátja, Marilyn Monroe élete és véleményei” című könyvét. Ebben kutyaszemmel néz körül Marilyn környezetében, tulajdonképpen egy kor és társadalomkritikának felel meg.

Marilyn Monroe a fent említett kutyákon kívül még számos állattal lett lencsevégre kapva, majommal, lovakkal, macskákkal, papagájjal illetve más kutyafajtákkal, például egy orosz agárral. Az biztos, hogy imádta az állatokat, és különösen közel érezte magához a kutyákat, de nem tudjuk, milyen körülmények között tartotta őket, illetve azt sem, hogy mi történt legtöbbjükkel. Valószínűsíthető, hogy nem szenvedtek hiányt semmiben, és boldog életet éltek, még akkor is, ha nem töltötték az egészet Monroe-val, csak néhány évet.

angol springer spániel collie csivava kutyaszeretet máltai selyemkutya Marilyn Monroe skót juhászkutya törpe uszkár

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink

A macskák is a kedvenceid?
Látogass el az Az én macskám oldalunkra is!