hirdetés

Ilyenkor jelent bajt, ha nyalogat a kutyád: nem feltétlenül a szeretet jele

Molnár Enikő

2024. május 15 - Képek: Getty Images Hungary

A nyalogatás jellemzően egy olyan viselkedés, amit a legtöbb ember aranyosnak talál, vagy legalább tolerálja kedvencétől. Ám van az a pont, amikor már kiemelt figyelmet érdemel a gesztus.

hirdetés

A kutyáknak a nyalogatás egy teljesen természetes viselkedés. Egyfelől önmaguk tisztán tartását biztosítják így, bár ezt az aspektusát kevéssé szokták megkérdőjelezni a gazdik. Ám amikor az ebek gazdájukat, más kutyákat, embereket vagy esetleg tárgyakat nyalogatnak, akkor már több kérdés merül fel. Ha gyakrabban történik mindez, vagy látszólag kontextus nélkül, akkor a nyalogatás még a szorongás jele is lehet, így mindenképpen érdemes figyelemmel kísérni.

A nyalogatás mint a szeretet kifejezőeszköze

A nyalogatást helyzettől, gyakoriságtól és egyedtől függően, sokféleképpen lehet értelmezni. Ezzel az „ápoló” viselkedéssel kifejezhetik szeretetüket, üdvözölhetik a másikat, valamint felmérhetik annak hangulatát. A nyalogatás azt is mutathatja, hogy az eb kötődik a másik félhez, vagy szeretné felhívni a figyelmét. Ha egy eb jellemzően simogatás közben nyalogat, akkor az értelmezhető úgy is, mint a törődés viszonzása. Amikor étkezés után nyalogatja gazdáját az eb, akkor valószínű, hogy az utolsó ételmorzsákat szeretné megkaparintani, vagy ha még nem evett, jelzi, hogy ő is éhes.

Bár a mai napig kérdéses, milyen szinten tudják megérteni a kutyák az érzéseinket, az biztos, hogy érzik, ha gazdájuk stresszes vagy szomorú. Az is gyakori, hogy utóbbinál megpróbálják szeretett kétlábú társukat megnyugtatni, komfortot nyújtani neki. Vitatott téma, hogy valójában mi a motiváló ereje ennek az empatikusnak mondható viselkedésnek. Lehet, hogy azért csinálják, mert megtanulták, hogy ezzel jobb kedvre deríthetik gazdájukat, és ebből számukra valami jó származik, mondjuk simogatás vagy jutalomfalat. De az is lehet, hogy valóban képesek valamilyen szinten empátiát érezni. Ebben a cikkünkben részletesebben is utánajárunk, hogyan érzékelik gazdájuk hangulatát a kutyák, és jellemzően hogyan reagálnak rá.

A nyalogatásnak tehát számos ártalmatlan, normális oka lehet, amikről részletesebben ebben a cikkünkben írtunk. A következőkben egy kicsit arról beszélünk, hogy mikor érdemes jobban szemügyre venni a viselkedést.

Néha elég egyértelmű, hogy miért nyalogatja a magát vagy környezetét egy eb

Amikor a nyalogatás problémát jelenthet

Nemrégiben beszéltünk arról, hogy milyen problémákat jelezhet, ha a kutya valamelyik mancsát túlzottan is nyalogatja.

A kutyák sűrűbben nyalogathatnak, ha megemelkedett a szorongásszintjük, vagy egészségügyi problémájuk van, mint például allergia, sérülés vagy ízületi gyulladás.

– írja a The Kennel Club

A nyalogatás a szorongás jele lehet

A nyalogatásnak, csakúgy, mint a szimatolásnak, nyugtató ereje lehet. Így ha a kutyák szoronganak, vagy stresszes helyzetbe kerülnek, megpróbálhatják önnyugtató stratégiákkal csökkenteni a stresszt.

Ebben a cikkünkben arról kérdeztünk egy rehabilitációs szakembert, hogy a kutyáknál mik a félelem, szorongás leggyakoribb kiváltó okai.

Kényszeres viselkedés

Bár viszonylag ritkán beszélhetünk a kutyáknál OCD-ről (obszesszív-kompulzív zavaról), náluk is kialakulhat, sokszor hosszan tartó stressz vagy szorongás miatt. A túlzott, kényszeresnek tűnő nyalogatás is egy megnyilvánulási formája lehet. Ha erre gyanakszunk, mindenképpen beszéljünk egy állatorvossal vagy egy kutyaviselkedés-szakértővel.

Az ilyen problémával élő kutyáknál kulcsfontosságú lehet a kedves és megértő megközelítés és a pozitív megerősítésen alapuló oktatás. Utóbbiról ebben a cikkünkben írtunk részletesebben.

Tudj meg mindent hamarabb a kutyás élet szakértőitől! Az én kutyám YouTube-csatornájának előfizetőjeként már szerdánként meghallgathatod a DOGZ Podcast legfrissebb epizódjait.

éhség ember és kutya kötődés empátia figyelemfelkeltés kutya empátia kutya nyalogat nyalogatás OCD stressz szeretet törődés üdvözlés

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink