hirdetés

Ahol a kutya ehető és meg is lehet mérgezni: országok, ahol a legrosszabb ebnek lenni

Buzgó Csilla

2021. március 24

Ahogy az emberek, sajnos a kutyák sem választhatják meg, hová szülessenek. Míg egyes helyeken királyi bánásmódban részesülnek, jogaikat pedig tisztelik, más nemzetek vajmi keveset törődnek jóllétükkel.

hirdetés

A World Animal Protection nevű nonprofit szervezet 2014-ben kezdte osztályozni a világ államait az állatokkal kapcsolatos intézkedéseik és jogszabályaik alapján. 2020-ban elkészült a második kiadás. Kis változtatásokkal, de hasonló szempontok szerint bírálták a kiválasztott országokat.

Nem csoda, hogy az itt felsoroltak közül szinte mindegyik C-t, vagy annál sokkal rosszabb osztályzatot kapott. Meglepő, de még a leginkább állatbarát államoknak is csak B-t sikerült szerezniük.

Előrebocsátjuk, senki nem állítja, hogy ezeken a helyeken csak szadista állatkínzók élnek. Nyilvánvalóan számos civil szervezet igyekszik megvédeni a törvényhozók miatt szenvedő állatokat, illetve a lakosság tagjai között is jócskán akadnak őszinte állatbarátok.

Japán

Bár az egyik leghíresebb bálványozott kutya, Hacsikó Japánból származik, manapság valószínűleg ő sem húzná sokáig Tokió utcáin csatangolva. A szigetország kóborállat-kezelése vérlázító, és azokkal a jószágokkal sem bánnak kesztyűs kézzel, akiket meguntak a gazdáik. Sajnos itt sokan divatból vásárolnak kutyát, és amint úgy érzik, szükségük van egy kis változatosságra, már adják is le kedvencüket egy állatmenhelyen. Itt nem fordítanak kiemelt figyelmet az örökbefogadás promotálására, csupán néhány szervezet igyekszik jobb belátásra bírni a lakosságot.

Itt évente nagyjából 300 ezer háziállat pusztul el kegyetlen elgázosítás vagy mérgezés által, csak mert a sintértelepek nem tudják elhelyezni őket, illetve örökbefogadók sem jelentkeznek értük.

Nem csak divatkiegészítő, élő, érző lény!

Kína

Ugyan a nemzet állatbarát civiljei és politikusai próbálkoznak a kínai állatjóléti szabályozások javításával, egyelőre kijelenthetjük, hogy egy egész országra kiterjedő, állatok bántalmazását tiltó törvény nem létezik náluk. Évente 10 millió, húsáért tartott eb pusztul el itt kegyetlen körülmények között. Az állatvédők és a kormány tiltakozásának és erőfeszítésének köszönhetően talán utoljára rendezték meg 2020-ban a hírhedt yulini kutyahúsfesztivált, ám ettől függetlenül még számos kutyahústelep működik országszerte illegálisan.

Jenny Seagrove és Carrie Fisher is kiállt a kutyahús fesztiválok ellen.

Egyiptom

A és G közül F-et kapott ez az afrikai ország a World Animal Protectiontől, nem véletlenül. Az ókori Egyiptomban bálványozták a társállatokat, s számos házikedvencet díszekben temettek el szerető gazdája mellé. A helyzet manapság sajnos nem ilyen rózsás. Az egyiptomi utcák tele vannak kóbor állatokkal, a kormány pedig szinte semmit nem tesz annak érdekében, hogy emberséges módon kezeljék a helyzetüket. Gyakran lelövik vagy megmérgezik őket, esetleg válogatott kínzások kíséretében teszik el őket láb alól, például üvegszilánkokkal telerakott csalétekkel érik el kínkeserves pusztulásukat.

A haszon- és kísérleti állatokkal is azt tesznek, amit csak akarnak. Ami még szörnyűbb, hogy az ifjúságot sem oktatják állatvédelemre, ezért a gyerekek gyakran szórakozás céljából kínoznak szerencsétlen teremtményeket. Amina Abaza, a Society for the Protection of Animal Rights nevű állatvédő szervezet elnöke előrebocsátotta, hogy az oktatás volna az egyik alappillére a helyzet megreformálásának, épp ezért ők rendszeresen járják az iskolákat, hogy az állatok szeretetére buzdítsák a gyerekeket.

Görögország

A kóbor állatok helyzete itt borzalmas, és a gazdasági válság csak tovább súlyosbította a lakosság és a döntéshozók állatjóléti törvények hiányából fakadó bánásmódját. Gyakran a konyhai maradékokkal együtt dobják szemétre az épp csak megszületett kiskutyákat vagy cicákat. A felnőtt állatokat anyagi okokra hivatkozva küldik az utcára vagy ölik meg. A 2004-es athéni olimpia előtt sokak szemét szúrták az utcákon tömegesen kóborló kutyák, így megmérgezték őket – egyesek szerint a kormány utasítására.

Szaúd-Arábia

Itt vallási szempontok alapján tisztátalan állatoknak bélyegzik az ebeket. Ha valaki mégis szeretne legálisan ilyen házikedvencet tartani, annak bejegyzett munkakutyának kell lennie. A hatóságok már olyan mértékig korlátozták a kedvtelésből folytatott állattartást, hogy egyes városokban konkrétan betiltották azt, mondván, az a modern nyugati világ negatív befolyásának jelképe.

Aki mégis nyilvánosan sétáltatja háziállatát ezeken a helyeken, attól elkobozzák a jószágot, valamint aláíratnak vele egy hivatalos dokumentumot, melyben az áll, hogy soha többé nem vetemedik erre a bűncselekményre.

India

Az ázsiai ország területén csaknem 30 millió kutya kóborol gazdátlanul, étlen-szomjan. Ezek a szerencsétlen állatok már-már visszavadultak, s akárcsak a rókák, fosztogató életmódot folytatnak. A különböző fertőző betegségek, mint például a halálos veszettség itt rendkívül elterjedt, egyes források szerint az emberi halálesetek 35%-át ez okozza.

A veszettség egyik jellemző tünete a fokozott nyáladzás.

Szerencsére itt már elindult egy egész nemzetre kiterjedő ivartalanítási akció, amely ugyan nem biztosít otthont és szerető gazdit a kutyáknak, azok legalább szaporodásra képtelenül kerülnek vissza az utcára.

(Képek: Getty Images Hungary)

állatkínzás állatkínzás törvény állatkísérlet állatvédelem kóbor kutya kutya mérgezése

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink