hirdetés

Háromszor találták meg az eltűnt férjemet a tatabányai kutyák

Szénási Szimonetta

2024. március 20 - Képek: Az Én Kutyám

Testközelből tapasztalhattuk meg, miként dolgoznak a Tatabányai 4x4 Terepjárós, Polgári Védelmi és Önkéntes Tűzoltó Egyesület személykereső kutyái.

hirdetés

Hogy a hangzatos címet rögtön pontosítsam, szerencsére nem éles helyzetről volt szó, ám a gyakorlat is kellőképpen lenyűgözött minket. Korábban a személykereső kutyák képzéséről, valamint a Tatabányai Terepjárósok mindennapjairól meséltem, ezúttal pedig a tréning tapasztalatait osztom meg olvasóinkkal.

Egy sapka szolgáltatta a szagmintát. A képen Gurdon Mária és border collie-ja, Penny /Fotó: Az Én Kutyám

Szombaton 9 órára beszéltük meg a találkozót egy általunk is jól ismert parkba. A főútról lekanyarodva már messziről észre lehetett venni a láthatósági felszerelésbe öltözött csapatot. Név szerint Körösladányi Zsombor elnök, Bots Viktória, Lakatos Gábor, Gurdon Mária, Horváth Krisztián és Horváth Bence.

Ekkor a négylábúak még fegyelmezetten, egy hang nélkül várakoztak az autókban. Az hamar eldőlt, hogy én a szakmai oldalról, a gazdát, illetve a kísérőket követve figyelem majd az eseményeket, míg a férjem Viktória segédletével „bújó” lesz, azaz a képzésbeli eltűnt. Ehhez szükség volt egy személyes tárgyra, ami ezúttal egy nylon tasakban zárt sapka volt. Az egyesületi tagoktól azt is megtudtuk, hogy a keresést egy helymeghatározó applikáció is segíti.

Lakatos Gábor és Zeusz

Zeusz, az ifjú titán

Az előkészületek után a páros elindult, én pedig megismerkedtem az első keresőkutyával, Zeusszal. Gazdájától, Lakatos Gábortól megtudtuk, hogy a mindössze egyéves német juhászkutya rengeteget fejlődött az utóbbi időben. A kezdeti óriási hév, amivel belevetette magát a munkába, mára sokkal koncentráltabb és céltudatosabb lett – ahogy erről a saját szememmel is meggyőződhettem.

Zeusz munkáján keresztül figyelhettem meg először, miként készül a szagtérkép, valamint hogyan zárja ki a kutya azokat az útvonalakat, amelyeken biztos nem járt a keresett személy.

A németjuhász izgalma mindenkire átragadt, és miközben a csapat követte a párost a park zegzugos útjain, az egyesületi tagoktól számos értékes információt megtudtam. Többek között azt, hogy miért muszáj legalább egy embernek a felvezetőt kísérnie. Ugyanis egy személykeresés roppant összetett és megterhelő feladat. A kutyának olyan terepen kell az eltűnt szagnyomára összpontosítania, ahol közben nyüzsögnek az emberek. A hivatásos szervek képviselői is végzik a munkájukat, miközben gyakran civil segítők is bekapcsolódnak a kutatásban. Arról se feledkezzünk meg, hogy a csapat városban is dolgozik, amelynek körülményei ilyen szempontból mostohák. Ám az erdők szagtengere sem könnyíti meg a keresőkutyák dolgát.

A németjuhász itt már a pihenőjét tölti

A személykereső kutyák élőlények

Fontos hangsúlyozni, hogy bár magasan képzett, folyamatosan tréningezett ebekről van szó, a személykereső kutyák élőlények. Megeshet, hogy fáradtak, tévednek vagy valami okán nem foghatók munkára. Ezt mindig számításba kell venni a keresés során.

Éppen emiatt kell, hogy a gazda mellett valaki folyamatosan monitorozza és segítse a kutyavezetőt. Így például ha szagot vesztene, az illető meg tudja mutatni, meddig volt biztos a nyomkövetés. Éles helyzetben ez a szerep is roppant kimerítő.

Zeusz végül rövid idő alatt célt ért, egy bokor mögött rábukkanva elveszett férjemre. A sikerért természetesen járt a dicséret, ahogy a finom falatok is, ezzel jutalmazva, egyúttal megerősítve a kutyát.

Horváth Krisztián és Buksi a sikeres keresést követően

Buksi, a higgadt profizmus

A második feladatban Buksi, a csapat szeniorja mutatta meg, mire képes. A labrador nevéhez számos nagy siker kapcsolódik: volt, hogy egy esős, szeles délután egy erdőszélen több kilométeren át követte egy eltűnt idős asszony nyomát, sikerre víve a keresést.

Ezúttal is remek munkát végzett, már a keresés első perceiben, dombtetőn állva légvonalban megérezte, merre kell menni. Majd leérve a völgybe igazolta is a szimatát.

A feladat végeztével jöhetett a játék

Külön érdekesség volt, hogy a rangidős eb amekkora higgadtsággal vágott bele a feladatba, majd annak végeztével épp akkora lelkesedéssel vetette bele magát a labdázásba. Előbb a munka, aztán a szórakozás!

Tudj meg mindent hamarabb a kutyás élet szakértőitől! Az én kutyám YouTube csatornájának előfizetőjeként már szerdánként meghallgathatod a DOGZ Podcast legfrissebb epizódjait.

Penny, a gyerekek legjobb barátja

Az utolsó akció főhőse Penny, Gurdon Mária border collie-ja volt. Vele kapcsolatban előrebocsátották, hogy egy igazi bájos hölgy, aki rajong a gyerekekért. Ennek bizonyosságot is adott: a keresés kezdetén mellénk parkoló autóból kiszállt két kicsi vágyakozó sóhajra fakasztotta a melegszívű négylábút. De a munka az munka, és Penny már szagmintát is vett, hogy megmutassa, miként zajlik a városi keresés. A betonoszlopok, virágágyások és járdalapok illatösvénye végül elvezette a célszemélyhez, aki ezzel végleg megkerült.

Penny is megtalálta az eltűnteket

Bár Penny is nagy élvezettel fogyasztotta el a jutalmul kínált finomságot, amire igazán vágyott, egy kis játék volt. Természetesen teljesítettük a kívánságát, ekképp is meghálálva a tanulságos délelőttöt.

A jól megérdemelt jutalom Bots Viktóriától

Ha felkeltette az érdeklődésedet a bújás, akkor a Tatabányai Terepjárósok örömmel várnak önkéntesként gyerekeket és felnőtteket egyaránt. Sőt, a közreműködés az iskolai önkéntes szolgálat keretében is elszámolható. Itt veheted fel velük a kapcsolatot.

Csak az orrával keressen

Természetesen a másik oldal tapasztalatai is roppant mód érdekeltek: milyen volt várni a négylábú segítséget? Mint megtudtam, a bújás szempontjából fontos, hogy az eltűntek teljes takarásban legyenek. Emellett csendben is kellett maradni, hogy a kutya ne a szemével, és ne is a fülével, hanem kizárólag az orra segítségével keressen. A két bújó az említett applikáción nyomon is követte, hol tart az adott eb, így tudták, mikor indult, ahogy azt is, ha már közel járt.

Ahogy Szénási Pál Mátyás fogalmazott, a helyzet olyan volt, mint egy komoly bújócska, azzal a csavarral, hogy hunyóként egy kutyát vártak.

„Izgalmas, egyben nagyon jó érzés volt bizalmat szavazni egy állatnak, aki az adott helyzetben a szakértelmet képviselte. Amikor pedig ránk bukkantak, látni lehetett rajtuk az örömöt. Mintha a tekintetükkel azt mondták volna: Megvagy! Buksi még intett is felém egyet az orrával.”

Szeretnéd tudni, miről folyt a beszélgetés a terepgyakorlat után, és miként pihentek a személykereső kutyák, itt olvashatod el erről szóló írásunkat.

border collie eltűnt személy képzés labrador retriever mantrailing német juhászkutya személykeresés személykereső kutya tréning

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink

A macskák is a kedvenceid?
Látogass el az Az én macskám oldalunkra is!