hirdetés

A kutyák jobban szeretik gazdájukat, mint önmagukat: 8 biztos jelzés, hogy irántad is így érez kedvenced

Ferenczi Deborah

2022. július 27 - Képek: Getty Images Hungary

A legáhítottabb állapot egyértelműen az, amikor találunk valakit, akit még magunknál is jobban tudunk szeretni. Emberként ritka ez az önzetlen érzés, azonban a kutyák esetében könnyebben előfordulhat a mindent feláldozó szeretet kialakulása. Egy kutatás bebizonyította, hogy az ebek önmaguknál is jobban szeretnek minket, embereket.

hirdetés

Egy kutatás bebizonyította, hogy az ebek a saját boldogulásuknál fontosabbnak tartják az embert. Ez egészen pontosan azt jelenti, hogy előrébb helyezik őket a prioritási listán, mint az ételt vagy a játékot. Tehát önmagában a gazdi megelőzi a kutya természetes szükségleteit.

Elsősorban a gazdinak akarnak megfelelni

Annak a tökéletes példája, hogy a kutyusok mennyire imádják a gazdijukat az, hogy annak elismerése, dicsérete is az egyik legerősebb és veleszületett vágyuk. Ezért szeretik néha produkálni magukat a gazdáik előtt, ugyanis ezáltal valamelyest megpróbálják boldoggá tenni őket. Emellett ezt a szeretet erősíti az is, hogy a gazdájukat tartják a legfőbb biztonság forrásának. Ezentúl az embertől kapják a táplálékukat, így egyfajta függésben is vannak, aminek köszönhetően nemcsak barátnak, hanem már családtagnak is tekintik a tulajdonosukat.

Egy életen át kötődnek

Mi sem nagyobb bizonyíték az önzetlen szeretetre, mint az, hogy a kutyák egy életen át képesek kötődni a gazdájukhoz. Az ebek egész életükben úgy ragaszkodnak a tulajdonosukhoz, ahogyan a gyerekek. A pszichológia szerint az a korai kötődés, mely kisgyermekkorban alakul ki, teljesen más dimenziójú, mint a későbbiekben jelentkező anya-gyermek kapcsolat. Ám ezt a kezdeti korszakot a gyermek legkésőbb 4-5 éves korára kinövi, és elkezd önállósodni. Azonban tudósok kimutatták, hogy az ebek egész életükben ebben a mélyen kötődő és önzetlen fázisban maradnak.

A gazdi van az első helyen

Egy másik tudományos kísérletben azt vizsgálták, hogy ha az eb választhat a kedvenc étele és a gazdija között, vajon melyiket választja. A kutatást Gregory Berns, az Emory Egyetem idegkutatója végezte el, aki MRI felvételeket használt annak nyomon követésére, hogy mi történik akkor, ha például az ebet dicséri a gazdája vagy éppen ételt kap. Az eredmények pedig tisztán kimutatták, hogy a kutya jutalmazó központja ugyanolyan aktív, amikor a tulajdonosa dicséri, mint amikor ételt kap. Az adott eredményt továbbgondolva Dr. Berns kimutatta, hogy egyes kutyák – feltéve, hogy szabadon dönthetnek – a gazdájukat részesítik előnyben a táplálékkal szemben. Sőt, agyuk hasonlóan reagál, mint az emberi agy, amikor az adott személy egy nagyon közeli családtagjával vagy szerelmével találkozik.

A Budapesten végzett kutatások során az ELTE kutatócsoportja pedig hanghatásnak kitéve vizsgálták a kutyákat, hogy megtudják, mi történik az agyukban, amikor beszélnek hozzájuk gazdáik. Az eredmények pedig hasonlóképpen olyanok voltak, mint mikor az ember egy közeli családtagjának vagy éppen a szerelmének a hangját hallja. A tudomány ezekkel az eredményekkel is azt bizonyítja, hogy a négylábúak valóban éreznek szeretetet az emberek iránt.

A szeretet tökéletes bizonyítéka a testbeszéd

Amennyiben pedig ennyi kutatási eredmény tekintetében sem vagy szilárdan meggyőződve arról, hogy a kutyád egyszerűen rajong érted, akkor figyeld meg az alábbiakban összegyűjtött metakommunikációs jelek listáját, ugyanis ezek mind a legerősebb szeretetre utalnak.

  • Imádja az illatod
  • Üdvözöl az ajtóban
  • Melletted alszik
  • Ajándékokat visz neked
  • Követ mindenhova
  • Szemkontaktust teremt veled
  • Boldogok lesz a neved hallatán
  • Megpróbál terelni

Amennyiben ezeket a jeleket tapasztalod, akkor egyértelműen megbizonyosodhatsz arról, hogy kutyusod valóban nagyon imád téged, és te vagy neki a legfontosabb a világon.

ember és kutya kötődés hogyan szeret a kutya kötődik a kutya kutya és ember ragaszkodik a kutya szeret a kutya szeretet

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink

A macskák is a kedvenceid?
Látogass el az Az én macskám oldalunkra is!