Tűzoltók mentették ki ezt a cuki kutyát az aknából Tatabányán: így van most
Szénási Szimonetta, 2023. augusztus 18 - Kép: Getty Images Hungary
Az egyenruhások azonnal a bajbajutott jószág segítségére siettek. Az is kiderült, mi lett a további sorsa.
Ismét szívmelengető bejegyzéssel jelentkeztek a lánglovagok az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közösségi oldalán. Az eset szerda délelőtt történt Tatabányán, ahol egy kistestű kutya vízaknába esett. A tűzoltók nem késlekedtek, azonnal a segítségére siettek, és kimenekítették a szorult helyzetből. Mint írják, a kis eb jól viselte a helyzetet és nyugodtan tűrte a mentőakcióval járó történéseket.
Itt vigyáznak a kutyára
Azt is megtudtuk, hogy a szabadulást követően a tatabányai Tappancs Állatotthon Alapítvány és Őrszolgálat gondozásába került. Mint kommentben írták, egy lábadozó ketrecbe került, majd az oltások után kezdődhet az ismerkedés a többi mentett négylábúval. Arról számoltak be, hogy egy kicsit még fél – ami a baleset és az azzal járó felfordulás után teljesen érthető. Az állatmentők azt ígérik, új védencükről is folyamatosan hírt adnak majd az oldalukon.


Europa Event Center
2023. október 28.
A DOGZ konferencia hiánypótló a maga nemében: kiváló lehetőséget teremt arra, hogy kutyás szakemberek, tenyésztők és érdeklődő kutyatartók meghallgathassák egymás véleményét a legfontosabb kérdésekről, aktuális információkat gyűjtsenek és személyes ismeretségekre tegyenek szert. 3 kiemelt témakör, 3 szekcióban, több mint 40 kutyás szakember szereplésével.
Részletek