hirdetés

Ezeket a szabályokat tartsd be, ha vonatra szállsz a kutyáddal

Szénási Szimonetta

2024. április 13 - Képek: Getty Images Hungary

Most, hogy a vonatközlekedés olcsóbbá vált a kutyások számára is, érdemes körüljárnunk, milyen előírásokat, illetve óvintézkedéseket kell betartanod kedvenceddel.

hirdetés

Vonatozás szempontjából sok múlik azon, mekkora a kutyád, illetve milyen utazási körülményeket visel el hosszú távon. Ugyanis, mint a MÁV tájékoztatójából kiderül, az élő állat, ezen belül pedig a kutyák szállításának két módja van: vagy zárt boxban (hordozóban), vagy pórázon, szájkosárral. Utóbbi alól kivételt jelentenek a segítőkutyák.

Szállítódoboz vagy póráz és szájkosár kellenek az utazáshoz

Ha lehetőségetek van az előbbire, akkor kedvenced akár első, akár másodosztályon is utazhat, és számára sem jegyet, sem helyjegyet nem kell váltanod. Máskülönben helyjegyköteles járatokon (ilyenek az expresszek, az InterCityk, a Railjetek, az EuroCityk, valamint az EuroNight vonatok) nem, kizárólag másodosztályú kocsiban foglalhattok helyet, ám itt is van egy kitétel:

20 kilogramm feletti kutyák kizárólag a peronon (a vasúti és villamoskocsi két végén, fel- és leszállásra való, rendszerint ülőhely nélküli, gyakran elkülönített rész) szállíthatók, természetesen pórázzal, szájkosárban.

Fontos szabály az is, hogy egy ember legfeljebb két kutyával utazhat. Tehát ha három jószágod van, akkor vinnetek kell magatokkal egy kísérőt. Most pedig nézzük az árakat!

Egy ember maximum két kutyát vihet fel a vonatra

A kutyák számára már elérhető a kutyaországbérlet

Ahogy mi is beszámoltunk róla, március 1-től változott, egyúttal olcsóbb lett a kutyák tömegközlekedése. Az 1890 forintért megvásárolható kutyaországbérlettel a MÁV-START (ide értve a TramTraint) és GYSEV hálózatán, a HÉV-ek teljes hosszán, valamint a Volánbusz-járatokon is utazhatsz négylábúddal. Ha csak ritkán veszitek igénybe a tömegközlekedést, akkor pedig egységesen 500 forintos viszonylati jegyet válthatsz kedvencednek. Ennek alapján már havi négy utazás esetén is megéri bérletet váltanod a kutyának. Ám arra figyelj, hogy milyen osztályú kocsiban szeretnéd élvezni az utazást!

A vonat fülkés kocsija speciális eset

Mint írják, fülkés vonaton a fülkébe csak abban az esetben vihető be a jószág, ha arra valamennyi bent helyet foglaló útitárs rábólint. Ebben az esetben is legfeljebb két utas vihet be kutyát.

A fülkés kocsiban minden utasnak jóvá kell hagynia a négylábú útitárs jelenlétét

Az étkezőkocsiba sincs szabad bejárás

A tájékoztatóból kiderül, hogy az étkezőkocsiba a szállítódobozban utazó ebeken kívül csak a kísérő, illetve szolgálati kutyák léphetnek be.

Betegen is tilos

Teljesen érthető és jogos kitétel, hogy beteg, fertőző állat nem vonatozhat.

Tudj meg mindent hamarabb a kutyás élet szakértőitől! Az én kutyám YouTube-csatornájának előfizetőjeként már szerdánként meghallgathatod a DOGZ Podcast legfrissebb epizódjait.

Tisztaság és biztonság

Ezenfelül a kutyák nem tehetnek kárt sem a berendezésben, sem a többi utas ruházatában, valamint poggyászában, ahogy értelemszerűen rájuk semmiféle veszélyt nem jelenthetnek.

Kikötés az is, hogy a kutya nem ülhet az ülésre, sőt, még a szállítóeszközt sem szabad arra helyezni.

Amit feltétlenül vigyél magaddal

Bizonyos dolgok praktikusak, például az ivóvíz mind neked, mind négylábú társad számára (sőt, nyáron mondhatni kötelező legalább 1-1 palack vizet magaddal vinned a biztonságotok érdekében!), ám van, amik nélkül nem indulhatsz útnak.

A kutya tulajdonosa köteles az állat egy évnél nem régebbi keletű, veszettség elleni oltási bizonyítványát magával vinni, és azt kérésre felmutatni. A három hónapnál fiatalabb kölyökkutya esetében – ha életkora egyértelműen igazolható – nem kell oltási bizonyítványt felmutatni. Ha az utas a szükséges igazolást nem tudja felmutatni, a vasúti társaság az utast és kutyáját kizárja az utazásból

– részletezi a tájékoztató.

Ha érdekel, miben más a metrós utazás, ebben a cikkünkben összefoglaltuk a BKK kutyás utazásra vonatkozó szabályzatát. Itt pedig a kedvenceddel való repülés előírásait taglaljuk.

kutya máv póráz szájkosár szállítóbox tömegközlekedés utazás vonat vonatozás kutyával

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink

A macskák is a kedvenceid?
Látogass el az Az én macskám oldalunkra is!