hirdetés

20 fokban is kaphat hőgutát a kutya, és nem a kocsiban

Szénási Szimonetta

2023. augusztus 11 - Képek: Getty Images Hungary

Az állatorvosok megdöbbentő adatot közöltek, miszerint a potenciálisan halálos kimenetelű hőguta az esetek háromnegyedében a nem megfelelő állattartói magatartás következménye.

hirdetés

A Nottingham Trent Egyetem és a Royal Veterinary College kutatócsoportja által végzett, az eddigi legnagyobb ezirányú kutatás rámutat, hogy az egyik leggyakoribb nyári halálok, azaz a hőguta az esetek 74 százalékában a gazda miatt következik be. A probléma pedig nem más, mint a túlzásba vitt mozgás.

A gazda gyakran akaratlanul, de életveszélybe sodorja kedvencét.

Nem csak nyáron lehet veszélyes

A kutyák jólétével foglalkozó kutatók több mint 900 ezer brit kutya anonimizált klinikai adatait elemezték, és megállapították, hogy 1222 kutya életében egyszer már kapott állatorvosi ellátást hőguta miatt, továbbá kiderült, hogy mindössze egyetlen év alatt csaknem 400 esetet regisztráltak.

Mint írják, a túlmozgatás – amibe beletartozik a túl hosszú séta, a futkosás vagy a játék, amire sajnos a közelmúltban két eset is volt hazánkban – mellett az időjárás önmagában csak az esetek 13 százalékáért, míg az utazás vagy a forró járműben hagyott állatok esete csupán a hőgutás panaszok 5 százalékában voltak felelősek.

Tavasszal és ősszel is sok esetet látnak el az orvosok.

Itt fontos megjegyezni, hogy az esetek túlnyomó többsége nyáron történt, ám tavasszal vagy ősszel is veszélyben lehet a kutya, hiszen a hőguta hőmérséklet-, és nem évszakfüggő. Ráadásul egy átfogó tanulmányban szereplő hőgutás esetek idején a napi hőmérséklet mediánja, azaz középértéke mindössze 16.9 °C volt!

A globális felmelegedés csak ront a helyzeten

Ahogy a szakemberek is hangsúlyozzák, a hőguta potenciálisan halálos kimenetelű állapot, és nagyon rövid idő – akár néhány perc – elegendő, hogy az állat életét veszítse a túlmelegedés következményei miatt. Mint a tanulmányból kiderül, a vizsgált esetek 14,2 százalékában nem tudták megmenteni a kutyát.

A globális felmelegedés miatti pedig valószínűleg a probléma még gyakoribbá válik, így nagyon fontos, hogy a gazdák tisztában legyenek a kockázati tényezőkkel, valamint a tünetekkel és a teendőkkel is.

A kutyák bizonyos csoportjai nagyobb kockázatnak vannak kitéve

A kutatók vizsgálatai szerint bizonyos tényezők hajlamosítanak a hőgutára. Megállapították, hogy a kan, valamint a fiatalabb kutyáknál gyakrabban jelentkezik a probléma testmozgás hatására. Emellett az alábbi fajták is fokozott kockázatnak vannak kitéve, ha mozognak:

Ugyanakkor az idősebb állatok, valamint a brachycephal, azaz lapos arcú vagy rövid orrú fajták – mint az említett bulldogok, vagy a mopszok – már akkor is nagyobb veszélyben vannak, ha csak kint ültek a melegben. A nyomott orrú fajták kiemeltem sokszor kaptak hőgutát, ha a forró autóban hagyták őket – derült ki a vizsgált adatokból.

Egy bulldognak 20°C és 10 perc játék is halálos lehet

Megkérdeztük dr. Balatonyi Lilla állatorvost, neki mik a tapasztalatai a hőgutás esetekkel kapcsolatban. Mint elmondta, a felsorolt rizikófaktorok tovább bővíthetők. Azoknál a kutyáknál, akiknek a hőszabályozása valamilyen okból csökkent – például ismert felső légúti megbetegedés, mint a gégebénulás vagy légcsőszűkület miatt –, vagy a kutya elhízott (ami sajnos nagyon gyakori probléma), úgy ők is nagyobb kockázatnak vannak kitéve.

Mint a doktornő elmondta, egy brachycephal kutya esetében nem csak a 35 fokos kánikula életveszélyes. Ők már 20 fokban is fulladhatnak. És a szám sajnos nem csak körülbelüli: nemrég egy angol bulldog épp ilyen enyhének mondható időben vesztette életét egy rövidebb séta és mindössze 10 perc labdázás következtében.

Amennyiben pedig egy ilyen rövid orrú kutya még túlsúllyal is küzd, az radikálisan növeli a hőguta esélyét.

Összefoglalva a tanulmány legfontosabb adatait:

  • A hőgutaesemények többségét a testmozgás váltotta ki, 68%-uk csak a hőségben való gyaloglás után következett be.
  • A hőguta egész évben előfordulhat, de az esetek többsége májustól augusztusig tart. (Itt az Egyesült Királyságra vonatkozik a megállapítás, de hazánk esetében is helytálló.)
  • Az olyan fajták, mint a csau csau, a bulldogok, az agak, az angol springer spániel, a Cavalier King Charles spániel, valamint a staffordshire bullterrier gyakrabban kaptak hőgutát testmozgás hatására.

Ahogy a világ egyre forróbbá válik, a kutyáinkat is be kell vonnunk a hűvösség megőrzésére irányuló stratégiáinkba, mivel végzetes következményekkel járhat, ha nem gondoskodunk a biztonságukról”– fogalmazott Emily Hall, a Nottingham Trent Egyetem Állat-, Vidék- és Környezettudományi Karának kutatója és állatorvosa.

Hozzátette, hogy arról a legtöbb gazdának tudomása van – hála a rengeteg kampánynak –, hogy a forró autóban hagyott állat életveszélynek van kitéve. Ám azt már kevesebben tudják, hogy a melegben való futás, sétálás vagy játék ugyanolyan veszélyesek, és szintén az állat életébe kerülhetnek.

Amellett, hogy elengedhetetlennek tartja az ezirányú tájékoztatást, a kutyatartóknak azt javasolja, hogy nagy melegben akár hagyják el a sétáltatást, vagy azt kora reggelre időzítsék, amikor még hűvösebb van.

Kánikulában csak a kora reggeli vagy az esti órákban vidd sétálni a kutyát!

Dr. Dan O’Neill, a tanulmány társszerzője és a The Royal Veterinary College társállat-epidemiológia vezető előadója rámutatott, hogy napjainkban jelentősen megnőtt a kereslet az említett lapos arcú kutyák iránt. Emiatt kiemelten fontos, hogy a tulajdonosok tisztában legyenek azzal, kedvencük fokozott veszélynek van kitéve.

Dr. Anne Carter, a Nottingham Trent Egyetem állattudományi tanszékének vezető oktatója pedig abbéli nézetét fejezte ki, hogy a vizsgált adatok csak a valós eseteknek egy része. Meglátása szerint ugyanis nem minden hőgutát szenvedett állat jut el orvoshoz. Holott egy másik tanulmány rámutat, hogy az állatorvosi ellátás elengedhetetlen hőguta esetén, ami egyrészt megmentheti az állat életét, valamint a lehetséges szövődmények kockázatát is csökkenti.

Ezt tedd hőguta esetén

A legfontosabb, hogy fogadd meg az orvosok tanácsait, és ne mozgasd túl kedvencedet, pláne, ha az említett fajták közé tartozik. Emellett az alábbi tünetekre ügyelj, amelyek hőgutát jelezhetnek:

  • tág pupillák,
  • felgyorsult lihegés, szapora lélegzet,
  • hányás,
  • hasmenés,
  • gyors szívverés,
  • vörös nyelv, sápadt íny,
  • besűrűsödött nyál,
  • szédülés,
  • remegés, rángás,
  • ájulás, kóma.

Ha ezek valamelyikét tapasztalod, azonnal vidd a kutyát hűvös, lehetőleg légkondicionált helyre, de minimum árnyékba, majd kezd el hűteni! A legfrissebb ajánlások szerint ennek a leghatékonyabb módja fiatal, egészséges állat esetén az, ha hideg vízbe mártod. Idősebb vagy valamilyen alapbetegséggel élő kutyát pedig le kell önteni hideg vízzel, majd légkondicionáló, ventilátor vagy akár a szél erejének kihasználásával segíteni kell a víz párolgását.

Hőguta esetén azonnal kezd hűteni az állatot!

Ez az első és egyben legfontosabb lépés. Az időben megkezdett hűtés életmentő! Csak ezt követően indulj el a kutyával az állatorvoshoz.

állatorvos brachycephal szindróma elhízás gazda és kutya globális felmelegedés hőguta nyár nyári veszélyek nyomott orrú fajták

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink

A macskák is a kedvenceid?
Látogass el az Az én macskám oldalunkra is!