Eurázsiai fajtaleírás: Konrad Lorenz egyik kedvenc fajtája volt
Molnár Enikő
2023. augusztus 28 - Képek: Getty Images Hungary
Molnár Enikő
2023. augusztus 28 - Képek: Getty Images Hungary
Bár a legtöbb kutyafajta jól hozzászoktatható a családi élethez, sokuk számára ez nem ideális állapot. Ellenben vannak ebek, akiket kifejezetten úgy tenyésztettek, hogy a ház körüli élet legtöbb aspektusában megállják a helyüket, és az eurázsiai is közéjük tartozik.
Kiegyensúlyozott, családcentrikus, nyugodt, mégis figyelmes és éber… ez mind elmondható a fajtáról. Az eurázsiai kiváló választás lehet azok számára, akik egy olyan közepes termetű családi kutyát szeretnének, aki még a macskát sem valószínű, hogy megkergeti. Sőt, nem csak egyfunkciós ebek, kiváló házőrzők is lehetnek amellett, hogy lojális társai a család minden tagjának.
Az eurázsiai viszonylag rövid múltra tekint vissza. Története az 1960-as években kezdődött egy német úriember mellett. Julius Wipfel szeretett kutyája egy nagy, fekete, spicc jellegű eb, aki intelligens, önálló, kissé farkas-szerű volt. A kutya „örököse” egy farkasspicc lett, nevezetesen Bella, aki bár kiváló, lojális és szociális kutyának minősült, gazdája hiányolta egy-két tulajdonságát az előző kedvencének, aki jóval „primitívebb” személyiséggel rendelkezett. Wipfel elhatározta, hogy létrehoz egy kutyát, ami a szerinte kívánatos tulajdonságokkal fog rendelkezni.
Az „alap” a farkasspicc lett, mert jó személyiséggel és meggyőző küllemmel rendelkezik. Élettel teli, intelligens és nagyon hűséges fajta, emellett általában egészséges és hosszú életű. A vadászösztöne miatt nem kellett aggódnia, hiszen az elég csekély. A kérdés már csak az volt, hogy milyen fajta legyen az áhított kutya másik összetevője. Konrad Lorenz meggyőző leírásai miatt Wipfel a csau csaut vette fontolóra. Meg is volt a fajtában minden, amire szüksége volt: szereti a családját, szorosan kötődik hozzájuk. Az idegenekkel bizalmatlan vagy jobb esetben semleges, és bátor védelmezője a szeretteinek. Emellett viszont megvannak benne azok a „vadabb” tulajdonságok, amiket a Wipfel hiányolt a farkasspiccből: makacsság és egyfajta méltóság, ami miatt nem viseli jól, ha valaki kisebbrendűnek kezeli. A két fajta keverékét eredetileg „farkas-csaunak” (wolf-chow) hívta, és elkezdte hirdetni. Bár a kinézet is fontos volt Wipfel számára, első sorban temperamentum és tulajdonságok vezérelték a tenyésztésben.
1972-ben maga Konrad Lorenz is beszerzett egy kisebb termetű szukát egy elismert tenyésztőtől. A hölgyet Charlotte Baldamusnak hívták, aki elkötelezte magát amellett, hogy kollégáival létrehozzák a „tökéletes kutyát”, legalábbis az ő standardjaik szerint. Lorenz úgy nyilatkozott a kutyáról, hogy „az egyike a legjobb tulajdonságokkal rendelkező kutyáknak, akiket valaha tartottam”.
Sajnos idővel előjöttek betegségek, tekintve, hogy elég erőteljes volt a beltenyészet. Nem csak egészségügyi problémák mutatkoztak meg, de gyakoribb lett néhány nemkívánt viselkedés is. Emiatt 1972-ben egy újabb fajtával gazdagították a meglévő ebek genetikai állományát, méghozzá a szamojéddal. A barátságos természetének köszönhetően pozitív irányba változott a farkas-csauk viselkedése, és bónuszként a megjelenésük is impozánsabb lett. A megváltozott tulajdonságok miatt 1974-ben újraírták a fajtastandardot, egy évvel előtte pedig a fajtát elfogadta az FCI. De a név sajnos nem volt megfelelő, így kitalálták az eurázsiai elnevezést, tekintve, hogy európai és ázsiai fajták keveredéséből jött létre. A jelenleg érvényes standardot 2019-ben publikálták.
Az eurázsiai közepes termetű, marmagassága nemtől függően 48-tól egészen 60 centiméterig terjed, súlya 18 és 32 kilogramm között van. Robusztus kinézettel rendelkezik, elsősorban hosszú törzse, feszes háta, széles ágyéka és erőteljes fara miatt, de nem változtat ezen a mély mellkas és az enyhén felhúzott has sem. Végtagjait „oszlopszerűnek” szokták jellemezni. Feje ék alakú, szemből nézve kifejezetten hasonlít egyik felmenőjére, a csau csaura (legalábbis azokra az egyedekre, akiknek kevesebb redő van az arcán és az orrán) Farka visszakunkorodik a hátára. Szőre hosszú, kivéve a fején és a lábai elején. Színezete változatos, a vörös különböző árnyalataiban pompázhat, illetve lehet homoksárga, szürke vagy fekete.
Az eurázsiai emberközpontú, családbarát eb, nagyon kötődik a gazdáihoz. Emellett nyugodt, kiegyensúlyozott és magabiztos. Kíváncsi természetű, de nem túlzottan. Bár tartózkodó az idegenekkel szemben, nem agresszív. Nem rendelkezik levezethetetlen mennyiségű energiával, egy kiadós napi séta és egy kis játék elegendő lehet számára. Ha van lehetősége, akkor energikus, szívesen elkíséri gazdáját (vagy gazdáit) egy kirándulásra, esetleg egy nagyobb túrára.
Hűséges és odaadó fajta, könnyen tanul, de hamar megunja a repetitív feladatokat, ezért érdemes izgalmassá tenni az alkalmakat. Érzékeny kutyáról beszélünk, ezért fontos, hogy ennek megfelelően álljunk hozzá az oktatásához. Szeretettel, türelemmel és következetes (de nem durva) tanítással ki lehet belőle hozni a maximumot.
A fajta tenyésztésénél szem előtt tartották, hogy olyan ebet hozzanak létre, aki alkalmazkodóképes, így lakásban is teljesen jól érzi magát, feltéve, hogy megadják neki az elegendő mozgást. Mint a legtöbb kutya az eurázsiai is örül neki, ha van kert, viszont a látszat ellenére nem viseli jól a kinti tartást. Ennek első sorban nem az időjárás az oka, hanem a közelségre való igénye. Szeret a családjával egy légtérben lenni, így olyan gazdiknak tökéletes, akik kutyájukat a család tagjaként kezelik. Ezt meghálálja azzal, hogy kiváló társ lesz, és ha kell, még a házat is őrzi, moderált hangerővel.
Közel nemlétező a vadászösztöne, ezért alkalmas lehet más háziállatok mellé, illetve jól szoktatható kisgyerekekhez is. Nagyon fontos része a kutyatartásnak a szocializáció, és az a rengeteg jó tulajdonsága akkor jön elő leginkább, ha megfelelő módon foglalkoznak vele.
Dupla rétegű, hatalmas volumenű szőrzete miatt az eurázsiai ápolása elsőre nehéz feladatnak tűnhet, de nem jár több törődéssel, mint egy átlagos hosszú szőrű fajta bundája. Évente kétszer vedlenek, három héten keresztül. Ilyenkor megsokszorozódik a fésülések száma, és heti-kétheti alapos átkefélésből napi program lesz. A vedlési időszakban kikerülhetetlen, hogy mindenhová is szőrözzön, ezért a takarítóeszközök harcostársakká válnak ebben a néhány hétben. Nem kell gyakran fürdetni, ellenben a füleit és a mancsait érdemes többször is átnézni. Emellett, mint mindig, figyelni kell a körmök hosszúságára, illetve a fogak épségére.
Alapvetően szívós fajta és legtöbbször egészséges. Vannak kondíciók, amik megjelenhetnek, ezekre a felelősségteljes tenyésztők odafigyelnek. Hiba viszont mindig csúszhat a gépezetbe, ezért ezekre érdemes odafigyelni:
Felhasznált forrás: Szinák János – Veress István: A világ kutyái I.
Kövess minket!
Kapcsolódó cikkek