hirdetés

Apró, védtelen bárányt fogadott örökbe Max, az alfa kutya: videón mutatjuk, milyen édesek együtt

Hangai Lilla

2023. február 18 - Képek: Miss Olivia Jane Instagram

Bau, a kis bárány egy hónappal később érkezett a vártnál. Sajnos már az első pillanatokban látni lehetett, hogy a mamája egyáltalán nem érdeklődik iránta. Olivia Akers, a gazdi próbált türelmes lenni, de egy idő után úgy érezte, megszakad a szíve a látványtól. Akkor már abban is biztos volt, hogy ha azt szeretné, hogy Bau-nak is legyen esélye felcseperedni, magához kell vennie és neki kell felnevelnie.

hirdetés

Így került hát a csöppség a lakásba, aminek már volt egy uralkodója. Max az első pillanatban, amikor meghallotta sírni az apróságot, vigasztalni kezdte és úgy kezelte, mintha a saját kölyke lenne. Játszott vele, nyalogatta, felügyelte az etetést. A kapocs köztük elszakíthatatlanná vált néhány nap alatt.

Együtt szaladnak a labdáért is

Bau 3 hetes korára annyira megerősödött és annyit nőtt, hogy kiköltözhetett a lakásból. Ez azonban semmit sem változtatott a kapcsolatukon, továbbra is együtt játszottak az udvaron. Ha Olivia eldobta a labdát, nemcsak Max szaladt érte lelkesen, hanem Bau is. Akárcsak egy kutya. Bár őt nem annyira a labda érdekelte; inkább azt élvezte, hogy pótmamája és legjobb barátja milyen jól szórakozik.

A kisbari valahányszor meglátta Max-et, örömköröket futott. Igen, pont úgy, mint a kutyák. Együtt járták be az egész udvart minden nap. Szétnéztek a veteményesben, ellenőrizték, hogy a többi állattal is minden rendben van-e. Figyelmük mindenre kiterjedt és nem volt olyan dolog, amit ne együtt csináltak volna.

Eljött az idő, amikor Bau-nak ki kellett költözni a többi bárányhoz

6 hónapos korára Bau akkorára cseperedett, hogy ideje volt kiköltöznie a többi fajtársához. Olivia elmondta, hogy igyekezett felkészíteni magát arra, hogy Bau és Max barátsága ezen a ponton véget ér, mert ez a helyzet majd eltávolítja őket egymástól. Fájdalmas volt erre gondolni, de az élet nem állhatott meg a farmon.

A legnagyobb meglepetés akkor érte őket, amikor megtették a szokásos napi ellenőrzésüket a farm területét. Nem telt el úgy nap, hogy amikor Bau meglátta Max-et, ne szaladt volna oda hozzá, hogy üdvözölhessék egymást és bolondozhassanak. Pontosan úgy, mint Bau pár hetes korában. Letagadhatatlan, hogy a kapcsolatukon semmilyen csorba nem esett; még a távolság ellenére sem.

Anyja lánya

Olivia megfigyelte, hogy Bau mindent megtesz, hogy a körülötte lévő állatokat rendre utasítsa. Szereti, ha úgy mennek a dolgok, ahogy neki tetszik. Érdekes látni ahogy viselkedik, ugyanis nagyon emlékezteti Oliviát Max magatartására, aki egy alfakutya. És azt tudjuk, hogy az alfakutyák egyik legjellemzőbb sajátossága, hogy akkor boldogok, ha minden úgy történik, ahogy azt ők akarják.

A kapcsolatuk nem csak egyszerűen barátság. Olyan értéket őriznek ők ketten, amire minden ember és állat is vágyik ezen a földön: érdek nélkül, tisztán szeretik egymást. Szerintünk fantasztikus gyerekkönyv válna a sztoriból. Ha valaki kedvet kapott a megírásához, küldje el nekünk is!

alfakutya amerika Bau és Max farm igaz történet instagram kutya pótmama megható kutyás történetek pótmama

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink