hirdetés

Az 5 brit és ír pointer, valamint szetter: az arisztokratikus megjelenésű, eszes vadászok

Hangai Lilla

2024. március 28 - Képek: Getty Images Hungary; Az Én Kutyám

AZ FCI VII. fajtacsoportjában kapnak helyet a vizslák, azon belül a 2. alcsoportban a Brit és írt pointerek és szetterek. A 2.1-es alosztály tartalmazza a pointereket, a 2.2-es pedig a szettereket.

hirdetés

Lássuk hát a brit és ír pointerek és szetterek történelmét és jellemét.

Vörös-fehér ír szetter

1.) Angol pointer

A pointer elnevezése az angol point szócskából ered, melynek jelentése mutat. A lőfegyverek előtti időkben a brit pointerek (kezdetben nem egyetlen fajtára utalt a pointer megnevezés, hanem inkább a kutyák típusára) nyúlra vadásztak, kopókkal együtt, vállt vállnak vetve. Míg a pointerek feladat az volt, hogy jelezzék a zsákmány helyét, addig a hajszát már a kopókra bízták. Az 1700-as években, amikor elterjedt a húzásra való vadászat (röptében meglőni a madarat), a pointer a vadászok állandó társává vált. Egyes források szerint Spanyolországból származik az angol pointer őse, és bár ez az állítás nem bizonyított, mégis ez tekinthető a legvalószínűbbnek. Pontos születési idejét azért is nehéz megállapítani, mert kialakulásakor (17-18. század) Európa legtöbb országában már léteztek hasonló kutyák.

Rajongói szerint az angol pointer a kutya faj erejének és kecsességének legmagasztosabb kifejeződése. És valóban, egy rendkívül intelligens, nemesi megjelenésű, kötelességtudó négylábú. Családjával szemben elképesztően kedves, ám amikor munkára kerül a sor, nincs az a körülmény, amely elterelhetné a figyelmét. Családi kutyaként is tartható aktív háztartásokban, de kizárólag olyan gazdák által, akiknek van tapasztalata a vadászkutyák nevelésében. És persze van elegendő idejük és energiájuk arra, hogy lemozgassák és mentálisan lefárasszák a kedvencet.

Angol pointer vadmegállással jelzi a vad helyét

2.) Angol szetter

Az angol szetterek története mintegy 400 évre nyúlik vissza a történelemben. Angol, vidéki urak birtokain tenyésztették ki őket régi spániel- és pointerfajtákat keresztezve, hogy olyan vadászkutyákat hozzanak létre, akik miután kiszagolták a vadat, annak helyét csendben fekve jelezzék. Erre utal a setter név is, melyet magyarosítva szetternek írunk. A név a set szócskából ered, amely angol nyelvterületen a vadászatban használt szakkifejezés, és azt jelenti, hogy a kutya a vad irányába mutat. Miután a lőfegyverek elterjedtek, a szetterek a pointerekhez hasonlóan vadmegállással jelezték a vad helyét, emellett azonban az eredeti módszerük is nagyon sokáig megmaradt. A 19. századra a szetterek földrajzi előfordulásuk szerint elkezdtek elválni egymástól, így alakultak ki a különböző fajták. A modern angol szetter kifejlesztése Edward Laverack nevéhez fűződik.

A tehetség ebben az esetben bizony lélegzetelállító külsővel és remek temperamentummal is társul. Az angol szetter igazi emberközpontú kutya, az idegenekkel is nagyon jól kijön, kedves a gyerekekkel, és fajtársaival is könnyedén megtalálja a közös hangot. Persze ezek ellenére az tagadhatatlan, hogy szívének csücskében mindig egyedül a gazda fog helyet foglalni. Okos, könnyen tanul és mozogni is nagyon szeret, ám szerencsére nem veti meg a kanapén való lustálkodást sem. Az angol szetter nagyon ragaszkodó fajta, akinek fontos a családdal eltöltött idő. Ha jót szeretnénk ennek az aktív ebnek, akkor vigyünk sétálni naponta többször is, játszunk vele sokat, és járjunk együtt kirándul vagy mélyedjünk el a kutyás sportokban.

Angol szetter

3.) Gordon szetter

Skót vadászok nemzedékeken át tenyésztették a kopókat és collie típusú kutyákat egymással úgy, hogy létrehozzák belőle a szetter vonalat, vagyis egy olyan kutyát, amely nehéz körülmények között is megállja a helyét madarak vadászata közben. Alexander, Gordon negyedik hercege – kastélya a sziklás Skót-felföldön feküdt – élénk érdeklődést mutatott ezek után a különleges szépségű és hatékony kutyák iránt. Az 1800-as évek elejére a herceg kennelje olyan szettereket adott a világnak, amelyek nevét és külső jellemzőit a mai, modern gordon szetter viseli. Az egyetlen skót vadászkutya jellegzetessége, hogy amikor rátalál a zsákmányra, körözni kezd körülötte, így tartja azt fogva.

A gordon szetter merész és magabiztos eb, aki határozott, ha munkáról van szó, a kanapén elnyúlva azonban gyengéd és kedves. A lenyűgöző külső erős, jól terhelhető és ellenálló kutyát takar. Igen eszes és hűséges, amely tulajdonságai a családi kutya létre is ideálissá teszik. Arról azonban nem szabad megfeledkezni, hogy egy munkakedvelő vadászkutyáról van szó, akiknek napi 1-2 óra intenzív mozgásra szüksége van, különben unatkozni kezd, és rombolóvá, depresszióssá válhat. Nagyon ragaszkodó jószág, így csak olyanoknak ajánlott, akik sok időt és energiát tudnak szánni a kutyájukra.

Gordon szetter

4.) Ír szetter

Az FCI az ír szetter két színváltozatát különbözteti meg, a vöröset és a vörös-fehéret, melyeket külön fajtaként ismer el.

Ahogy az angol szettert, úgy az ír szettert is arra tenyésztették ki, hogy szaglásával felkutassa a vadat, majd azt csendben, lefekve jelezze a vadásznak, aki eztán hálóval begyűjtötte azt. A lőfegyverek feltalálása előtt a szetterek nemcsak az előbb említett módon kopókkal, de sólymokkal is dolgoztak együtt. Az 1800-as évek ír vadászai sima, vörös szettereiket úgy tenyésztették ki, hogy azok az ingoványos talajon is gyorsan mozogjanak, ezért a gordon szetterekkel ellentétben sokkal légiesebb, könnyedebb kutyák. A lőfegyverek elterjedése után a vad elhozására is bevetették, amit akár a jeges vízből is nagy lelkesedéssel halászott ki. A vörös-fehér változat nagyon ritka.

Életteli, légies, kedves, gyönyörű eb, aki családi kutyának is elsőosztályú. Extrovertált négylábú hírében áll, aki nagyon barátságos, szívesen ismerkedik, szeret az emberek közelében lenni. Az ír szetter igazi gyermeklelkű kutya, aki hajlamos lehet a rakoncátlankodásra is, így a gazdának résen kell lennie. Családjához erősen kötődik, így csak kinti tartásra nem alkalmas. Mozgékony kutya lévén azonban a rendszeres, sok és minőségi mozgás elengedhetetlen számára.

Ír szetter /Fotó: Az Én Kutyám

Fontos!

Az FCI fajtacsoportok szerinti jellemzéseink célja, hogy megismertessünk a hivatalosan is elismert kutyafajtákkal. Igyekszünk a hely szűkössége ellenére, amennyire csak lehet, részletesen beszámolni róluk, de sajnos arra nincs lehetőségünk, hogy mindent megosszunk veletek az adott fajtákról. A fajtaválasztás előtt mindig tájékozódj többféle releváns forrásból is, és ami még fontosabb, több tenyésztőtől! Egy felelős szakember tájékoztatni fog arról, hogy az adott fajtának mik lehetnek az esetleges hátulütői, és azt is el fogja őszintén mondani, hogy az életviteled és lehetőségeid alapján alkalmasnak ítél-e meg a fajta tartására.

Ide kattintva elérheted L. Péterfi Csabával készült interjúnkat, aki corgik mellett ír szettereket tenyészt. Tőle első kézből értesülhetsz, milyen is egy ír szetter családi kutyaként.

angol pointer angol szetter brit és ír pointerek és szetterek fci gordon szetter ír szetter

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink

A macskák is a kedvenceid?
Látogass el az Az én macskám oldalunkra is!