hirdetés

A kiképző, aki beleszületett a kutyázásba: a terápiás foglalkozásoktól a mondioringig

Szénási Szimonetta

2023. június 24 - Képek: Csörgő Balázs

Csörgő Balázs sokrétű tapasztalatokkal rendelkezik a kutyákkal kapcsolatban. Tenyésztőcsalád sarjaként már születésétől természetes volt számára a négylábúak társasága. Idővel pedig neki magának is a kutyák jelentették a természetes közeget. Kezdetben terápiás jószágokkal dolgozott, majd maga is részt vett különféle képzésekben, ezen felül pedig egyre aktívabb szereplője a kutyás sportoknak.

hirdetés

A kiképző idén élete egyik legnagyobb kalandját élhette át abban a hat napban, amíg egy norvég szánhúzó táborban vendégeskedett. Az élményekben és tapasztalatokban bővelkedő csaknem egy hét alatt volt szerencséje megismerkedni a huskyk igazi természetével – és ezt egy korábbi beszélgetés alkalmával megosztotta velünk és olvasóinkkal is. Ezúttal pedig arról kérdeztük a kutyakiképzőt, miként alakult a „kutyás karrierje”. A tanítás mellett bepillanthattunk a terápiás négylábúak sokrétű feladatvégzésébe, valamint az eddig kevésbé ismert, ám egyre szélesebb réteget lebilincselő mondioring nevű sportág rejtelmeibe.

Csörgő Balázs számára a kutya születése óta társ.

Mióta foglalkozol kutyákkal?

Csörgő Balázs: A kutyázás a születésemtől fogva része az életemnek, tekintve, hogy a családom tenyésztéssel foglalkozott. Egészen pontosan törpe schnauzerekkel. Így az egész gyermekkoromat meghatározta a kutyával való létezés. Kicsiként kiállításokra, kutyaiskolákba jártam.

Gyerekként is egyértelmű volt, hogy a későbbiekben ezzel szeretnél foglalkozni?

Cs.B.: A figyelmemet és az érdeklődésemet száz százalékban lekötötték a kutyák. Jó kézügyességem volt, így gyakran készítettem kutyás rajzokat is. Az egy-kétnapos kölykök voltak a modellek, de anatómiai vázlatokat is másoltam a könyvekből. A kérdésre, hogy „mi szeretnék lenni?”, azt válaszoltam, hogy állatkerti gondozó. Voltaképp ettől nem is távolodtam el annyira, hiszen kutyakiképző lettem. Ezen kívül volt más elképzelésem is: szívesen lettem volna filmrendező. Ez annyiban valósult meg, hogy korábban dolgoztam filmes újságíróként.

A terápiázást Dalival kezdte.

Mikor lett professzió a kutyázás?

Cs. B.: Kezdetben a már említett filmes újságírás mellett a vendéglátásban dolgoztam. Főállásban „kutyázni” körülbelül 13-14 éve kezdtem el, mégpedig terápiás céllal: ekkor vesztettem el a feleségemet. A gyászfeldolgozásban sokat segített a kutyás terápia. Dali nevű fehér retriever keverékemmel kezdtük meg a terápiás munkát, egy alapítványnál végeztem el a képzést. Ám hamar tisztázódott, hogy bár Dali nem rossz, de én nála jobbat szerettem volna. Keresgélni kezdtem, így találtam rá Fantára.

Mesélnél róla?

Cs. B.: Fanta egy sárga labrador szuka, aki Dalihoz hasonlóan szintén mentett, már felnőtt korú kutya volt, mikor hozzám került a Retriever Rescue nevű szervezettől. Nem akartam kölyköt képezni, tudniillik sokkal könnyebb egy már felnőtt jószágot találni, aki megfelel a terápiázáshoz szükséges kritériumoknak. Ugyan Fanta frissen került a szervezethez, így sok információ nem volt róla, ám rövidesen kiderült, hogy tökéletes a feladatra. Mind a stressztűrés, mind a motiválhatóság szempontjából kiváló volt, ami a két sarkalatos pontja a terápiás kutyák tanításának és munkavégzésének.

Fanta és Dali.

Az örökbefogadást követően 4 hónappal már le is vizsgázott. Ezt követően enyhe és középsúlyos fogyatékkal élő gyerekekkel foglalkoztunk, valamint iskolákba is ellátogattunk. Emellett multiknak is tartottunk kompetenciafejlesztéseket, illetve üzleti kommunikációs foglalkozást, valamint nyomozócsoportokkal is dolgoztunk.

Fanta egy iszonyatosan jó választás, egyúttal egy fantasztikus kutya volt. 10 regénybeillő évet töltöttünk együtt. A közelmúltban történt elvesztése nagyon megviselt.

Sajnálom, hogy el kellett búcsúznotok! Fanta nélkül már nem akartad folytatni?

Cs. B.: A kora miatt már Fantával is abbahagytuk pár éve a foglalkozásokat, nyugdíjba vonult. De egy izgalmas utazás volt, nagyon élveztem!

Fanta nemcsak terápiás kutyának, társnak is fantasztikus volt.

Ezután mi volt a következő állomás?

Cs. B.: Ennek a kérdésnek megválaszolásához picit vissza kell ugranom az időben. Amikor még csak Dali kutyám volt meg, akivel elkezdtem a kutyásterápiát, közben lejártam egy kutyaiskolába őrző-védőzni. Ez nem a klasszikus értelemben vett kutyaiskola volt, leginkább sport és szolgálati kutyák képzésével foglalkoztak. A szolgálati kutyákat általában a büntetés-végrehajtásnak és más fegyveres testületeknek képezték. A kutyás terápia mellett ez volt még a kutyás elfoglaltságom. Ez az időszak nem tartott sokáig, mert nem tudtam a régi iskola képzési módszereivel azonosulni. Nagyon sajnáltam, mert a kiképzés vezetőt több mint egy évtizede ismertem, de az elvek természete már csak ilyen, és eljöttem. Időközben örökbe fogadtam Fantát azzal a szándékkal, hogy terápiás kutyát képezzek belőle.

Mikor kiválasztottam, elvégeztem rajta minden olyan tesztet, ami bizonyítja számomra az alkalmasságát erre a célra. Figyeltem minden reakcióját, legapróbb jeleit, de bevallom őszintén, hogy már első találkozásunkkor lenyűgözött.

Az örökbefogadása után azért, hogy kizárhassam személyes elfogultságomat, kikértem más kutyaoktató véleményét is Fanta képességeiről, temperamentumáról. Emiatt ellátogattam egy hozzám közel eső kutyaiskolába – ez volt a Szentendrei Kutyasuli –, hogy az iskola vezetője, Rózsa Róbert is vessen rá egy pillantást. Robival egyezett a véleményünk Fantát illetően, el is kezdtem járni vele a kutyaiskolai foglalkozásra, hogy ezzel egészítsem ki a terápiáskutya-képzését.

Számomra ott kinyílt a világ, azt éreztem, hogy megtaláltam azt amit eddig kerestem.

Robival és a többi oktatóval nagyon gyorsan baráti kötelékek alakultak. Nagyon hamar szóba került köztünk az őrző-védő sport, és egy pillanat alatt újra védőkar került a karomra. Az a szemlélet, szakértelem, képzési módszer, amit Robi és az iskola képviselt, teljesen rabul ejtett. Bő tíz évvel ezelőtt pozitív megerősítéssel tanított sportkutya képzés a legtöbbek szerint is ördögtől való dolog volt hozzáteszem, hogy sok esetben annak tartják még ma is.

Ugyanez volt igaz a családi kutyák oktatására is. Progresszív és úttörő szemlélet volt ez akkor, és még most is, legfőképpen a sportkutyázásban. Azon kaptam magam, hogy ott vagyok a reggeli őv-tréningeken, a kutyaovitól az alapfokú és középfokú tanfolyamokon keresztül a klub foglalkozásokon és az egyéni képzéseken át mindenhol. Kezdetben néhány gazdakereső kutyával foglalkoztam, majd egyre többen kerestek meg segítségért különféle problémák kapcsán.

Félős, rosszul szocializált, agresszióproblémákkal vagy szeparációs szorongással küzdő, illetve ex-viadalos kutya is volt köztük. Eleinte házhoz mentem, ott folyt a tanítás. Mondhatni, akkor született és vált velem eggyé a Dog Solution.

Innen adta magát a saját iskola alapítása?

Cs. B.: Az első időszakban még nem, de később már nem fért bele az időmbe, hogy mindenkihez kimenjek, így elkezdtem csoportban foglalkozni az állatokkal. Ekkorra már Fanta is kiöregedett a terápiás foglalkozásokból, így a figyelmemet a képzésnek szentelhettem.

Miért jobb csoportban dolgozni?

Cs. B.: Egyrészt az egyéni tanításra nincs elég időm, másrészt szeretem a csoportdinamikát. Ráadásul közösségben jobban előjönnek bizonyos problémák, amikre amúgy nem derülne fény.

A kiképző a pozitív megerősítésre esküszik, de vallja, hogy mindig helyzetfüggő, milyen módszer vezet eredményre.

Továbbra is bármilyen problémával fordulhatnak hozzád a gazdák?

Cs. B.: Igen, ez nem változott.

Milyen módszerrel dolgozol?

Cs. B.: Az adott probléma határozza meg a módszert. Szerintem a tanítás egy nagyon összetett folyamat. Tanultam etológiát, emellett folyamatosan nyomon követem az újabb és újabb kutatási eredményeket, amiket mind beépítek a munkámba. Vallom, hogy muszáj folyamatosan fejlődni, hiszen sok korábban jónak hitt metódus mára elavult. Például az úgynevezett kényszermódszer, amit én nem is használtam soha. Ugyanígy a falkaelméletet is meghaladták, pedig sokáig állta a helyét.

Meglátásom szerint az tud sikeres lenni, aki követi és érti is a kutatási eredményeket. Az élet minden terén haladni kell az adott ágazat fejlődésével, jelen esetben a képzés terén. Ráadásul hazánk élenjárónak, mintegy zászlóshajónak mondhatja magát ezen a téren, gondoljunk csak Csányi Vilmos etológusra!

Ugyanezeket az elveket vallom a sportkutyázás terén is. Jómagam soha nem használok semmiféle kényszerítő eszközt Záporral a mondioring során. Emiatt sok kritikát is kaptam A sportkutyák pozitív megerősítését sok kritika éri, de végül mindig bebizonyítottuk, hogy így is lehet nagyon magasan lehet képezni igen erős ösztönű kutyákat is, mint amilyen az enyém.

 

Mesélnél erről a sportágról?

Cs. B.: A segédelés tekintetében IGP-vel (Internationale Gebrauchshunde Prüfungsordnung; nemzetközi munkakutya vizsgarend – a szerk.) kezdtem, de IGP-s kutyám nem volt. Túl kötött számomra, már jellememből adódóan is. Így jött az életembe 4 éve a mondioring, ami nemhogy nem kötött, de mondhatni folyamatosan változik. Szintén engedelmességi, ügyességi és őrző-védő feladatból áll, ám egy-egy verseny mindig egy adott tematika köré épül. Legutóbb, a Nagyváradon megrendezett mondioring vb-n például Artúr király legendája volt a díszlet alapja. Ez a téma az egyes szituációkban is visszaköszön. Ezen felül ami a szabadságot, egyúttal a kiszámíthatatlanságot biztosítja, hogy sosem tudhatod, mire készülj. Azt szoktam mondani, hogy a mondioringra úgy készülünk, hogy mindenre készülünk. Nem lehet tudni például, mi lesz az apporttárgy: egy cipő összekötve két körömkefével, egy elágazó PVC-cső, két összeillesztett munkavédelmi sisak vagy épp egy vízzel jól megszívott autómosó-szivacs. Ráadásul sok helyzetben a kutya teljesen egyedül van a feladatvégzés közben, így tudnia kell önállóan is döntéseket hozni. Ami még nehézsége ennek a sportágnak, hogy a feladatok egymás után következnek. Így hosszú időt töltesz a pályán, ami fizikailag és mentálisan egyaránt kimerítő.

Zápor nevű malijával épp versenyfelkészülésben vannak.

Mennyire ismert ez a sportág?

Cs. B.: Azt tapasztalom, hogy egyre népszerűbb. Ami miatt talán nem olyan ismert, mint más kutyás sportok, hogy egyes részei nem annyira látványosak, és talán nem is közérthetőek. Ezen segíthetne, ha például valaki narrálná az eseményeket, elmagyarázva mit látnak pontosan a nézők, vagy mi az adott feladat nehézsége. A tárgyőrzés vagy a kísérőfeladatok egy kivetítőn mutatva, szakkomentárral igazán izgalmassá válhatnának. Így a szabályokat nem ismerők is értenék például, hogy a segédek miként próbálják kizökkenteni a kutyát az őrzésből, próbálva elcsalni a helyéről; ugyanígy azt is, hogy miért nehéz úgy kísérnie az ebnek, hogy közben egy vagy két ember folyamatosan ellene dolgozik az állandó megzavarással. Ezek a pálya széléről nézve nem olyan lehengerlőek, pedig óriási kihívást jelentenek egy kutya számára.

Említetted Záport. Vele versenyzel most?

Cs. B.: Igen, Éppen versenyfelkészülésben vagyunk. Ő egy szuka belga juhászkutya, egy „mali”, aki az egyetlen nem örökbefogadott kutyám. Szolgálati sportkutyás tenyésztőtől vásároltam, kifejezetten a mondioring miatt. Fajtáján belül ő pici, mindössze 22 kiló.

Nagyon jó kutya, talán kicsit túl agyas is, ami pluszfeladat a vele való munka során.

Bár vannak, akik a sportcélok miatt kisebb hangsúlyt fektet az állat szocializációjára – nem járnak vele kutyafuttatóba, kirándulni vagy kávézókba, tehát keveset vannak közösségben –, így ezek a kutyák „nyersebbek”. Én pont nem ezt akartam! Már csak kiképzőként is alapvetőnek tartom, hogy egy kutya emberrel és más állatokkal egyaránt jól kijöjjön. Ugyanakkor azt is szerettem volna, ha Zápor eredményes a sport terén. Ez ilyen formában nagyobb kihívást jelentett, és bizonyos szempontból ellentmondásos is – de azt mondhatom, sikerült megvalósítani. Vallom, hogy a kutya egy tükör: megmutatja, mit lehet elérni megfelelő hozzáállással és a befektette munkával. Zápor egy kedves, jól szocializált kutya, egyúttal eredményes a sportban. Ez volt a célom.

Zápor és Harmat.

Zárszóként még elmondom, milyen érdekesen alakult nálam a „vizes vonal”, tudniillik a kutyáim nevét illetően: az említett Fantán és Záporon kívül van egy Harmat nevű whippetem, és a következő kutyám neve Csermely lesz. Úgy látszik, a víz elem meghatározó az életemben.

kiképző kutyaiskola kutyakiképző kutyás terápia kutyaterápia labrador retriever mentett kutya mondioring őrző-védő röökbefogadás

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink

A macskák is a kedvenceid?
Látogass el az Az én macskám oldalunkra is!