hirdetés

A magyar fajta, amelynek múltját sokan rosszul ismerik: történésszel beszélgettünk

Szénási Szimonetta

2024. március 19 - Képek: Mátrai Dávid; Hungexpo; Bödők Gergely; Az Én Kutyám; Ádám Korinna (Ebportré)

A viharos történelmi múlt átszőtte a fajta történetét, és a honfoglalásig visszanyúló legendák sokasága született az erdélyi kopóról. A tényeket Bödők Gergely történész tisztázza.

hirdetés

A cím kiegészítéseként fontos kiemelnünk, hogy Bödők Gergely nem csupán történész, de immár hat éve kopózik is, ráadásul mostanra már három kan erdélyi kopó büszke gazdája. Így nemcsak a kutatásain, de saját tapasztalatain keresztül is rengeteget tud ezekről a kevéssé ismert vadászkutyákról.

Bödők Gergely az idei FeHoVán is előadott az erdélyi kopókról /Fotó: Hungexpo

Legendák övezik

Azt gondolhatnánk, Gergelyt a szakmai érdeklődés vezette el az erdélyi kopókhoz, ám épp fordítva történt. Előbb született meg a vágy a kutyatartás iránt, majd talált egymásra a fajta és a leendő gazda, végül a történész csak ezt követően mélyedt el a kopók múltjában.

A kutatómunka során pedig több kalandos-romantikus elképzelést is megcáfolt ezzel a ritka vadászkutyafajtával kapcsolatban. Ennek a mondhatni mitizálásnak (ami nem csak magyar sajátosság) a forrása egyrészt az Erdélyhez is több szállal kötődő viszontagságos történelmünk, másrészt a nemzeti gyökerekhez visszanyúlni igyekvő romantikus néplélek lehet.

A történész legifjabb kopója, Zete / Fotó: Bödők Gergely

Személynévként használták

Ahogy Bödők Gergely rámutat, az erdélyi kopó eredetét sokan a honfoglalásig, az Ugor korig vezetik vissza. Standeisky Andor kinológus feltételezte, hogy a kopó a vizsla őse lehetett. Ezt a vonalat képviselte többek között Fodor Tamás kinológus is, aki szintén mintegy kétezer éves múltra vezette vissza az erdélyi kopók származását. Feltételezték, hogy a korabeli kutyák keveredéséből születhetett meg a fajta, ám erre nincsenek közvetlen bizonyítékok. Annyi bizonyos, hogy az erdélyi kopó az Európában használatos kopók közé sorolható.

A képet tovább árnyalja, hogy maga a kopó szó megelőzte a fajtát. Már 1237-es forrásban is találkozhatunk vele, ám a korabeli „italt kapó” jelentésben, személynévként.

Dongó, a család legidősebb kopója figyelmesen hallgatta a beszélgetést / Fotó: Az Én Kutyám

 

A 14. században Kálti Márk-féle Képes Krónika saját kora 5 vadászkutyáját is ábrázolja, de ezeknek az ebeknek más a színük, mint a mai standard. A 16-17. században a kopó szót egyre inkább már a funkcionális vadászkutya megnevezésére használták – a kopózás bevett szokás volt nagyvadra –, így különítve el őket a vizsláktól és az agaraktól.

Státuszszimbólummá vált

Egy 1647-es udvari katalógus szerint II. Rákóczi György erdélyi fejedelemnek nem kevesebb, mint 75 kopója volt, akikre 8 kutyapecér felügyelt. Ez is jelzi, mekkora becsben tartották ezeket a jószágokat, akik egyúttal státuszszimbólummá is váltak a korban. Komoly falkával, 83 kopóval büszkélkedett az erdélyi fejedelem, I. Apafi Mihály is.

A 18. században domborműveken még medvevadászat közben is megörökítették ezeket a kutyákat. Mai értelemben vett erdélyi kopókról azonban csak a 19. század első harmadától beszélhetünk.

Zete (balra) és Dongó / Fotó: Az Én Kutyám

Pontosan datálható

A reformkor nagy népszerűséget hozott az angol mintára szervezett, lóháton való falkakopászatnak, ami eltért az addig többé-kevésbé általánosa elterjed gyalogos kopózástól. Széchenyi István és Wesselényi Miklós rendszeresen hódolt ennek a vadászati formának.

De ebben az időben az „erdélyi” jelző leginkább a kutya származására utal. A ma ismert erdélyi kopónak az első leírása egy 1901-es erdélyi német nyelvű vadászlapban jelent meg, Czynk Ede ornitológus tollából.

A mi kutyánk

Mint a történész hangsúlyozza, a reformkor előtt nem volt a fajtáknak, tágabb értelemben az állatoknak „nemzetisége”. A korszellem azonban megkövetelte, hogy nekünk is legyen saját (magyar) kutyánk, ami döntően azt jelentette, hogy az nem angol, nem német vagy francia. Ennek szimbolikus jelentősége volt, amely szorosan összekapcsolódik a nemzeti ébredéssel.

Rosszkor jött Trianon

A trianoni békeszerződés az erdélyi kopók helyzetét is meghatározta. Erdély és a Felvidék elcsatolásával elkerültek azok a területek, amelyek a legalkalmasabbak voltak kopós vadászatokra.

A II. világháborút követő revízió során, a terület-visszacsatolásokkal párhuzamosan a kopót is újra felfedezte a hazai közvélemény.

A még kölyök Dongó gazdái társaságában / Fotó: Ádám Korinna

Dúvadként irtották?

1940-41-ben, a századfordulón egykor már lezajlott viták újra kirobbantak akörül, hogy mennyiben felel meg a kopózás a modern vadászat követelményeinek, akkor, amikor a kopóállomány már igen csekély létszámú volt.

Végül elsősorban az arisztokráciára mért csapásként 1945 után a kopózást betiltották Magyarországon és Romániában is. Utóbbi országban az is rontott a kopók megítélésén, hogy „magyar kutyának” számítottak. Noha valóban vannak rendeletek, amelyek a kopót és az agarat dúvadnak minősítették, arról a történész nem ismer forrást, amely az erdélyi kopók kifejezett irtásáról szólnának. Ez minden bizonnyal a legendárium része.

Tudj meg mindent hamarabb a kutyás élet szakértőitől! Az én kutyám YouTube csatornájának előfizetőjeként már szerdánként meghallgathatod a DOGZ Podcast legfrissebb epizódjait.

A máramarosi pár

Az 1971-ben megrendezett Vadászati Világkiállítás előkészületei fordították meg a fajta sorsát. A 60-as évek második felében a hazai szakemberek nagy erőkkel kezdték keresni azokat a kopókat, amelyek képviselni tudnák magukat a bemutatni kívánt magyar kutyafajták között.

Végül 1968-ban Máramarosról érkezett hazánkba Nyisztor Péter két erdélyi kopója, amely egyúttal elindította az erdélyi kopók oda-vissza áramlását a két ország között. Ez a Mózsi és Réka névre keresztelt testvérpár utóbb a Fővárosi Állat- és Növénykertbe került.

 

„Vágtában” Cohárd, Zete és Dongó, a történész kutyái / Fotó: Mátrai Dávid

Eddigre már – egészen pontosan 1966-ban – a Nemzetközi Kinológiai Szövetség (Fédération Cynologique Internationale; FCI) beiktatta a fajtát, valamint rögzítette a fajtastandardot. 1969-ben megkezdődött az erdélyi kopók törzskönyvezése, 1971-ben pedig a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületeinek Szövetségén (MEOESZ) belül megalakult a kopó szakosztály dr. Tóth Zoltán vezetésével.

A rendszerváltás igazán pozitív változást hozott ezen különleges szépségű és képességű vadászkutyák életébe, hiszen mint arra Bödők Gergely rámutatott, ez idő tájt felértékelődött minden, ami Erdéllyel volt kapcsolatos. 2016-ban az erdélyi kopó Magyar Értéktárba sorolt fajta lett, majd 2017-ben a hungarikumok közé is bekerült – a többi magyar kutyafajtával egyetemben.

Ha szeretnél bepillantást nyerni a háromgyermekes édesapa és három kan kopójának mindennapjaiba, ebben a cikkünkben Bödők Gergely a családi élet és a kopózás összehangolásáról, valamint a város kutyatartás mikéntjéről mesél.

Bödők Gergely (Dunaszerdahely, 1983). Történész, a Clio Intézet társügyvezetője (2018–2023) és a Kikötő – Polgári Szalon vezetője. A révkomáromi Selye János Magyar Tannyelvű Gimnáziumban érettségizett, az ELTE történelem szakán végzett és az egri Eszterházy Károly Egyetem történelemtudományi doktori iskolájában doktorált. Kutatási területe a magyarországi vörös- és fehérterror, az ország román megszállásának története, a Magyarországi Tanácsköztársaság története és a hazai vadászatok története. Nős, három kisfiú édesapja és három erdélyi kopó tulajdonosa.

Bödők Gergely első világháború Erdély erdélyi kopó honfoglalás kutyás történelem magyar kutyafajták második világháború tenyésztés történelem

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink

A macskák is a kedvenceid?
Látogass el az Az én macskám oldalunkra is!