hirdetés

Avellanára vadász gazdája nem tartott már többé igényt, ugyanis a kutyus szinte a teljes testére lebénult. Az altatás maradt számára az egyetlen lehetőség. Pártfogói azonban még ebben a reménytelennek hitt helyzetben sem hátráltak meg, és elhatározták, hogy megmentik a kutyus életét.

hirdetés

Az élet néha kegyetlen, és sokszor azt tartjuk a legbölcsebb dolognak, ha nem ragaszkodunk ahhoz, ami menthetetlen. Ez nagyon sokszor igaz, és rengeteg esetben megkímél bennünket még több fájdalomtól. De amíg a reménynek ragyog egyetlen kis szikrája is, megéri küzdeni. A következő blöki története erre a legjobb bizonyíték.

Csak a fejét tudta megemelni

Amikor a kis andalúz podencot a kórházba szállították, arra még képes volt, hogy megemelje a fejét, de a végtagjait egyáltalán nem tudta mozgatni. Az orvosok azt is megállapították, hogy ez nem egy újkeletű állapot, egy ideje már így létezik szegény Avellana. A vizsgálatok során fény derült arra is, hogy a bénulást egy idegrendszeri gyulladás okozza. És még így is, a kutyus szemei tele voltak reménnyel és életigenléssel. Hát, az biztos, hogy nem az a típus, aki egykönnyen feladja.

Ez olyan körülmények között különösen nehéz, amit egy kutya tapasztal. Ők nem értik mi történik velük, így még ijesztőbb, ha egyik pillanatról a másikra nem tudnak megmozdulni. A gondos felvigyázói és a verhetetlen fizioterápia azonban megtette a hatását.

A fizioterápia a kutyáknál is úgy működik, mint az embereknél

Amikor elkezdődött a terápia, a mozgásképtelenségtől csontsoványra fogyott Avellana mindenféle érdekes eszközön kezdték el tornáztatni. Pont olyan eszközökön, és hasonló technikákkal, amiket az embereken is használnak. Az egyik gyakorlathoz egy hatalmas, felfújható labdát használtak, de speciális, barázdált, puha tüskékkel ellátott matracokat is igénybe vettek, amivel a talpat stimulálták, hogy beindítsanak bármiféle apró mozdulatot, érzékelést. Nem telt bele sok idő, és a blöki máris meg tudta mozdítani a lábait és elkezdte csóválni a farkát!

Tolókocsiban indult sétára az első időkben

Hogy mentális stimuláció is érje a rozsdaszínű bundájú ebet, egy tolókocsiba fektették, és rövidebb sétákra vitték. Nagyon jó tett neki a friss levegő és találkozhatott a menhelyen lakó többi kutyával is. A Galgos Del Sol Spanyolországban kifejezetten spanyol fajták mentésével foglalkozik, mint péládul a galgók vagy a podencok. Abban reménykedtek, hogy ezek az ingerek még inkább motiválják majd abban, hogy minél hamarabb a saját lábán látogathassa meg őket.

Nem kellett csalódniuk! A fejlődés rohamosan haladt, így hetente néhány alkalommal már medencében is folyt a terápia. A gondozói akkor tudták, hogy megnyerték a háborút, amikor ugyan segítséggel, de a kutyus képes volt már néhány lépést tenni. Úgy tanították újra járni, mint ahogy az anyukák ösztönzik a csecsemőket az első lépéseik alkalmával. Minél több biztatást és dicséretet kapott, annál keményebben dolgozott.

Ahogy felépült, egyre inkább megmutatkozott a személyisége

Kiderült, hogy ez a szerény és kutyafeletti erővel rendelkező hölgy tulajdonképpen egy pimasz lány, aki imádja, ha kényeztetik, és csak rá figyelnek. A gondozói elmondták, hogy az első lépések és a személyiségének ez a kivirágzása milyen elképesztő érzelmeket váltott ki belőlük belőlük.

És ha azt gondoltad, hogy ennél szebb befejezése nem is lehetne a történetnek, eláruljuk, hogy Avellana barátot is szerzett a felépülése során, akit Sunday-nak hívnak. A két blöki rengeteget segített egymásnak a küzdelmes pillanatokban mind mentálisan, mind fizikálisan. A teljes felépülést követően pedig a négylábút egy szerető, gondoskodó és biztonságos otthonba fogadták örökbe, ahol minden nap a legjobb napját éli. Sok játékkal, sétával és finom falatokkal. A nyarakat pedig a tengerparti rezindenciáján tölti.

állatmenhely andalúz kopó andalúz podenco bénulás fizioterápia gyulladás a központi idegrendszerben igaz történet járni tanul központi idegrendszer kutya fizioterápia lebénult kutya megható kutyás történetek spanyol fajta spanyol kutya spanyol vadászkutya spanyolroszág vadászkutya

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink

A macskák is a kedvenceid?
Látogass el az Az én macskám oldalunkra is!